dsc_0130

Nagypénteki keresztút és szertartás a nagyváradi székesegyházban

Nagypénteken az egyház Urunk Jézus kínszenvedéséről és kereszthaláláról emlékezik meg. Nagyváradon, a püspöki székhelyen, 2017. április 14-én a nagypénteki liturgikus ünneplésnek két fő mozzanata volt: a város plébániái, szerzetesközösségei, a Szent László Teológiai Líceum diákjainak és tanárainak egy csoportjával együtt 15.00 órakor elvégezték a hagyományossá vált keresztutat a székesegyház kertjében, majd 18.00 órakor, Böcskei László megyés püspök celebrálta a nagypénteki szertartást.

A keresztúton magyar, román, szlovák és német nyelveken elmélkedték át  Jézus szenvedéseinek állomásait a város hívei.

 

Az egyházi év egyetlen olyan napja a nagypéntek, amikor a templomokban nem mutatnak be szentmisét. A nagycsütörtöki utolsó vacsora emlékére bemutatott szentmise után dísztelenül maradt székesegyházban a szertartás a földre borulással kezdődött, a Jézus értünk vállalt szenvedése és halála iránti mély tiszteletnek kifejezéseként. Az igeliturgiának részeként a székesegyház kórusa adta elő a passiót, Kristófi János karnagy vezényletével.

 

A prédikációt Kovács F. Zsolt irodaigazgató mondta. Salvador Dalí Keresztes Szent János Krisztusa című híres festményét ajánlotta a hívek képzeletébe a szónok, amelyben a művész felülnézetből ábrázolta Jézus keresztre feszítését, mintha az ember Isten szemével, a magasból tekintene le a megfeszített Krisztusra. Mert valóban nagypénteken az ember legdrámaiabb Isten-fölé- emelkedésére került sor olyannyira, hogy még a hitetlen római századosnak is elállt a lélegzete a döbbenettől: nem az ember merészsége miatt, sokkal inkább Isten nagylelkűsége nyűgözte le. Az a számtalan kegyetlenséget látott és elkövetett százados, aki mindaddig még tagadta is Isten létezését, annak szeme előtt zajlott le Isten feltárulkozása, az emberi mivolt legalsó szintjére való leereszkedés – a megaláztatás, a meggyötrés, végül pedig az élettől való megválás – amit Ő maga lehelt bele az emberbe, Ádámba és Évába, majd pedig belénk is.

 

Nagypénteken tombolt az ember az Isten fölött, és őrjöngésének közepette azon vette észre magát, hogy egyedül maradt, mert valójában az élet forrásától szakította el magát. Mindennek ellenére elmaradt az isteni megtorlás, elmaradt a bosszú, elmaradt a megsemmisítés. Ilyen a mi Istenünk – állapította meg beszédének végén a szónok.

Az ünnepélyes könyörgések következtek: az egész Anyaszentegyházért, a pápáért, a papságért, a keresztelendőkért, a keresztények egységéért, a zsidókért, azokért, akik nem hisznek Krisztusban, akik nem hisznek Istenben, a világi vezetőkért, végül pedig a szenvedőkért könyörögtek a hívek.

 

A szent kereszt előtti hódolat görög hatásra, a VIII. század óta része a nagypénteki liturgiának. A diakónus és az akolitus behozták a letakart feszületet. A főpásztor három fokozatban lebontotta a lila leplet a keresztről és közben háromszor, egyre magasabb hangon énekelte: Íme, Jézus keresztjének drága áldott fája: ezen függ az egész világ váltságdíja, és üdvünket őáltala nyertük. A hívek pedig válaszolták: Jöjjetek, hívek, hódoljunk és buzgó szívből mind imádjuk. Elsőként a megyés püspök hódolt a szent kereszt előtt, majd a koncelebráló papok, a ministránsok és a hívek. A hódolat végeztével a keresztet elhelyezték a két égő gyertya között a főoltár elé. A nagypénteki liturgiának az „úrfelmutatása” ez az aktus: felmutatják az üdvösség fáját, aki feltekint rá, üdvözül.

 

Áldozás után, az Oltáriszentséget az erre az alkalomra előkészített és fehér virágokkal díszített szent sírba helyezte a főpásztor, ahol a nagyszombati feltámadási szertartás kezdetéig a hívek virrasztva imádkoznak, szentségimádást tartanak. A nagypénteki szertartás elbocsátás nélkül zárult.

 

KÉPEK KERESZTÚT

 

KÉPEK SZERTARTÁS

Follow by Email
Facebook