orban_szekesegyhaz

Miniszterelnöki magánlátogatás a nagyváradi római katolikus püspöknél

Erdélyi körútja záróakkordjaként 2017. október 2-án magánlátogatást tett a nagyváradi római katolikus püspöknél Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke, aki a Partiumi Keresztény Egyetem tanévnyitó ünnepségéről érkezett a Püspöki Palotába Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes kíséretében.

 

Böcskei László megyés püspök munkatársaival a palota bejáratánál fogadta a vendégeket, majd a Díszteremben, egy történelmi, kulturális és művészeti szempontból is reprezentatív helyen folytattak beszélgetést. Az egyházmegye elöljárója ismertette a palota visszaszolgáltatásának részleteit, kiemelve Tempfli József püspök érdemeit ezen a téren. Lakatos Attila történész a katolikus egyháznak a régióban betöltött szerepét mutatta be, kihangsúlyozva a Püspöki Palota fontosságát és célját, amit az építők megálmodtak számára. A Díszterem bemutatása után Csorba Sándor levéltáros vette át a szót, aki a palota felújítási tervét mutatta be, röviden ecsetelve azokat a funkciókat, amelyek által az értékmegőrzés és a közösségépítés helye lesz ez az épület. Egyrészt a Püspöki Palota falai között folytatódik az egyház több évszázados jelenléte és tevékenysége, a kiállító- és előadótermek által közkinccsé válik az egyház kulturális öröksége, a különböző műhelyek biztosítják majd a tehetségek felkarolását, a tervezett vendéglátóipari egységeket pedig szintén a közösség szolgálatába állítják majd. A megyés püspök köszönetet mondott a magyar kormánynak az anyagi támogatásért, amely nélkül lehetetlen volna a tervezett felújítás megvalósítása.

 

Egy személyes beszélgetés során Orbán Viktor kormányfő külön kitért a magyar nyelvű katolikus oktatás helyzetére, a más kisebbséghez tartozó hívek lelkipásztori ellátására, illetve a szórványban tapasztalható egyéb kihívásokra.

 

A püspöki kápolna bemutatását követően a vendégek megtekintették a palota bejáratánál kiállított Szent László lovasszobor makettjét, majd a Varadinum Alapítvány kuratóriumának képviselői a szoborra vonatkozó tájékoztatót adtak át a miniszterelnöknek.

A látogatás lezárásaként a küldöttség a székesegyházba látogatott, ahol lerótták tiszteletüket Szent László király ereklyéje előtt.

 

A magyar kormány kétmilliárd forinttal támogatja a nagyváradi püspöki palota felújítását, az alapító király örökségének megőrzését. A három évre tervezett és beütemezett munkálatok idén ősszel kezdődnek el.

 

Fotó: Facebook

 

KÉPEK