Váradszöllősi Zenei Estek 2018

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség és a Váradszőllősi Római Katolikus Plébánia közös szervezésében 2018. május 6-án, vasárnap 19.00 órakor kezdetét veszi a Váradszöllősi Zenei Estek című programsorozat. Az első alkalom előadója Costea Marcel Octav, a bukaresti Nemzeti Zeneművészeti Egyetem professzora, a bukaresti Szent József Székesegyház zenei igazgatója. A belépés díjtalan, minden érdeklődőt szeretettel várnak.   2018. május 6., […]

50 éves a Neokatekumenális Út

2018. május 5-én, szombaton 11.00 órakor Ferenc pápa Rómában, a Tor Vergata városrészbe látogat, ahol találkozik a fennállásuk 50. évfordulóját ünneplő Neokatekumenális Út tagjaival, A lelkiségi mozgalom nagyváradi tagjait erre a jelentős eseményre elkíséri Böcskei László megyés püspök is.

Levéltári kiállítás Nagyváradon

2018. május 4-én, pénteken 9.00 órakor nyílik és 16.00 óráig lesz látogatható a Documenta Varadiensis című kiállítás, amely a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség történeti levéltári anyagába nyújt betekintést az Állami Levéltárak Bihar Megyei Kirendeltségének székhelyén (Traian Blajovici utca). Rendkívül fontos, hogy az érdeklődők rendelkezzenek érvényes személyigazolvánnyal, ugyanis az állami levéltárak belső szabályzata értelmében kizárólag a […]

Papszülők találkozója Nagyváradon

A papi hivatás a családban kezdődik. A 2018. május 3-án, csütörtökön 17.00 órakor a nagyváradi Püspöki Palotában tartandó papszülők találkozóján Böcskei László megyés püspök személyesen mond köszönetet azoknak a szülőknek, akik gyermekük kezét elengedték, őt Istennek ajándékozták és imáikban hordozzák.

A Romániai Püspöki Konferencia tavaszi ülése

2018. április 30-május 2. között a balázsfalvi görög katolikus egyházmegye a házigazdája a Romániai Püspökkari Konferencia tavaszi ülésének. Balázsfalván találkoznak az ország katolikus püspökei, hogy az egyház aktuális ügyeiről tárgyaljanak, és az egymás közötti testvéri kapcsolatot erősítsék. A konferencia tagjaként Böcskei László nagyváradi megyés püspök is részt vesz a találkozón, amely a tárgyalásokon kívül közös imaalkalmakat, […]