dsc_0710

Kett-képzésen vettek részt az egyházmegye katekétái

A tavalyi élményekből, emlékekből táplálkozva nagy örömmel fogadtam a hírt, hogy az idén is képzést szerveznek a Pécsi Hittudományi Főiskolán, melynek meghívott előadója ismét a közismert német valláspedagógus, Franz Kett, illetve az ő társa, P. Chyril Havel. Sipos Edit, a képzés megálmodója és főszervezője idén már nem csupán kettő, hanem hat napra hívta azokat a katekétákat, akik szerették volna mélyebben megismerni Franz Kett „útját”, az egységes-értelemorientált valláspedagógiát. Az ő meghívásának, illetve a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásának köszönhetően Bihar megyéből négyen is részt vehettünk a képzés első, gyakorlatiasabb részén, 2016. június 27-29. között: egy pap, egy nővér és két katekéta.

A jó Isten nagy ajándékának érzem, hogy az a személy volt a kísérőnk ezekben a napokban, aki maga álmodta meg azt az utat, amin járva a katekéta hozzásegítheti a rábízottakat, hogy találkozzanak elsősorban saját magukkal, és nyitottá váljanak a társaik, illetve a jó Isten számára.

Franz Kett nem csupán katekétaként, pedagógusként, hanem emberként is példakép számomra a maga hitelességével, alázatával, életörömével.

 

Elsősorban nem elméleti képzésben volt része a jelenlevő pedagógusoknak, katekétáknak. Így, a tanévzárás utáni napokban ez különösen is jó volt. Gyakorlati foglalkozásokon keresztül nyerhettünk mélyebb betekintést a Kett-féle valláspedagógiába. Mi magunk is gyermekké váltunk: együtt örültünk, alkottunk, közösen figyeltünk és izgultunk egy-egy ügyességi feladatnál, megtapasztaltuk a kíváncsiság élményét, és engedtünk, hogy egészen mélyen érintsenek a foglalkozások. Felüdült a lelkünk. Lelkigyakorlat volt – fogalmazta meg az egyik társunk.

 

A három nap során körvonalazódott számunkra, hogy ennek az útnak egyik fő célja a „jó, hogy vagyok” élménynek/tapasztalatnak a tudatosítása, magamévá tétele. Ezt erősítik a különböző gyakorlatok is a foglalkozások során. Alkotásra, gondolkodásra hívnak meg, és nincsenek elvárások, nincs olyan, hogy „így vagy úgy kell” egy feladatot végrehajtani. Mindenkinek lehetősége van a saját belső színeivel színezni az alakuló padlóképet, és ezáltal megtapasztalhatjuk az istengyermekség szabadságát is. Mindenkinek helye van, mindenki a magáéból ad, és együtt, közösen alkotunk valami szépet. A foglalkozások során mindez egy padlóképben válik megfoghatóvá, láthatóvá, de mi ez, ha nem maga az élet? A gyermekekben – és bennünk, pedagógusokban is – az a tapasztalat erősödik, hogy jó, hogy vagyok, úgy, ahogy vagyok, a magam egyéni értékeivel, képességeivel, mert így válik kerekké és színessé a világ.

Egy fontos tapasztalat volt számomra, hogy ezt az utat, a Kett-féle valláspedagógiát nem lehet megtanulni. Csupán megélni lehet. Mindaddig, amíg egy-egy bibliai történet igazsága, egy-egy mese mondanivalója nem válik bennem életté, nem tudom azt élménnyé tenni a diákjaim számára sem. 

 

A mai rohanó, pörgő világban nem könnyű feladat megvalósítani azt, hogy a diákjaink „megérkezzenek”, teljesen jelen legyenek egy-egy órán. Ez a kisebbeknél különösen nehéz. A foglalkozások során Kett úr nagy hangsúlyt fektet arra, hogy egymással és a tárgyakkal szembeni gondosságra, figyelmességre neveljen. Ahogyan egyik társunk kimondta: nem csupán egy eszköz találkozik az emberrel, amikor átadunk egymásnak valamit, hanem tekintetek, kezek, emberek is. Minden tevékenység a lehető legnagyobb nyugalomban, csendben, és kellő lassúsággal (pozitív értelemben), odafigyeléssel történik, és nem válik vontatottá.  A beszéd sokszor háttérbe szorul, ami még inkább arra késztet, hogy odafigyeljünk a társainkra, egy-egy mozdulatra, tekintetre, ráhangolódjunk a másikra. Amellett, hogy az odafigyelésre, a gondosságra való nevelés nagyon fontos, számomra mindez az elcsendesedés, elmélyülés, megnyugvás forrása volt. Úgy gondolom, hogy csak ennek a légkörnek a megteremtésével lehet igazán hatni, lehet leginkább megérinteni a belső világát a diákjainknak.

 

Sipos Edit, a Pécsi Hittudományi Főiskola katekétika- és szakmódszertan-oktatója arra is odafigyelt, hogy mi, akik Magyarország és Erdély legkülönbözőbb pontjairól érkeztünk, megismerjük egymást, a Kett-féle úttal kapcsolatos tapasztalatainkat megosszuk egymással, találkozási pontokat találjunk, ahol biztatni, támogatni tudjuk a társainkat, megoszthatjuk az ötleteinket, segítséget kérhetünk, amikor kérdéseink vannak. Köszönet neki (is) mindenért!

 

Vakon Orsolya