szekely_denes_5

Fontos‚ hogy meglássuk a fényt – beszélgetés dr. Székely Dénes gyulafehérvári teológiatanárral

A margittai Árpád-házi Szent Margit templom 2016. január 17-én tartott búcsúünnepének szónoka Gyulafehérvárról érkezett. Dr. Székely Dénes a Babeş-Bolyai Tudományegyetem keretében működő római katolikus papképző intézet oktatója‚ az intézmény tanulmányi igazgatója. A Májernyik Mihály esperes-plébános meghívására érkezett vendéget az ünnepi szentmise előtt kértük mikrofon elé.

 

– Ön arról a helyről érkezett Margittára‚ ahol a leendő partiumi és erdélyi római katolikus papokat képezik. Régóta végez tanári munkát‚ s mint ilyen a tényleges pasztorációtól kicsit távolabb van. Milyen érzésekkel‚ gondolatokkal érkezett Margittára‚ egy közösség búcsúünnepére?

 

Huszonhárom éve vagyok a papképző intézet tanára. 1992-ben jöttem haza Rómából és azóta alapvető hittant, azaz fundamentális teológiát tanítok, illetve öt éven keresztül erkölcsteológiát is tanítottam, valamint német és olasz nyelvet. Három évig – 1997 és 2000 között – az intézet rektora voltam, az utóbbi négy évben tanulmányi igazgatója vagyok. Igaz, hogy a pasztorációtól távolabb van az elméleti képzés‚ „kint”‚ a hétköznapokban valóban a pasztoráción van a hangsúly. Személyes életemben nincs szétválasztva ez a két dolog, mert gyakran nyílik lehetőségem a pasztorációs munkába való bekapcsolódásra. Nagyon szívesen elvállalom a misézésre, prédikálásra szóló felkéréseket, éppen azért, hogy találkozzak a hívekkel és a paptestvérekkel. Ezenkívül pedig 15 éve minden karácsonykor és húsvétkor Szebenbe megyek kisegíteni‚ három nyelven gyóntatni, misézni. Több mint huszonöt éve járok Németországba, évente ott vagyok egy hónapot a pasztorációban, a tapasztalatom tehát megvan, nem szakadtam el teljesen a gyakorlattól, de az valóban igaz, hogy Gyulafehérváron elméleti oktatást tartunk. Éppen azon vagyunk‚ hogy minél jobban felkészítsük a fiatalokat a gyakorlati pasztorációra.

Hogy milyen érzéssel jöttem Margittára? Örültem ennek a meghívásnak, a sok munka és elfoglaltság ellenére is. A plébános úr évfolyamtársam volt a teológiai tanulmányok idején, egyszerre szenteltek pappá bennünket 1982-ben. Tehát régi az ismeretségünk‚ hálás vagyok neki‚ hogy meghívott erre a búcsúra. Először járok Margittán.

 

– Templomunk védőszentje egy régi kor gyermeke volt. Mitől lehet mégis aktuálissőt példa értékű egy közel nyolc évszázaddal korábban élt ember élete?

 

Árpád-házi Szent Margit valóban régi kor gyermeke‚ 746 évvel ezelőtt halt meg. A szentbeszédben is megfogalmaztam, hogy ha megnézzük az akkori történelmi helyzetet, azt látjuk‚ hogy IV. Béla idejében komoly veszélyben volt az ország. IV. Béla, a felesége és a fiatal Margit is úgy látta, hogy abban a kritikus helyzetben egyedül csak Istenbe tud kapaszkodni. Ha most megnézzük a keresztény gyökerekkel rendelkező Európa helyzetét, hasonló veszélyt látunk. A megoldás ma sem lehet más, mint hét és fél évszázaddal ezelőtt: Isten és a keresztény értékek választása. Ebben a helyzetben is elsődleges feladata az egyháznak a keresztény értékek tudatosítása. Helyre kell állítani az egyensúlyt a test és a lélek‚ a föld és az ég között‚ meg kell találni az egyensúlyt Isten és ember, ember és ember között. Jézus Krisztus mondja magáról, hogy ő az út, az igazság és az élet. Ez a kétezer éves igazság örökérvényű‚ de újra és újra fel kell fedeznünk, mint ahogyan Szent Margit is felfedezte. Ahogyan az ő szülei is felfedezték abban a vészhelyzetben.

 

– Idők és követendő példaképek változnak‚ újabban igen gyakran. Hogyan látja a teológia hallgatók értékorientációjának változásait?

