screenshot_4

A béke nyelvét beszélő emberek – interjú James taizéi testvérrel

2016. május elején regionális taizéi találkozót tartottak Nagyváradon. Erre az alkalomra érkezett a városba két testvér Taizéből. James testvért kértük meg arra, hogy ossza meg velünk gondolatait az egységről, ökumenizmusról, felebaráti szeretetről.

 

Kicsoda James testvér?

 

James testvér vagyok Taizéből, Angliából származom, keresztény voltam egész életemben, gyermekkorom óta templomba járok, szüleim mindigis ragaszkodtak az egyházhoz. Egyetem után fiatalokkal dolgoztam vallásos közösségben. Szeretem a zenét, gitároztam a templomban, fiatalabb koromban, a francia nyelv volt a kedvenc tantárgyam az iskolában. Hosszú ideig tartott, míg mindezt egyeztetni tudtam, és végül elhatároztam, hogy Istennek adhatom át életemet, azáltal, hogy taizéi testvérré válok.

 

Miért választotta a taizéi közösséget?

 

Ami meggyőzött abban, hogy Taizébe menjek, ezt a közösséget válasszam, az ottani pozitív lelkület volt. Egy olyan kultúrából származom, Nagybritanniából, ahol a humor nagyon fontos. Mindig is ragaszkodtam ehhez az elképesztő humorérzékhez, büszke voltam rá. Ugyanakkor a nyelvre is. Ahogy Pál apostol mondja, meg kellett halnom mindennek, bizonyos értelemben. Már nem beszélek helyesen angolul, de helyette sok más nyelvet beszélek rosszul. Ahelyett, hogy képes legyek magamat tökéletesen angolul kifejezni, bölcsen és okosan, képes vagyok sok más emberrel, egy másik szinten kommunikálni. Taizében természetes dolog, a mindenféle nyelvnek a beszélése. Romániából érkezőkkel dolgozva megtanultam románul, de tudok egy kicsit magyarul is, s megpróbáltam megtanulni bolgárul is. Megtanultam a bangla nyelvet is hat hónapi bangladesi tartózkodásom alatt. Rájöttem, hogy más haszna is van a nyelvtanulásnak, nem csak, hogy megmutassuk okosságunkat, hanem, hogy másokkal kommunikálni tudjunk, képesek legyünk Isten szeretetét másokkal közölni. Felfedeztem Taizében egy fajta pozitív humorérzéket. Egy csodálatos felfedezésem Taizében az volt, hogy boldogabbak vagyunk, amikor együtt vagyunk. Aztán ott van az a különleges békeüzenet. Roger testvér azért alapította a közösségünket, hogy a béke jele legyen, ahol különböző kultúrából, különböző keresztény közösségekből érkező személyek együtt élhetnek. Amikor a közösséget megalapította, a világot háborúk szaggatták darabokra. Keresztények harcoltak keresztények ellen. Nem ez az evangélium üzenete, nem ez Isten akarata. Tenni akart tehát valamit a békéért. Sok ember használ szétosztást eredményező, erőszakot előidéző szavakat. Fontos tehát és sürgős, hogy legyenek a béke hangján beszélő személyek, akik egybegyűjtik az embereket. Azt hiszem, ezért döntöttem úgy, hogy így alakítom életemet.

 

Miért választotta a Romániával való kapcsolattartást?

 

Nem én választottam a Romániával való kapcsolattartást, engem választottak. Úgy alakult, hogy szükség volt egy testvérre, aki segítsen a Romániából érkezők fogadásában, amikor beléptem a közösségbe. Így hát együtt növekedtünk. Amikor elkezdtem a romániai csoportokkal foglalkozni, 4000-en érkeztek. Most már kevesebben jönnek, így több időnk jut a találkozásra, beszélgetésre, felmerülő kérdések felfedezésére és a kísérésükre. Taizében azt tapasztaljuk, hogy a vendégek jó fogadásához szükség van arra is, hogy meglátogassuk őket. Nem lehet csak vendéget fogadni, hanem magad is kell hagyjad, hogy vendégként fogadjanak.

Tehát amikor csak tehetjük, elmegyünk és meglátogatunk különböző helyeket. Sok időt töltöttem Romániában. Ez egy csodálatos hely, ahol sok a kihívás. Sok olyan dolog van, ami nem tökéletes, és ez érvényes az egyházak helyzetére, kapcsolatára is. Léteznek feszültségek, de különösen Erdélynek ezen részei egy példát jelentenek arra, ahogyan különböző emberek élhetnek együtt. Különböző kultúrájú, vallású népek századokon át éltek itt együtt, és napjainkban is békésen azt teszik. Nincsen erőszak, amit a világ más részein látunk. Lehet, hogy az emberek nem értik meg egymást, nem töltenek elég időt egymással a különböző vallásúak és kultúrájúak. De ennek ellenére léteznek kapcsolatok, megvannak a remény jelei annak, hogy lehetséges az együttélés.

