szepkoruak_parlamentje_1

Szervezik a Szépkorúak Parlamentjét

Az országos Caritas Konföderáció és a Bukaresti C.A.R.P. „Emberség” Egyesület közös szervezésében Bukarest, Kolozsvár, Szatmárnémeti és Temesvár után Nagyváradra is ellátogatott a szépkorúak kávézójának karavánja, vagyis az a kezdeményezés, amelyik az idősekkel való közvetlen párbeszéd révén igyekszik megoldást találni a nyugdíjasok országos szinten jelentkező problémáira, és törvénymódosítási javaslatok formájában előterjeszteni azokat a parlament irányába. A sorozat nagyváradi állomásán – melynek a Bookafé adott otthont 2016. május 17-én – több nyugdíjasklub és idősgondozással foglalkozó szervezet mellett képviseltette magát a Szent Erzsébet Öregotthon lakóközössége, valamint a nagyváradi Caritas Catolica is, amely szociális konyhája, orvosi rendelői, idősotthonai és házi-beteggondozó központjai révén, számos módon nyújt segítséget a legkiszolgáltatottabb helyzetben levő nyugdíjasoknak.

Az egybegyűlteket Maria Crângașu projektmenedzser köszöntötte, majd a görög-katolikus és római katolikus Caritas szervezetek vezetői és a helyi önkormányzat képviselői szólaltak fel. „Sajnos a munkánk során egyre több olyan idős személlyel találkozunk, akik értéktelennek vagy haszontalannak érzik magukat a mai társadalomban, pedig ez távol áll az igazságtól” – hangsúlyozta Derzsi Ákos, a Caritas Catolica ügyvezető igazgatója, aki a szépkorúak aktív szerepvállalásának fontosságát emelte ki úgy a döntéshozatalban, mint a mindennapi társadalmi és kulturális életben. „Jó lenne egy olyan rendszert kiépíteni, amelyben nem csak a társadalom aktív tagjai gondoskodnak az idősekről, hanem maguk az idősek is szerephez jutnak és tanítják, segítik az aktív korosztályt” – tette hozzá.

A köszöntőbeszédeket több csoportos megbeszélés követte, mely során a résztvevők igyekeztek azonosítani a törvénykezési szinten jelentkező legégetőbb problémákat és azok lehetséges megoldásait. Az aktivitás jó hangulatban telt, minden résztvevőnek alkalma volt kifejezni véleményét, ötleteit a témával kapcsolatban. A kávédélután a konklúziók összegzését követően szeretetvendégséggel zárult.

„Ez volt e hetedik találkozó, amelyet a szépkorúak kávéházának keretében szerveztünk, országos szinten. A projekt végső célja, hogy létrehozzunk az idősek parlamentjét. Ez egy olyan nyugdíjasokból álló szerv lenne, amelyik bizonyos időközönként összeülne a parlamenti képviselőkkel és szenátorokkal, és tulajdonképpen egy tanácsadói testületként működne, amelyik felhívja a figyelmet a megoldásra váró problémákra, illetve megoldási javaslatokat tesz” – nyilatkozta Ilie Țifrea programkoordinátor.

 

„A mai aktivitás nagyon tartalmas volt, tele hasznos felvetésekkel, úgy a törvénykezésre vonatkozósan, mint általánosan az idős korosztály életminőségének javítását illetően. Érdekes volt megfigyelni, hogy a különböző csoportok és szervezetek nagyjából ugyanazokat a problémákat azonosították, és hasonló meglátásuk volt az érintett témákról – tehát egyetértés van, és ezzel párhuzamosan sajnos általános elégedetlenség is, amiatt, hogy a dolgok nem olyan irányban és nem olyan ütemben haladnak, ahogyan azt a rendszerváltáskor elképzelték” – tette hozzá a programkoordinátor.

„Reméljük, hogy a jövőben sikerül megnövelni az idős korosztály beleszólását a döntéshozatalba. Az olyan kérdésekben, amik a nyugdíjasokat érintik, első sorban igenis az ő véleményüket kell kikérni. Nem szeretnénk, hogy a fejünk fölött hozzanak döntéseket, rólunk, a megkérdezésünk nélkül. És ezt nem úgy kell érteni, hogy az idős emberek csak nagy nyugdíjat és kedvezményeket akarnak. Egyáltalán nem erről van szó. Egyszerűen csak szerepet kívánnak vállalni a döntéshozatalban és annak kivitelezésében is” – hangsúlyozta Ilie Țifrea. A projekt jövő év nyarán zárul le.

 

Szombati Gille Tamás