szegedi_papok_nagyvaradon_5

Szegedi papi elöljárók zarándokoltak Nagyváradra Szent László Évében

A Szegedi Szent Gellért Szeminárium elöljárói mutattak be szentmisét vasárnap délben, 2017. augusztus 27-én, a nagyváradi Székesegyházban. Három papnövendék is elkísérte őket.

A tanév elkezdése előtt erdélyi körútat tesznek a szegediek, ennek a zarándoklatnak volt első állomása Nagyvárad. A történelem egy adott szakaszában a nagyváradi római katolikus egyházmegyéhez tartozott a mostani szeged-csanádi egyházmegye egy része.
A szentmise főcelebránsa dr. Kovács József, a Szegedi Szent Gellért Szeminárium rektora volt – aki tizenhárom éven át Gyulán volt plébános -, koncelebráltak Veréb László lelki igazgató és Serfőző Levente, az intézmény prefektusa, akit a közelmúltban már
megismerhettek a nagyváradi hívek, hiszen ő volt a Nagyboldogasszony-napi búcsú ünnepi szónoka.

 

 

A vendégeket és a híveket Fodor József általános helynök köszöntötte. Prédikációját Veréb László spirituális arra építette fel, hogy az elhangzott szentírási rész alapján a jelenlevők megszerethették Szent Pétert, hiszen emberi vonásai bontakoztak ki, illetve kiderült számukra, hogy az útjuk hasonló. Arról a jelenetről esett ugyanis szó, amikor útjának első helyszínén Szent Péter megvallotta Jézusnak, hogy azt gondolja, a kérdezője a Messiás. Lelkesedik érte, és ez nem akármilyen felismerés a részéről, ugyanis felfedezte Krisztusban az Isten fiát, azt, hogy Isten jelenléte lakódzik benne, tehát több egy egyszerű halásznál, gyógyítani tudó embernél, vagy olyan személynél, aki megrendítő dolgokat tud mondani. Később, miután folytatja az útját, a lelkesedése válságba kerül, mert nem tud mit kezdeni azzal, hogy Isten hagyja, hogy Jézust keresztre feszítsék, azt se érti, ki az, aki ezt elvállalja, hogy aztán kimozduljon ebből a krízisből, s hagyja, hogy Krisztus meg tudja szólítani őt, mert rádöbben arra, hogy neki küldetése van, hiszen ő a kőszikla.

 

Péterhez hasonlóan a mi életünkben is vannak küzdelmek és találkozások, és ahogyan Péter számára, nekünk is van mondanivalója Krisztusnak, feladatot és küldetést ad – hangsúlyozta a szónok.

 

Forrás: erdon.ro