velence_kulturotthon_80_2

Nyolcvan éves a nagyvárad-velencei kultúrotthon

Fleisz Judit tanárnő főszervezésében, 2016. október 16-án ünnepséget tartottak a várad-velencei római katolikus kultúrotthonban, megnyitásának 80. évfordulója alkalmából.

Népmisszióval ünnepelte a nagyvárad-velencei római katolikus közösség- és nem csupán- a plébánia önállóvá válásának 280. és a katolikus kultúrotthon megnyitásának 80. évfordulóját 2016. október 14-16. között. Vasárnap este ennek a triduumnak tartották a záróalkalmát.

Az érdeklődőket köszöntő Fleisz Judit tanárnő úgy vélte: a három nap alatt sikerült lelkileg feltöltődni, méltóképpen tisztelegni azon emberek előtt, akik felépítették és átörökítették a létesítményt, illetve 1990 után próbáltak valamit tenni a várad-velencei közösségért.

Tóth Emerencia, az Ady Endre Középiskola volt diákja az alkalomhoz illő dolgozatát olvasta fel, melyet annak idején az Ifjúsági Honismereti Akadémiának szánt, Fleisz Judit szakmai felkészítésével, és Wallner László hagyatéka alapján, melyet fia, Wallner András bocsátott a rendelkezésükre. Többek közt elhangzott: az 1920-as évek sajátságos viszonyai között az egyházaknak nagy szerepük volt a közösség formálásában, így a várad-velencei katolikus egyházközség élharcosává vált ennek az ügynek. Már 1921-ben megfogalmazódott, majd 1922-ben döntést hoztak egy velencei közművelődési otthon építésére, amely állandó hajlékot biztosítson a várad-velencei fiatalok számára és nem csak, hogy megfelelő lelki vezetés mellett szórakozhassanak és képezhessék magukat. E nemes cél elérésében a katolikusok támogatást kaptak a református egyházközségtől is. Számos tevékenységet rendeztek, melyek a nemes cél anyagi alapjainak gyűjtését szorgalmazták: összejövetelek, jótékonysági estek, színielőadások. E tevékenységek lelke Wallner László kántor-tanító volt, aki több színi előadásnak a színpadi adaptációját is írta és rendezte. Ekkorra már valóságos műkedvelő „dinasztiák”, családok vettek részt ezekben az előadásokban, mint a Wallner, az Ozimok, a Holubák, a Középessy, a Tempalszky, a Szokol, a Laczka, az Éhik, a Huvé, a Cservák, a Rosskopf, a Románszki családok és még sokan mások. A kultúrház leltárkönyvéből kitűnik, hogy a műkedvelő csoport tulajdona egyre gyarapodott, mindazokkal a díszletekkel, díszes színpadi ruhákkal, melyet maguk a műkedvelők állítottak elő.

1935-ben Halász Gyula várad-velencei plébános, címzetes apát-kanonok, valamint Kiss Károly református lelkipásztor felhívással fordultak egyházközségeik tagjaihoz, hogy lehetőségeik szerint támogassák a kultúrház felépítését. A tisztelendő felajánlotta a katolikus plébánia kertjének egy részét az építéshez. A városrész fiatalsága lelkesen kivette a részét a munkából, önkéntes munkával, míg az anyagi alapok megszerzésére műkedvelő előadásokat szerveztek. Tevékenységük gyümölcseként, valamint a római katolikus püspökség adományainak köszönhetően, 1935 májusában elhelyezték a kultúrház alapkövét. A kultúrházat Megyeri Ferenc építész tervezte és irányítása alatt 1936. október 18-ára befejezték az építkezést. Megtarthatták a megnyitót, mely egybeesett a plébánia önállóságának 200. évfordulójával. A templomból kivonuló hívek, a plébános és Fiedler István püspök vezetésével átvonultak a kultúrházba, melyet felszenteltek és megtekintették A Kereszt diadala – jelenet a katakombák világából című művet. A korabeli dokumentumokból az is kitűnik, hogy Wallner László kántor-tanító kezdetekben 38 várad-velencei fiatalt gyűjtött maga köré, akik főleg iparosok: cipész, lakatos, szerelő, vésnök, kalapos, szabó, könyvkötő, kereskedők, tisztviselők és tanítók voltak. 1936–40 között összesen 7 színielőadást tartottak.

