dsc_0081

Egyházmegyei Kórustalálkozót szerveztek a Szent László-emlékévben

Összesen tizennégy kórus vett részt szombaton Érmihályfalván, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség idei kórustalálkozóján. A fellépéseket Böcskei László megyés püspök értékelte, emléklapokat és emlékérmeket adva át a kórusvezetőknek. A résztvevőket Bogdán István érmihályfalvi plébános köszöntötte.
Az egyházzenei élet fellendítése céljából szervezi meg a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség évente az egyházmegyei kórustalálkozót. A helyszín idén, szombat délelőtt, 2017. november 25-én, az érmihályfalvi római katolikus templom volt, ahol tizenhárom kórus lépett fel, pontosabban tizennégy, mert volt egy meglepetés is. Minden kórus két szabadon választott és három kijelölt egyházi énekkel készült, utóbbiakat a fellépések végén, közösen adták elő. A találkozóra olyan egyházi kórusok érkeztek, akik állandó jelleggel, heti rendszerességgel ünnepi liturgikus szolgálatot látnak el templomaikban.

 


Szombat délelőtt az Érmihályfalvára érkezetteket házigazdaként Bogdán István plébános köszöntötte, a 96. zsoltárból idézve: “Énekeljetek új éneket az Úrnak, minden föld zengjen dalt az Úrnak!” Megköszönte a résztvevők áldozatvállalását, egyrészt, hogy eljöttek a találkozóra, másrészt, hogy rendszeresen szolgálnak templomaikban. Utóbbi folytatására biztatott, mert megfogalmazása szerint “az ének is egy imádság”. Szavait románul is megismételte, tekintettel a belényesi és baromlaki vendégekre. Ez után kezdődtek az előadások Bokor János helyi kántor moderálásával, a program szerint a következő kórusokkal: a váradi Székesegyház Szent László énekkara, majd Szent Cecília felnőtt- és gyerekkórusa; a Nv.-újvárosi Halmos László kórus; a Nv.-olaszi Bihari Sándor kórus; a Nv.-velencei plébánia kórusa; a székelyhídi plébánia kórusa; az érmihályfalvi Jubilate Deo és Vox Angeli kórusok; a szilágysomlyói Báthory István kórus; a belényesi plébánia kórusa; a margittai plébánia kórusa; a monospetri Krisztus Király kórus; a baromlaki plébánia kórusa; a bihari plébánia kórusa.

 

Élményszámba ment, amikor végezetül dr. Kristófi János vezényletével a kórusok közösen énekelték el a Jesu Dulcis Memoria, Ének Szent Lászlóról és Misere mei című műveket. “Sokáig tudunk majd táplálkozni mindabból, amit a Szent László emlékév során tanultunk, hallottunk”, kezdte értékelő beszédét Böcskei László megyés püspök, aki a találkozó teljes idején jelen volt. Utalt ezzel arra, hogy az idei kórustalálkozó is az emlékév része volt, majd kiemelte annak jelentőségét, hogy “régiek és újak együtt ápolják énekes szolgálatukban azt, amit mi is kaptunk”.

 


Hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a gyerekeket is bevonják ebbe a szolgálatba, a püspök itt megdicsérte a helyi egyházközséget, hiszen számára meglepetés volt a már említett 14., a házigazdák Vox Angeli gyerekkórusa. A püspök értékelésében a találkozó erőssége volt, hogy a kórusok szelektív repertoárral jelentkeztek, igényesen közelítettek az énekművekhez, fejlődtek fegyelem szempontjából, illetve a klasszikus mellett az egyházzenei népi hagyományt is figyelembe vették.

 


A főpásztor köszönetet mondott a résztvevőknek, a házigazdáknak, befejezésként pedig emléklapokat és Szent László-emlékérmeket adott át a kórusvezetőknek. A találkozó a kultúrházban megtartott szeretetvendégséggel zárult.

 

Forrás: biharinaplo.ro

 

KÉPEK

 

VIDEO