fankot_1

Fánkot osztottak a hajléktalanszállón

A Nagyváradi Caritas Catolica önkéntesei Böcskei László megyéspüspök és Rajna József igazgató vezetésével fánkot és forró teát osztottak a Gutenberg utcai hajléktalanszálló lakóinak, 2018. február 19-én, hétfőn. A kiosztott ételt a Caritas Szociális Konyhája biztosította a tavalyi Egymillió Csillag rendezvény keretében összegyűjtött adományokból. A kiosztást a Caritas Internátus diákjai végezték Bényei Annamária és Váradi Klára pedagógusok irányítása alatt.

 

„Megkezdődött a nagyböjt, a húsvéti előkészület ideje. Ilyenkor mindenki felszólítást kap arra, hogy tegyen jót embertársával. Mi is azért jöttünk ide, hogy egy kis jelét adjuk annak, hogy önök nincsenek elfelejtve. És ha több helyről jön egy kis segítség, akkor az biztos, hogy több biztonságot és egyensúlyt jelent az önök életében is. Ehhez kérjük továbbra is a Jóisten segítségét, hogy tudjuk megosztani azt, ami a Jóisten kezéből származik, tudjunk ajándékozni, de ugyanakkor tudjunk elfogadni is. Kérjük, hogy fogadják szeretettel ezt a kis ajándékot, ezt a friss fánkot, ami a Caritas konyháján készült, és amit a mi diákjaink osztogatnak szét a meleg teával” – mondta a hajléktalanszálló közösségi termében összegyűlt embereknek Böcskei László. A megyéspüspök bátorító szavait hálával fogadták az éjszakai szálló vendégei, akik – miután elmajszolták a kezükben tartott lekváros fánkokat és megitták a számukra kiosztott teát – egy román nyelvű Miatyánkot is elmondtak közösen a főpásztorral és a Caritas képviselőivel.

 

A főépületben zajlott osztást követően a megyéspüspök és a Caritas igazgató végiglátogatták a szálló udvarán levő lakó-konténerekben elszállásolt személyeket is, köztük a betegeket, akik nem tudtak részt venni a közösségi eseményen. Mindenkivel váltottak néhány kedves szót és gondoskodtak róla, ahogy a visszavonultabb személyek is részesüljenek a fánkból.

 

„Azért jöttem el erre az osztásra, mert szívemen viselem a rászorulók sorsát es mivel itt van a nagyböjt, kötelességemnek éreztem megadni nekik a törődés örömét és a nagyböjt lelkületét. Nagyon jól ereztem magam ezen az eseményen. Jó volt látni azt a lelkesedést felőlük, hogy örülnek nekünk és hogy szívesen fogadnak minket” – nyilatkozta az akciót követően Demeter Tibor, IX. osztályos tanuló, az osztásban résztvevő fiatalok egyike.

 

Szombati-Gille Tamás