 

1945–1949-ig a várad-velencei műkedvelők különböző elnevezések alatt működtek úgy, mint a Magyar Népi Szövetség Csokonai műkedvelő csoportja vagy a várad-velencei SZDP Barátság kultúrcsoportja. Szinte hihetetlen módon 1948-ban nem államosították az épületet, mivel előbb a Victoria-szeszgyár később a Bernáth Andor-gépgyár használta, mint sajátja. Ilyen körülmények között megpróbálták folytatni a hagyományokat. Ebben az időszakban számos előadást újra színpadra állítottak, de új darabokat is betanultak. Az 50-es években szomorú esemény színhelye a kultúrház, mivel itt tárgyalta a népbíróság a Sass Kálmán-féle érmihályfalvi csoport ügyét az 1956-os forradalomban való részvételükért, itt mondták ki 1958-ban a halálos ítéleteket is. A 60-as, 70-es években munkásklubként működött Papp Tibor vezetésével. Szerveztek színjátszó kört is, többnyire a kor szellemét tükröző darabokat adtak elő. A 80-as években megszűnt kultúrházként működni, csak egy kis helységbe működött a Városi Könyvtár kihelyezett egysége, mivel az Azbociment gyár Eternit Sportegyesülete működött benne, majd dzsúdóteremként használták tönkre téve az egész házat, például a színpadot lebontották és helyette homokos ugrógödröt alakítottak ki. 1990 januárjában megalakult az RMDSZ várad-velencei körzete, melynek egykori elnöke Szűcs Miklós, Újvárosi László, valamint Nemes József plébános fáradtságos munkája nyomán a kultúrház helyreállítása megkezdődött. Ehhez járult hozzá az a lelkes csapat mely tevékenységének nyomát ma is láthatjuk.

A történelmi ismertető után Farkas Antal várad-velencei református lelkipásztor a Pásztai Ottó- Tuzson Erzsébet szerzőpárosnak a nagyváradi műkedvelő színjátszás történetéről szóló könyvéből idézett. Felvetette, hogy a reformátusok szerepéről őriz-e valaki anyagokat, hiszen például napjainkban is, gyülekezeti szinten a városban egyedülálló módon működtetnek színjátszó csoportot. Sérelmezte ugyanakkor, hogy manapság a kultúrház többnyire pártgyűléseknek, báloknak, lakodalmak, disznótoros vacsoráknak a helyszínéül szolgál, és aggodalmát fejezte ki, amiért szerinte hiányzik belőle az, aminek céljából felépült, vagyis a kultúra. Fogjunk össze, és töltsük meg valódi, értékes tartalommal ezt az intézményt- javasolta.

A várad-velencei gyökerekkel rendelkező, a létesítményre Isten áldását kérő Pálos István kanonok lenyűgözőnek nevezte azt, hogy elődeink mennyi szorgalommal és önfeláldozó munkával hozták létre a kultúrházat. Felidézte, hogy milyen legendás barátságok, az egész életre kiható személyes kapcsolatok szövődtek itt, miközben napjainkban a jóban és szépben való egy húron való pendülés sajnos már nem jellemző.

 

Fellépett a Tóth Beáta katolikus kántor által vezényelt kórus, mely többek közt elénekelt egy 1923-as kottagyűjteményből származó dalt (Bús magyarok imádkoznak). Majoros Máté középiskolás tanuló Wass Albert A gyökér megmarad, Sebestyén Orsolya egyetemista Reményik Sándor Templom és iskola című versét olvasta fel. Tóth Anna diáklány egy népdal énekelt, míg Costin Éva hegedűművész és fia, Albert Bartók-duetteket játszottak. Egy kiállítást is meg lehetett tekinteni, a szeretetvendégség előtt pedig Curaliuc Demeter várad-velencei plébános, Wallner András egyháztanácsi tag és Kelemen József református főgondnok a kultúrház létrehozóiról emlékeztek meg, koszorút helyeztek az ezek nevét tartalmazó emléktáblánál.

 

Forrás: erdon.ro