dsc_0113

Hivatások nyomában országos hittanversenyt szerveznek Nagyváradon

A nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum ad otthont a 2018. január 26 – 28. között megrendezésre kerülő XII. Hivatások nyomában országos hittanversenynek, amely a Tanügyminisztérium országos versenykalendáriumában lesz feltüntetve a „Pe urmele vocaţiei” címen.

A verseny célja, hogy a fiatalok jobban megismerjék az egyháztörténelem kiemelkedő egyéniségeinek életét, működésük által az Istennek, a felebarátnak szentelt élet értékét, mélységét és szépségét.

Az idei verseny fő témája: Avilai Szent Teréz, Páli Szent Vince, Vianney Szent János, Lisieux-i Szent Teréz, Kalkuttai Szent Teréz, Szent II. János Pál pápa élete

Szeretettel várják a versenyre a Római Katolikus Teológiai Líceumok IX-XII-es diákjainak egy-egy csapatát (iskolánként 3 diák és 1 kísérő tanár). A szállás és az étkezés minden résztvevő számára ingyenes. A hivatalos meghívót a Bihar Megyei Tanfelügyelőség fogja elküldeni, ami alapján minden megye fizetheti az útiköltséget az iskoláinak.

A versenyen való részvétel feltétele, hogy a diákok készítsenek interjút egy pappal vagy szerzetessel. Az interjúban a személyes hivatás megtalálásának útjáról, megélésének színtereiről, szépségéről, nehézségeiről, lehetőségeiről, kihívásairól érdeklődjenek a diákok. Az interjú max. 5 perc legyen. Az interjút rögzítsék mobiltelefonnal, videofelvevővel vagy más eszközzel, és legyen feltüntetve rajta az iskola, a diákok neve. A résztvevő diákok népviseletet hoznak magukkal, valamint készülnek egy 5 perces jelenettel (saját, vagy már létező forgatókönyv alapján), amelyben a tematikában szereplő szentek életének egy-egy eseményét elevenítsék fel.  A jelenetben csak a diákok vesznek részt és a rendelkezésükre álló időt fontos figyelembe venni (A zsűri pontozni fogja: feladatmegértése 10%, témafelvezetés 50%, előadás, színészi játék, szép szakszerű beszéd 20%, időkezelés 20%)

 

PROGRAM

A programok helyszínei:

1. Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum, Partenie Cosma u. 3-5-7.

2. Nagyváradi Római Katolikus Püspöki Palota, Kanonok sor 2. Sz.

3. Nagyvárad Olaszi Plébánia, Barátok temploma, Republicii u. 26.

4. Szállás a Kapucinus kolostorban Ft. Mărţ Mihai atyánál, Str. Gen. Moşoiu 21 sz.

2018. január 26., péntek

16.00-18.00 érkezés, regisztráció a Szent László Gimnáziumban

19.00-19.30 vacsora a Szent László Gimnáziumban

19.30-21.30 ismerkedés a Szent László Gimnáziumban, az előre elküldött interjúk megtekintése

2018. január 27., szombat

08.15-08.45 reggeli a  Szent László Gimnáziumban

09.00-10.00 szentmise az iskola kápolnájában, a verseny hivatalos megnyitója

10.00-11.30 emlékverseny a Szent László Gimnáziumban

11.30-11.50 szünet

11.50-13.30 emlékverseny a Szent László Gimnáziumban

14.00-14.30 ebéd a Szent László Gimnáziumban

15.00-17.50 városnéző séta

18.00-19.00 eredményhirdetés a Püspöki Palota dísztermében

19.00-20.00 vacsora a Szent László Gimnáziumban

20.00-22.00 kötetlen beszélgetés a lazarista szerzetesekkel és a vincés nővérekkel – „Hivatások nyomában…”

2018. január 28., vasárnap

08.00-08.45 hálaadó szentmise az iskola kápolnájában

08.45-09.15 reggeli a Szent László Gimnáziumban

09.30 búcsúzás, hazautazás