caritas_iskola

Jótékonysági vásár a fogyatékkal élő fiatalokért

Idén a megyeszékhely négy tanintézményében rendezik meg a fogyatékkal élő fiatalok és az őket támogató segélyszervezetek megsegítése szolgáló, hagyományos téli jótékonysági vásárt, melynek társszervezője a nagyváradi Caritas Catolica. A rendezvény keretében az Élet Autizmussal egyesület, a Hit és Fény alapítvány, a Mozgáskorlátozottak Bihar Megyei Egyesülete, valamint a Szent Erzsébet Otthon képviselői kínáltak eladásra olyan kézműves-tárgyakat, amelyeket fogyatékkal élő fiatalok és felnőttek, illetve idős személyek készítettek.

A szerdai nap folyamán a Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum adott otthont a téli vásárnak, amely nagy érdeklődésnek örvendett a diákok körében. A standokon ékszerek, karácsonyfadíszek, mézeskalácsok és egyéb sütemények, kötött és varrott holmik, quilling technikával készült dísztárgyak és egyéb, a karácsonyi ünnepkörhöz kötődő, megvásárolható ajándékok sorakoztak.

„Négy éve veszünk részt a vásáron és mindig nagyon szívélyes fogadtatásban van részünk. Örülünk, hogy kicsik és nagyok egyaránt érdeklődnek a termékek iránt és vásárolnak, ezzel is támogatva a mozgássérült fiatalok további tevékenységét. Az ilyen vásárokkal ugyanakkor szeretnénk felhívni az iskola tanulóinak figyelmét arra, hogy élnek náluk nehezebb sorsú fiatalok is, akik így próbálják az életüket szebbé, tartalmasabbá tenni” – nyilatkozta Madarász Erika, a Mozgáskorlátozottak Bihar Megyei Egyesületének képviselője.

„Mi egész héten süteményeket árulunk az ügy érdekében. Én szakácsnak tanulok és nagyon szeretek sütni, főleg mások számára. Nem magamnak, mert én fogyókúrázom. Holnap leszek soros, hogy saját magam által készített süteményeket hozzak és valószínűleg muffin-t fogok sütni, mert azt az otthoniak is szeretik és állítólag jól is csinálom” – nyilatkozta Bakó Betina Kitty, tizenegyedik osztályos tanuló, aki a keddi nap folyamán a Szent László Gimnázium standjánál árult.

„Talán még mindig bennem van, hogy a kedves vásárlók igényeit kielégítsem, pedig már 15 éve nyugdíjba mentem. Jók az ilyen vásárok, mert egyrészt örömet szerzünk vele másoknak, másrészt megmutatjuk, hogy az időskor is milyen hasznos és kétkezi munkánkkal szép holmikat tudunk készíteni” – mondta Mureșan-Haizer Márta, a Szent Erzsébet Otthon lakója, aki az egész közösség munkájával készült gyöngymunkákat, horgolt- és kötött holmikat, telefontartókat, kistáskákat, sálakat, sapkákat kínálta eladásra.

A vásár első állomása december 8-án az Eminescu Főgimnázium volt. A jótékonysági rendezvény december 15-én folytatódik a Partenie Cosma Gazdasági Főgimnáziumban, december 18-án pedig a Szacsvay imre Általános Iskolában. Az összes helyszínen 9–14 óra között lesz látogatható.