dsc_0013

Beszélgetés Böcskei László megyés püspökkel a Szent László Évről

A Nagyváradi Egyházmegye számos programmal ünnepelte az év során védőszentjét. Böcskei László megyéspüspököt az egyházmegye területén és azon kívülről is sokakat megmozgató Szent László-év értékelésével kapcsolatosan kértük fel beszélgetésre.

 

Milyen szempontok mentén tervezték meg az emlékév programjait és milyen fogadtatásuk volt azoknak?

 

A Szent László-évben elsősorban a szentté avatás 825. évfordulójára összpontosítottunk. Azért emeltük ki ezt, mert olyan esemény, amely szorosan kötődik Nagyváradhoz. A szentté avatás az akkori várban, a szent király által épített székesegyházban történt III. Celestin pápa hozzájárulásával, aki erre az alkalomra külön bíborost küldött Nagyváradra. Szent László nemcsak városalapítóként áll előttünk, hanem védőszentünkként is tiszteljük őt. Amikor ezt az évet terveztük, egyik célunk a múltba való visszatekintés volt: felidézni a nagy királyhoz kötődő múltunk legfontosabb eseményeit. Szent László életének egy részét Biharon, majd Nagyváradon töltötte. Fontosnak tartottuk közel kerülni az életéhez, nemcsak a legendák síkján, hanem történelmi vonatkozásban is. Ugyanakkor az is fontos célkitűzésünk volt, hogy a múltba való visszatekintést úgy éljük meg, hogy Szent László életpéldáját aktualitásba hozzuk, és minden rendezvényünknek valamiféleképpen pasztorációs vonatkozást is adjunk. Voltak külön pasztorális jellegű rendezvények, zarándoklatok és ezekhez csatlakoztak a kulturális programok: a kiállítások, konferenciák, megbeszélések. Mindezeket úgy próbáltuk megszervezni, hogy egyúttal közösségépítő erejük is legyen. Ennek érdekében igyekeztünk közvetlenebb hangnemet is találni a résztvevőkkel. A regionális Szent László-találkozók esetében például nemcsak liturgikus ünneplésről volt szó, ezt mindig megelőzte a hívek tapasztalatainak a megosztása: tanúságtételek a Szent László-tisztelettel, saját hitük megélésével kapcsolatosan. Ezeknek a találkozóknak a zárómomentuma volt a Szent László-ereklye jelenlétében bemutatott szentmise. Legjelentősebb rendezvényünk a május 14-én megtartott egyházmegyei zarándoklat volt. Ennek már többéves hagyománya van, de a jubileumi évben különös kegyelemnek számított, hogy 460 év után ismét Nagyváradon tiszteleghettünk Szent László – jelenleg Győrben őrzött – koponyaereklyéje előtt.

 

Bár Nagyváradon él egyféle Szent László-kultusz, de az egyházmegye hívei most különösen is közel kerülhettek a nagy királyhoz. Püspök úr mit tapasztalt, milyen oldalról érinti meg leginkább őket ez a sok száz évvel ezelőtt élt személy? Miként„aktuális” ma Szent László?

 

Az előző gondolatokat tudom itt folytatni. Úgy érzem, ez a jubileumi év elvezetett bennünket ahhoz, hogy újra felfedezzük azokat az értékeket, amelyeket Szent László képvisel ami számunkra. Újra felfedezni mindazt, amiről tulajdonképpen már tudtak a Nagyváradi Egyházmegyéhez tartozó hívek. Újra felfedezni azt jelenti, hogy az értékekről kicsit eltávolítjuk a mindennapok közömbösségnek a „porát”. Így tisztábban látjuk, és jobban tudjuk értékelni azt, amit ő képvisel a mai ember számára. A jubileumi évre kiadott kis munkaanyag szerkesztésekor is ezt próbáltuk szem előtt tartani. Mottónak ezt választottuk: „Megújulás a gyökereknél. – A jó ember jó kincséből jót hoz elő.” (Lk 6, 45) Ennek mentén három olyan vezérelvet határoztam meg, amely nagyon közelről érinti Szent László életpéldájának az aktualitását. Szent László építő volt, ő építtette az első székesegyházat a nagyváradi várban. A mai keresztény embernek is az a küldetése, hogy építő legyen. Szent László megszilárdította az egyházat, és a keresztény értékeket megvédte a pogány betörőktől. A mai embernek is nagyon komoly feladata, hogy védelmezője legyen ennek a keresztény gyökérnek és hagyománynak. Szent Lászlót a megszentelődés, a Jóistennel való elmélyült kapcsolat jellemezte. Ebben is követnünk kellene őt. László királyt sokszor vitéz katonaként tüntetjük fel, azonban ő egy hívő, imádkozó ember volt, erről vannak feljegyzések. Szépen leírják a történészek, hogy a nagyváradi várban imádkozva találta őt a szolgája. Ez az Istennel való kapcsolat meghozta a gyümölcsét az ő életében és munkálkodásában.

 

Egyházmegyéje szintjén miként érti a gyökerektől induló megújulást?

 

A gyökerektől való megújulás nagyon sokat jelentő kérdés lehet a mai ember számára. Ilyen vonatkozásban feltétlenül tisztáznunk kell, hogy kik vagyunk, és hol tartunk a jelenben. Tudnunk kell, hogy vannak gyökereink, van múltunk és élettörténetünkben egy fejlődés is tapasztalható. Ez a jubiluemi év arra is emlékeztethet bennünket, hogy már a kereszténységünknél fogva is elköteleződtünk arra, hogy Krisztus követőiként éljünk és járjunk ebben a világban. Nagyon szerettem volna, hogy Szent László példáját szemlélve tisztán lássunk azt, kik vagyunk és mennyire állunk közel ahhoz a mintához, amelyet ő képvisel számunkra.

