jozsa_domi_2

Utolsó májusi zenei est Nagyvárad-Szőllősön

A Váradszöllősi Zenei Estek májusi sorozatának záró koncertjét hallgathattuk meg vasárnap este Józsa Domokos orgonista előadásában. Az est műsorának ismertetése előtt, fontos röviden beszámolni e különleges nap további eseményeiről is. Templombúcsúját ünnepelte ugyanis Szentháromság vasárnapján a váradszöllősi egyházközség. Délben kezdődött az ünnepi szentmise, majd kora este újból Isten házában gyűltek össze a hívek, hogy közösen elénekeljék el az esti dicséretet. Az ünnepi vesperás megszólaltatásakor az elmúlt századok liturgikus gyakorlatát elevenítették fel a Magnificat alternatim (ének és orgona váltakozása) előadásával. Az orgonán Józsa Domokos Pachelbel Magnificat-fúgáit szólaltatta meg. Ehhez a liturgikus ünnepléshez szervesen kapcsolódva következett az orgonakoncert, ami tulajdonképpen e nap tematikus zenei anyagának a foglalatát tartalmazta.

Az előadó talán mér nem is szorul külön bemutatásra, hiszen Józsa Domokos nemcsak e sorozat fáradhatatlan szervezője immár évek óta, hanem aktív zenélésével is hozzájárul az orgonamuzsika népszerűsítéséhez. Az est műsorának az összeállítása ékes bizonyítéka annak a szerencsés konstellációnak, amikor az orgonista képzett egyházzenész is egyben, a liturgikus orgonazene alapos ismerője. A Gondviselés munkájának tudható be, hogy Szentháromság vasárnapján a Szentháromság-templom kántoraként az ünneplés teljessé tételéhez ebben a formában is hozzájárult.

Johann Sebastian Bach (1685-1750) monumentális alkotása, az Esz-dúr, ún. „Szentháromság” prelúdium és fúga (BWV 552) foglalta keretbe az est műsorát, mint ahogy ez a Luther káté-énekeinek feldolgozását tartalmazó, 1739-ben Lipcsében megjelent Klavierübung III. kötetében is megfigyelhető. A korabeli három nagy, nemzeti stílust (francia, német, olasz) magába foglaló prelúdium kezdőtétele a korabeli francia szvitek nyitányait juttatja eszünkbe. A pontozott nyolcad ritmusban mozgó (később trillákkal díszített) zenei anyag – az igényes előadói artikulációnak köszönhetően, még sokáig fog bennünk visszhangozni. A Szent Ambrusnak (340-397) tulajdonított O lux beata Trinitas kezdetű (Oh, te boldog Szentháromság) Szentháromság-napi vesperás himnuszának két feldolgozása következett. (VIII. Orbán pápa reformjának következtében kissé módosított változatban Iam sol recedit igneus kezdettel található a Breviarium Romanumban.) Miután a hallgatóságot bevonva vokálisan megszólaltattuk a himnuszt, a reneszánsz és a kora barokk határán tevékenykedő észak-német zeneszerző, orgonista, zenetudós Michael Praetorius (1571-1621) kompozícióját hallgathattuk meg. A mesterien kevert hangszínek nagyban megkönnyítették a pedál szólamban augmentáltan megszólaló téma nyomon követését. A 17. század első felének kiemelkedő észak-német orgonista zeneszerzője, a Sweelinck-tanítvány Heinrich Scheidemann (1595-1663) a fent említett himnusz két verzusát dolgozta fel. A hamburgi Katalin-templom több évtizedes orgonista szolgálatát ellátó zeneszerző művének elmélkedő jellegét a változatos regisztrációval hűen tolmácsolta az előadó. Após és vő, azaz Johann Michael Bach (1648-1694) és Johann Sebastian Bach egy-egy műve hangzott fel a továbbiakban. A választás érdekessége, hogy ugyanannak a lutheránus korálnak, az Allein Gott in der Höh sei Ehr (Az ég Urának tisztelet) feldolgozását hallgathattuk meg. A Szentháromság ünnepéhez is köthető 1523-ból való műről van szó, szerzője Nikolaus Decius, aki a korált ordinárium-parafrázisként egy húsvéti Gloria-dallam alapján írta. A jambikus lüktetésű dúr dallam megfelelő hangerőkontrasztokkal történő tolmácsolása némi bepillantást engedett Johann Sebastian Bach első apósának kompozíciós technikájába. A 18 kompozícióból álló „Lipcsei korálok” című gyűjteményben (BWV 663) található J. S. Bach e műve, de ugyanennek a korálnak több feldolgozását is ismerjük tőle, hiszen a lutheránus istentisztelet német nyelvű Gloriá-ja egyik kedvenc témája volt a szerzőnek. Az elhangzott darab tipikus példája annak, hogy egy korál dallam hogyan válik egy komplex, monumentális művé J. S. Bach kezei alatt. Az orgona dinamikai lehetőségeinek tudatos kihasználása az előadó részéről csak fokozta a hallgatói élményt. A családi vonalat követve az est következő szerzője Carl Philip Emanuel Bach (1714-1788), J. S. Bach második legidősebb fia, aki apja halála után a nagy Bach-generáció első számú zeneszerzőjének számított. A műsorban évfordulós szerzőként megjelenő komponista két műve hangzott fel, a Traugott Fedtke által orgonára átírt d-moll Fuga és az Adagio per il Organo. Üde színfoltjai voltak a koncertnek ezek az ízléses és elegáns hangszínválasztással megszólaltatott művek. A koncert zárásaként J. S. Bach Fuga in Es I, II, III. (BWV 552), a Szentháromságot megjelenítő hármas fúgáját hallgathattuk meg, amely egyben a műsor keretéül is szolgált. Ha a műsor elején az Esz-dúr prelúdiumot a monumentális jelzővel illettük, ugyanez elmondható a hozzá tartozó nagyszabású háromrészes fúgáról is.

A mű megszólaltatásához támasztott komoly virtuozitás igényének magabiztosan tett eleget Józsa Domokos. Nem is engedte el egykönnyen a lelkesen tapsoló közönség, amit egy gyönyörű improvizációval viszonzott az est előadója.

Egy tudatosan és alapos körültekintéssel – és tegyük hozzá: igen nagy szakmai alázattal – összeállított kiváló műsort hallgathattunk egy kiváló hangszeren egy kiváló előadó tolmácsolásában.

E sorok írása közben folyamatosan fülembe cseng a zsoltáros szava: „Beatus populus, qui scit iubilationem.” Visszagondolva a váradszöllősi Szentháromság-vasárnapi ünnepségre megállapíthatom, hogy az ott élők elsősorban azért lehetnek boldogok, mert tudják, hogyan kell ünnepelni.

 

Tankó László