2016_05_10_szpecialis_oktatasi_kozpont_1

Ünnepeltek a speciális oktatási központban

Iskolanapot tartottak kedden, 2016. május 10-én, az Érmihályfalvi 1-es számú Speciális Oktatási Központ nagyváradi kirendeltségénél. Az ünnepi program első felében, a gyermekek kézműves foglalkozáson vettek részt, mely során díszeket készítettek az intézmény kertjében felállítandó májusfához. Ezután virágokat, bokrokat és facsemetéket ültettek az oktatók és a szülői közösség képviselőinek segítségével. „A májusfa-állításnak szimbolikája van. Az életerőről és a természet szépségeiről szól. Ennek hagyományát szeretnénk megőrizni a jövőben is” – nyilatkozta Wagner Andrea gyógypedagógus.

A délután folyamán kisebb csoportokban foglalkoztatták a gyermekeket. Látok, hallok, tapintok címmel szenzoriális műhely várta a résztvevőket. Ennek keretében különböző érzékszerveket fejlesztő tevékenységek zajlottak, mint zenehallgatás, kendőtánc, illetve különböző fejlesztő játékok – Wagner Andrea és Kupe Anna vezetésével. Mackó, mackó, mozogjál címmel Székely Tibor és Ágoston Idikó vezetett mozgásműhelyt, míg Végh Renáta, Kovács Krisztina és Balogh Gertrud zeneterápiával örvendeztették meg a gyermekeket. A programot ugyanakkor Benedek Árpád, a Csillagocska zeneóvoda együttesének vezetője és zenekara tarkította élőzenével és táncoktatással.

 

Az iskolanap szervezői ugyanakkor a szülői közösségre, illetve a felnőtt hallgatóságra is gondoltak. 16 órai kezdettel ugyanis Szemán Józsefné Jutka debreceni pszichológus tartott előadást Sérült gyerek a családban címmel. „Célunk, hogy minél több olyan tevékenységet szervezzünk, amiben a szülők is részt vehetnek. Havonta egyszer találkozót is szervezünk a számukra, olyan tematikákkal, amik a mindennapi életük során felmerülnek. Úgy gondolom, hogy teret kell biztosítani ahhoz is, hogy a szülők találkozzanak, elbeszélgessenek egymással, és ez által kicsit megerősödjenek” – tette hozzá Wagner Andrea.

Az Érmihályfalvi 1-es számú Speciális Oktatási Központ váradi kirendeltségének egy része a második tanév kezdetétől, vagyis idén február óta működik a Fő utca 33. szám alatt. Jelenleg az épület alsó szintjét használják, amelyben 2 osztály és egy óvodai csoport működik, szeptembertől azonban szeretnék további két osztállyal bővíteni az iskolát – tudtuk meg Kovács Krisztina gyógypedagógustól. Jelenleg mintegy húsz gyermek tanul az épületben 3–17 év között, de az intézménynek további egy óvodai csoportja működik a Ferences nővérek épületében, a Szent Ferencz otthonban pedig egy iskolai osztálya, melyeket a jövő tanév kezdetétől szeretnének egy fedél alatt tudni.

 

A gyermekekkel reggel 8 órától délután 15 óráig foglalkoznak a speciális oktatási központban, ahol háromszori étkezést is biztosítanak számukra. Délelőttönként gyógypedagógusok, délutánonként pedig nevelők foglalkoznak velük.

 

Szombati Gille Tamás