 

A kispapok is a mai kornak a gyermekei, hatással van rájuk a világ, a média, az informatika, az információrobbanás és a relativizmusnak a diktatorizmusa, ahogyan XVI. Benedek pápa fogalmazott. Sokféle információt kapnak, olyan sokat, hogy sokszor nehezen tudnak választani‚ melyik úton induljanak. Az is probléma, hogy nagyon sokszor hiányoznak az életükből az irányító táblák. Sokszor beszélgetek velük‚ így megtudom‚ milyen családi háttérrel rendelkeznek. Többen elvált szülők gyermekei. Olyan kispapunk is van‚ akit a nagyszülők neveltek‚ olyan is‚ akit az édesanyja a kórházban hagyott a szülés után. Utóbbit aztán nevelőszülők vették ki az árvaházból, felnevelték‚ és a fiú most pap akar lenni. Csodálatos az isteni gondviselés működése, ahogyan kiválasztja és meghívja a fiatalokat a szolgálatra.

Nagyon fontos, hogy ebben a zűrzavaros helyzetben meglássuk a fényt, akár a betlehemi csillagot, felismerjük az egyház tiszta tanításának igazságát. Érezzük azt, hogy Isten a nehézségek ellenére sem hagy el, nekünk kell felfedeznünk őt a történésekben‚ életünk útjain‚ és követnünk kell az Ő hívő szavát.

 

– Melyek tanári munkájának legnagyobb örömei?

 

A beteljesedés a papszentelés, amikor hét év után a kispap odaáll az oltár elé és a püspöke pappá szenteli. Nagy öröm ez a célba érés a tanár, a tanító, a nevelő számára, de jól tudjuk‚ az igazi munka csak ezután, a papi életben kezdődik számára.

 

– Milyennek látja a papi hivatásra most készülő erdélyi fiatalokat? Melyek a legnagyobb kihívások és melyek a biztos kapaszkodók most számukra?

 

Az említett információáradat mindenképpen kihívást jelent nekik. Ezek az információk a legtöbbször nem segítik‚ hanem megzavarják őket. Éppen ezért a lelki élet nagyon fontos pillére a képzésnek. Nagyon fontosnak tartom a komoly imaéletet, hogy ne csak tudása, de stabil lelki élete is legyen a leendő papnak. Az Istennel való belsőséges kapcsolat nélkül nem „működik” a papság. Nem tud áldásos munkát kifejteni a pap, ha elfelejt imádkozni, ha nincs meg a csendje.

Melyek a biztos kapaszkodók?! Például a becsületes kötelességteljesítés, a helytállás. Utóbbi a legtöbbször nagyon nehéz. Mert emberekkel nehéz dolgozni, és nincs ez másként a vallásos hívek esetében sem. Ezeken a nehézségeken és a fáradtságon‚ a kiábránduláson és bármilyen egyéb gondon vagy holtponton segít átlendülni a mély istenkapcsolat.

Vannak azért örömök is a pap életében: az elsőáldozások, bérmálkozások, a keresztelések, az esküvők, a betegágynál tett látogatások‚ a szentségekkel való ellátás az utolsó nagy útra indulás előtt. Ezek az élmények erőt nyújtanak a papnak a nehezebb napokra is. Akit Isten meghívott, annak kegyelmet‚ erőt ad ahhoz, hogy a nehézségek ellenére is megmaradjon.

 

 –Milyen gondolatokat fogalmazna meg azok számára‚ akik keresik hivatásukat?

 

A hivatás Isten ajándéka. Aki meghallja Isten hívó szavát, az merjen igent mondani rá. Hirtelenjében az Ószövetség Sámuelje jut az eszembe, aki az Úr házában szolgálva hallja az Úr hangját. Éli főpap nehezen akarja elhinni ezt, ezért visszaküldi aludni, pihenni. De Sámuelt annyira megszólítja az isteni hang, hogy így válaszol: „Szólj‚ Uram, mert hallja a te szolgád!” Vagy ott van Jónás, aki menekül a hivatás elől, nem akarja vállalni, mert nem tartja magát alkalmasnak arra, hogy Istent szolgálja, hirdesse a pogány világban. Aztán az isteni gondviselés úgy rendezi az ő sorsát, hogy csak vállalnia kell a hivatást.

Merjünk igent mondani, mert ez Istennek az ajándéka. Természetesen ezt az ajándékot féltve kell őrizni. Nem elég a tudományos képzés, nem elég a szellemnek a művelése, a lelket is kell művelni ahhoz, hogy valaki jó pap legyen, hogy örömét találja ebben a felelősségteljes munkában. Itt nemcsak a földi boldogság a cél, hanem az örök boldogság. Ez pedig túlmutat a tapasztalati világon.

 

Lázár Tamás