1

Tarjáni látogatók az idősotthonban

Tarjáni gyermekcsoport látogatott el 2016. november 20-án, vasárnap, a Caritas Catolica által működtetett nagyváradi Szent Márton Idősek Otthonába, hogy szebbé tegye az ott lakók hétvégéjét. A kezdeményezés a gyermekek részéről érkezett, akik Barbut Péter plébánost kérték fel, hogy kísérje el őket az időslátogatásra.

 

A fiatalok nemcsak társaságukkal szórakoztatták a lakókat, hanem kedves, énekes műsorral is készültek Szent Erzsébet életéről. Az előadást követően pedig meg is ajándékozták a szépkorúakat, majd elbeszélgettek velük és közösen énekeltek.

 

A találkozó végén pedig meglátogatták az idősotthon kápolnáját is, ahol közösen imádkoztak.

 

Szombati-Gille Tamás