 

Melyek a legnagyobb kihívások?

 

Itt sok mindent lehetne felsorolni. Az eddigi tapasztalatokat mérlegelve mondom, hogy a lelkipásztorok, a családok és általában mindenki számára nagy kihívás közösségeink megerősítése. Sokszor mondjuk azt, hogy fogyunk, hogy zsugorodik a keresztény közösség, hogy egyre nehezebben éljük meg az összetartozást. Nehéz egységben maradni, azonban mégis ebben van az erő. Meg kell találni az utat egymás felé és a megerősödés lehetőségeit is keresnünk kell. Egy másik kihívás, amit én személy szerint, püspökként is megtapasztalok, az új kezdeményezésekre vonatkozik. Könnyen hozzászoktunk a kialakult formákhoz, amelyektől nehezen szakadunk el. A régi mintákat szívesen őrizgetjük. Ez nem rossz, azonban a világ szinte kikényszeríti belőlünk azt, hogy találjunk olyan megoldásokat, amelyek által jobban meg tudunk felelni a küldetésünknek. Itt néha kicsit több bátorságra van szükségünk. Vegyük észre, halljuk meg, hogy mit mond és mit vár el tőlünk a világ, és merjünk kezdeményezni. Legyenek új elképzeléseink, kívánságaink.

 

Püspök úr miben látja egyházmegyéje legnagyobb erejét?

 

A jubileumi év egyik nagy eredményének, gyümölcsének mondható annak felfedezése, hogy vannak tartalékaink. Nem annyira kilátástalan a helyzet, mint ahogyan sokszor szeretjük bemutatni vagy ahogyan megsúgják, elmondják nekünk. Az emberekben még megvan a nyitottság, még van bennük lelki töltet, és van egy belső vágyakozás a Jóisten és az Egyház felé. Ezt sokszor próbálják kifejezni, de sokkal jobban meg tudják élni, ha meg vannak szólítva és fel vannak karolva, és ha megtapasztalják, hogy közösségük élő kövekből tevődik össze, és minden egyes kő számít. Vannak tehát ilyen tartalékok, és ezeket be kell vonni az egyházmegye vérkeringésébe. Ebből kifolyólag a további nagy kihívás és feladat is megfogalmazódik: minél közelebbről legyünk jelen a hívek életében és próbáljuk őket úgy megszólítani, hogy megtapasztalják az Egyház hívó hangját és az ő megtartó erejét.

 

Miként lehet tehát működésbe hozni az igazi erőtartalékot?

 

Erre már majdnem válaszoltam, de összefoglalom: kapcsolatépítéssel. Most különösen fontos, hogy a lelkipásztor ne irodából és ne csak a plébánia falai mögül irányítsa a közösséget, hanem legyen ott a hívei között. Szintén nagyon fontosnak tartom a kölcsönös bizalmat, még akkor is, ha ez bizonyos rizikót is jelent mindkét fél számára. Amikor emberekkel dolgozunk, amikor tudatosan próbáljuk őket beépíteni az egyházközség életébe, tudatosítanunk kell, hogy nem tökéletes személyekkel van dolgunk, mint ahogyan mi sem vagyunk tökéletesek.

Így kell felvállalnunk egymást, és tovább kell építenünk. Minden megnyilvánulás – még a kritika is – építő jellegű kell legyen. Ekkor lehet fejlődésről beszélni. A kibontakozás és a további fejlődés érdekében fontos a közös feladatvállalás. Merjük megszólítani egymást és merjünk szembenézni a kihívásokkal, majd próbáljuk meg együtt megtalálni a megoldásokat. Próbáljuk közösen felvállalni ügyeinket, jelenünket és jövőnket is. Így az eredményeknek nemcsak egy-két ember lesz az élvezője, hanem az egész közösség, és közös érdekké válik a továbbfejlődés.

 

Ferenc pápa egész programja komoly szemléletbeli váltást üzen a világegyháznak. Miként tudják ezt helyi szinten érvényre juttatni?

 

Itt, a Nagyváradi Egyházmegyében is figyelemmel és érdeklődéssel követjük Szentatyánk tanítását. Tömören így tudom az ő üzenetét összefoglalni: nekünk is „bele kell ásnunk” magunkat a jelenbe. Legyen szemünk meglátni a bennünket körülvevő élet valóságait, és hitünk alapján próbáljunk válaszokat keresni a felmerülő kérdésekre. Legyünk képesek az Úrjézus Evangéliumának megélésére még akkor is, ha az olykor radikálisabb magatartást vagy cselekedetet kér tőlünk. Itt gondolhatunk a Szentatya szociális tanítására a szegények felkarolásával kapcsolatosan vagy a környezet megóvására és egyebekre is. Ha menekülünk vagy megpróbáljuk kendőzni a tényeket, mondván, hogy azok nem a mi ügyeink, akkor nem felelünk meg keresztény küldetésünknek. Ferenc pápa példáját követve és tanításából okulva mi is próbáljunk határozottan lépni és egyházmegyénk híveit is arra buzdítani, mert közös ügyünk egy jobb világ megteremtése.

 

Püspök úr szerint min múlik a Nagyváradi Egyházmegye hívei lelkiségének igazi megújulása?

 

Szerintem azon, hogy egyénenként vállalni tudjuk azt, hogy eszközei legyünk Istennek, és ezt szívesen és örömmel tegyük. Ha mindenkiben tudatosul ez a küldetés, akkor Isten kegyelme kiegészíti azt.

 

Ozsváth Judit

 

olvasható a Keresztény Élet katolikus hetilap 2017. december 10-i számában