Szentségimádás Nagyvárad-Velencén

A hónap harmadik vasárnapján, 2018. február 18-án a nagyvárad-velencei plébániatemplomban lesz a híveknek lehetősége az egyházmegye örökös szentségimádásába bekapcsolódni.

Szentmise a Vártemplomban

2018. február 18-án, a hónap harmadik vasárnapján 16.00 órakor a nagyváradi székeskáptalan tagjai, a jelenlevő papokkal és hívekkel közösen, esti dicsérettel (vesperás) egybekötött szentmisét végeznek a Kárpát-medence keresztényeinek egykori zarándokhelyén, a nagyváradi Vártemplomban. A szentmise főcelebránsa és szónoka Kiss Albert főesperes-kanonok.

Szentmise a családokért a Szent László templomban

Közel két évtizede Angliából indult el a Házasság Hete elnevezésű kezdeményezés, amely Szent Bálint nap környékén egy hétig a házasság és a család fontosságára kívánja irányítani a figyelmet. 2018. február 18-án, vasárnap a 10.00 órakor kezdődő szentmisén a családokért imádkoznak a nagyvárad-újvárosi plébániatemplomban és Isten áldását kérik a jelenlévő házaspárokra.

Hamvazószerda – a nagyböjt kezdete

„A nagyböjt a megújulás ideje az egyház, a közösségek és minden egyes hívő számára egy olyan környezetben, amelyet a világméretű önzés és a közömbösség jellemez.“ (részlet Ferenc pápa 2018-as nagyböjti üzenetéből) 2018. február 14-én, Hamvazószerdán elkezdődik a Húsvétot megelőző nagyböjti időszak. Hamvazószerda az elnevezését a bűnbánat és a vezeklés őskeresztény jeleként szolgáló hamuról kapta: az […]