nagyhet_2018

Nagyheti liturgikus program a székesegyházban

A nagyváradi római katolikus székesegyház istentiszteleti rendje 2018. Nagyhetében és Húsvét ünnepén   2018. március 25-én, Virágvasárnapot ünnepeljük. Ezzel kezdetét veszi a nagyhét, amikor Urunk Jézus Krisztus szenvedésére és halálára emlékezünk. A nagyhét idején a nagyváradi székesegyházban a különböző szertartásokat és szentmiséket az adott időszaknak megfelelő rend és program szerint celebrálják.   VIRÁGVASÁRNAP, MÁRCIUS 25. […]

Virágvasárnap – Urunk szenvedésének vasárnapja

2018. március 25. Virágvasárnap, a Nagyhét első napja. Az ünnepélyes szertartás 11.00 órakor a Püspöki Palota előtti téren barkaszenteléssel kezdődik. A székesegyházban bemutatott ünnepi szentmisén Urunk szenvedéstörténete (passio) ebben az évben Szent Márk evangéliuma szerint hangzik el. A szentmise főcelebránsa Böcskei László megyés püspök lesz.

Menet az életért

A keresztény felekezetek támogatásával 2018. március 24-én, szombaton újra megszervezik a házasság, a család és a magzat védelmében a Menet az életért elnevezésű ökumenikus felvonulást, amely 14.30 órakor veszi kezdetét a Szent László téren. A menet a szülészet irányába indul majd el és útközben néhány perces imát végeznek az ortodox székesegyház előtt.

Pedagógusok lelkinapja Nagyváradon

2018. március 24-én, szombaton 10.00 órától az Egyházmegyei Laikusképző Központ lelkinapot szervez az egyházmegye katolikus pedagógusai számára a nagyváradi Posticum épületében (Teiului utca 26.) A program moderátora Vass Csaba CM lazarista szerzetes lesz.

Apátbenedikálás Pannonhalmán

2018. március 21-én, Szent Benedek ünnepén apátbenedikálás lesz Pannonhalmán. Az apátság 87. apátját, Hortobágyi T. Cirillt a 11.00 órakor kezdődő szentmise keretében benedikálják. Az eseményen részt vesz Böcskei László nagyváradi megyés püspök is.