Különösen jó tapasztalat volt annak lehetősége, hogy ide jöjjünk és segítsük az embereket a még nagyobb közeledéshez. Erdélyben és különösen Nagyváradon nagyon jó kapcsolatunk van minden egyházzal. A tegnap meglátogattuk hét különböző felekezetnek a képviselőit. Jelenlétünk segíti őket abban, hogy találkozzanak, közelebb kerüljenek egymáshoz. Tehát ott van ez a kép, amelyben Románia egy hídnak a szerepét játssza kelet és nyugat, különböző kultúrák között. Fontos szerepet kell betöltenie Európában, hiszen egy időben van keleten és nyugaton is.

 

Milyen tapasztalatokban volt része a nyelv és a kommunikáció lehetőségeivel kapcsolatban?

 

Amikor Romániába jöttem, felfedeztem, hogy itt mindenki beszél angolul, lehet velük kommunikálni. Tehetném én is ezt, mint sok más idegen, aki ide érkezik. Csak angolul beszélnek, nem törekszenek a nyelvet megtanulni. Mi Taizében láttuk azt, hogy a vendégül látás mindig egy találkozást jelent, tehát egy kölcsönös találkozás kell, hogy legyen, nem lehet az, hogy én vendégül fogadok valakit az én szabályaim szerint, hanem lépéseket teszünk egymás felé. Ahhoz, hogy megértsük az embereket, meg kell, hogy tanuljuk az ő nyelvüket. Amikor megtanuljuk valakinek a nyelvét, behatolunk a gondolatvilágába is. Lépést teszünk feléje, ahelyett, hogy saját helyünkön maradnánk. Nem csak megengedjük neki, hogy felénk jöjjön, mi is közeledünk feléje. Amikor valakinek a nyelvét beszélem, ez lehetővé teszi a vele való igazi találkozást, még akkor is, ha ő beszéli az én nyelvemet. Saját nyelvünkön másképpen gondolkodunk, tehát amikor az én nyelvemet beszéli, másképpen gondolkodik, mint amikor a sajátján beszél. Tehát ez természetessé vált. Sok Erdélyből érkező magyar vendégünk van Taizében. Természetesnek tartottam megpróbálni megtanulni magyarul, még mindig próbálkozom. Meg vagyok győződve róla, hogy soha nem fogom folyékonyan beszélni, de szeretnék legalább néhány szót érteni és beszélni. Az itteni emberek nem várják el, hogy valaki elsajátítsa nyelvüket, sem a románt, sem a magyart. De nagy benyomást tesz rájuk, ha látják a törekvést. Meg vannak lepődve, csodálkoznak, miért akarná valaki megtanulni a nyelvüket, hisz olyan nehéz. De ha ők vették a fáradtságot, hogy megtanulják az én nyelvemet, én miért ne cselekednék hasonlóan?

 

Milyennek látja az emberek, illetve a különböző felekezetek közötti kapcsolatot?

 

Gyakran az egyszerű embereknek könnyebb együtt élni, amikor különböző hagyományokból származnak. Intézményi szinten itt Romániában még mindig nehéz a helyzet, még mindig sok a seb, sok a történelmi sérülés, és ezek még elevenek. A különböző egyházak nehéz, olykor drámai helyzeteket, nem is olyan régen történt változásokat éltek meg. Ha megnézzük Anglia esetét, az anglikán és a katolikus egyházak kapcsolata nagyon jó most, de ötszáz évig tartott, a reformáció után, hogy ezek a kapcsolatok normális mederbe kerüljenek.

Léteznek diszkrét, kicsi, de szép jelek minden felekezet részéről arra, hogy tiszteletben tartsák egymást. Ez az első lépés. Azt hiszem, hogy nem számíthatunk óriási ugrásokra.

Amikor ökumenizmusról beszélünk a nyugati világban, figyelembe kell vennünk azt, hogy katolikusok és protestánsok csak ötszáz évig voltak szétválasztva, és ugyanabból a kulturális körből származnak. Miközben az ortodox egyháznak egy teljesen más kultúrája van és itt a szétválás 1000 évre tekint vissza, így hát ezen sokkal nehezebb túllépni.

 

Köszönjük a nagyváradi látogatást, az interjúra szánt időt, a megosztott gondolatokat. Isten áldását kívánjuk további munkájára!

 

VIDEO