koncert-2

Karácsonyi koncert volt a Szent László-templomban

Karácsonyi koncert helyszíne volt a nagyváradi Szent László plébániatemplom 2017. december 22-én. Fellépett a Halmos László Kórus, Kribus Mónikakántor-karnagy vezényletével. Magyar, román és hagyományos karácsonyi énekek csendültek fel, közreműködtek: Lucian Maliţa – hegedű, Kribus Mónika – orgona, valamint a Halmos László Kórus, Kribus Mónika kántor-karnagy vezényletével.

 

Ahogy a műsor felkonferálásában elhangzott, advent az Úr kegyelemhozó eljövetelére való felkészülés időszaka, nyíljunk meg tehát a kegyelem előtt, hogy általa Isten töltse be szívünk és lelkünk egészét. A kórus első énekszáma a Rorate caeli volt, azaz Harmatozzatok egek felülről, és a felhők hullassanak igazságot! Mert igen, odafentről, az Úrtól jön Krisztus megváltó istensége, Krisztus embersége pedig valóságos, mely évezredeken át Ádámtól készült, hogy majdan Máriában „megnyíljon a föld, és megteremje az Üdvözítőt”.

A kórus névadójának, Halmos László halálának 20-ik évfordulójára emlékezve, az ő feldolgozásában felcsendült advent első és második vasárnapjának misekezdő éneke, melynek magyar fordítása így hangzik: „Isten, ha te felénk fordulsz, újjáéledünk, és néped örvendezni fog benned”.

A következő blokk arról szólt, hogy valaha, egy gyönyörű és titokzatos éjen, Betlehemben egy szűz, akit Máriának hívtak, fiút szült. Egy nemzetközileg is közkedvelt ének, az Adeste fideles, vagyis a Jöjjetek óh hívek arra buzdított, hogy mi is keljünk fel, hagyjuk ott a kényelmes karosszékeinket, és igyekezzünk a jászolhoz, hogy imádjuk őt, az Úr Jézus Krisztust.

Ezután Kodály Zoltán Karácsonyi ének című művével emlékeztek a szerző halálának 50-ik évfordulójára, hogy aztán a Csendes éj akkordjaival érjen véget a nagyszerű karácsonyi koncert.

 

Forrás: erdon.ro