Orgona koncert a Szent László templomban

A Nagyvárad-újvárosi plébánia szervezésében 2018. június 26-án, 19.00 órakor orgona koncertet szerveznek a Szent László templomban. Józsa Domokos, a Nagyvárad-szöllősi plébánia zenei vezetője J.S. Bach, Domenico Zipoli, John Stanley, W. Amadeus Mozart, C. PH. E. Bach és Johann G. Walther műveiből ad elő egy válogatást. A belépés díjtalan, adományokat elfogadnak.

Bérmálás Margittán

2018. július 1-én, vasárnap a 11.00 órakor kezdődő szentmisén Böcskei László megyés püspök 27 fiatalnak és 3 felnőttnek szolgáltatja ki a bérmálás szentségét a margittai plébániatemplomban. A fiatalok felkészítését Májernyik Mihály plébános végezte.

Évforduló a szabadkai egyházmegyében

Boldog VI. Pál pápa 50 évvel ezelőtt, 1968-ban emelte püspökségi rangra a Bácskai Apostoli Kormányzóságot és hozta létre a Szabadkai Egyházmegyét. Ebből az alkalomból 2018. június 30-án 11.00 órakor hálaadó szentmisét mutatnak be a szabadkai székesegyházban, melyen részt vesz Böcskei László nagyváradi megyés püspök is.

Templombúcsú Tótitanyán

2018. június 29-én, pénteken tartják aSzent Péter és Szent Pál apostolok tiszteletére emelt tótitanyai templom búcsúját. A 12.00 órakor kezdődő szentmise szónoka Ozsváth József székelyhídi plébános.

Szent Péter és Szent Pál apostolok ünnepe Nagyváradon

Simon Péter testvérével, Andrással az elsők között kapott meghívást Jézus tanítványai közé s kősziklaként ő az apostolok feje, Antióchia, majd Róma püspöke lett. Szent Pál a damaszkuszi úton találkozott a már feltámadott Jézussal, és ettől kezdve minden erejével az evangéliumot hirdette. Így vált „a népek apostolává“. Mindketten a Néró féle keresztényüldözés során 64 körül szenvedtek […]