varadszollos_sarosi_koncert_2016

Debreceni vendégművész a Váradszöllősi zenei estek vasárnapi koncertjén

Ezen a héten, 2016. október 16-án, Sárosi Dániel, a Debreceni Református Kollégium Kántusának orgonistája gyönyörködtette az orgonamuzsika iránt érdeklődő közönséget, mely – talán a hideg, esős időjárásnak betudhatóan – igen kis létszámban gyűlt egybe a Váradszöllősi Római Katolikus Plébánia templomában. Pedig az est sokat igért, és mindazt meg is adta… A koncertprogram szórólapján tömören összefoglalt életrajzi adatokból is kiderül, hogy a Váradszöllősön másodízben orgonáló Sárosi Dániel sokrétű és gazdag tevékenységet folytat: a fent említett orgonista-álláson kívül tanít a Kodály Zoltán Zeneművészeti Szakközépiskolában és a Debreceni Református Hittudományi Egyetemen. Emellett a budapesti Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Doktori Iskolájának hallgatója. A szűk életrajból ugyan kimaradt, de a koncert utáni beszélgetésből igazán meghatározónak tűnt, hogy 22 gyermekben és ifjúban lobbantotta fel az orgonajáték iránti szeretetet, így Magyarország talán legnépesebb orgonaosztályával büszkélkedhet. Diákjai közül négyen is országos díjazottak! Művészként is nagy keletje van: szívesen igénylik közreműködését szimfónikus zenekarok és kamaraegyüttesek egyaránt, önálló koncertjeinek magas színvonaláról pedig személyesen meggyőződhettünk vasárnap este. Szíves engedelmével a műsor ismertetéséhez az ő szabatosan lényegretörő, de ugyanakkor élvezetes és információgazdag felkonferálásait fogom idézni (márcsak a kedves olvasó érdekében is…). A váradszöllősi zenei estekhez hasonló templomi zenés alkalmak a 17. század közepén honosodtak meg Németországban Abendmusik néven. Jelentős szerepe volt ebben a nagyhírű lübecki orgonista-zeneszerzőnek, Dietrich Buxtehude-nak (1637 – 1707), akinek ötletgazdag, merész kompozíciói a fiatal Johann Sebastian Bachra is nagy hatást gyakoroltak. A műsort nyitó d-moll toccata-ja a grandiózus ötrészes toccata kompozíciók közül való, melyekben szabad fantázia-szerű részek váltakoznak szigorú ellenpontos szerkezetekkel. A következő mű egy a helyi koncertrepertoárokon ritkábban hallható szerző tollábol származik. Johann Kaspar Kerll (1627 – 1693) a korabeli Európa kulturális életének központjait jelentő Habsburg-udvarok komponistájaként és orgonistájaként működött. Római tanulmányait követően Bécsben a Stephansdom orgonistája. Kerll népszerűségét példázza, hogy néhány darabját Johann Christoph Bach, Johann Sebastian nevelő-nagybátyja is birtokolta. Egy anekdota szerint a gyermek Bachnak annyira tetszettek ezek a darabok, hogy éjszaka, titokban, gyertyafénynél másolta őket. Kerll a Froberger és Frescobaldi által felállított hagyományokat viszi tovább. Billentyűs darabjainál a szerző többnyire nem jelölte meg, hogy milyen hangszeren szólaltassák meg őket, így legtöbbjük orgonán és csembalón is előadható. A műsoron szereplő variációsorozat, a d-moll passacaglia azonban kifejezetten orgonára íródott. Kerll legsokszínűbb orgonaműveként a kor hangszerének hangi és technikai lehetőségeit is maximálisan kihasználja. Tanítvány után a mester következett. Johann Jakob Froberger (1616 – 1667) a Frescobaldi és Bach közti korszak billentyűs zenéjének egyik legkiválóbb képviselője. Froberger kedvelt műfajai közé tartozott a toccata, melyből összesen 24 darabot komponált. Ezek a megkomponált improvizációk az orgona játéklehetőségeinek kipróbálására és bemutatására születtek. A műsoron szereplő háromrészes a-moll toccata a szerző virtuóz művészetéből és a kor improvizatív billentyűs gyakorlatából adott ízelítőt a vendégművész kiművelt előadásában.. Johann Sebastian Bach korálelőjátékaiból hat darabot válogatott műsorába Sárosi Dániel, mégpedig Dr. Itzés Mihály Korál-Mise című gyűjteményének szempontjai szerint, amely a „miseciklus tételeinek korálok egybefűzésével való kialakítása.” Így az összeállításban a lutheránus gyakorlat szerinti Introitushoz (bevonulási ének), Kyrie-hez (Uram, irgalmazz) és Gloria-hoz (Dicsőség) tartozó korálelőjátékok kaptak helyet: a Libster Jesu, wir sind hier, BWV 731 és 730 (az Introitushoz), a Kyrie, Gott Vater in Ewigkeit, BWV 672, a Christe, aller Welt Trost, BWV 673 és a Kyrie, Gott heiliger Geist, BWV 674 (a Kyrie-hez), továbbá az Allein Gott in der Höh’ sei Ehr’ (a Gloria-hoz). A koncert zárótömbjében három Luis Vierne (1870 – 1937) által komponált művet hallhattunk. A vakon született, de gyermekkori műtétjének köszönhetően látását valamelyest visszanyerő francia orgonista a César Franck és a Maurice Duruflé nevével fémjelzett stílusok összekötő alakja. A párizsi Notre Dame hatalmas hangszerének inspiráló ereje érződik alkotásain. Az esten felhangzó Prélude, Op. 51, No. 1 és az Andantino, Op. 51, No. 2 a 24 darab szabad stílusban sorozatának alkotásai. Mindkét mű megírását az akkoriban igen kedvelt hangszer, a mesterharmónium inspirálta, majd később Vierne orgonaregisztrációkkal is ellátta a műveket. A záródarab a Carillon de Westminster, Op. 54, No.6, a 24 fantáziadarab című sorozat talán legismertebb alkotása. A feldolgozott téma is jól ismert: a London szimbólumaként dúdolt westminsteri harangjáték motívuma ezúttal a párizsi Notre Dame-beli megszólalását idézte fel nekünk itt Váradszöllősön.

 

Schneider Arnold