Karácsonyi ökumenikus hangverseny volt a székesegyházban

Gaudete, azaz örömvasárnap, vagyis advent 3. vasárnapján,  2018. december 16-án, ökumenikus hangverenyt szerveztek a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyházbaban, a város keresztény felekezeteinek közreműködésével.

 

Részt vett a Nagyváradi Római Katolikus Székesegyház Szent Cecília Gyermekkórusa Oláh Gabriella vezetésével, a Belvárosi Magyar Baptista Gyülekezet Vegyeskara Garai Zsolt és Székely András vezetésével, a Partiumi Keresztény Egyetem Vegyeskara Kovács Gábor vezetésével, a “Bunavestire” Kórus a görög katolikus egyház részéről Radu Mureșan vezetésével, a “Nufărul” kórus az ortodox egyház részéről Loredana Pantea vezetésével, valamint a Székesegyház Szent László Gyermekkara és Énekkara Kristófi János vezetésével.

 

A hangverseny végén a kórusvezetők emléklapot vehettek át Böcskei László megyés püspöktől, aki ünnepi jókívánságait fejezte ki úgy a fellépő kórusok tagjainak, mint a jelenlevő híveknek. A főpásztor kihangsúlyozta, hogy a hangverseny nem csak több kórusnak az egymásutáni felvonulását és előadását jelenti, hanem egy lelki ráhangolódást Karácsony szent ünnepére, ahol nem mi, emberek vagyunk a főszereplők, hanem az emberré lett Jézus Krisztus.

 

Őt kell bevilágítaniuk a fényeknek, Ő áll reflektorfényben, és ezzel a hangversennyel is ezt próbáltuk, egy kicsivel több fényt vetitíeni az újszülöttre, a Megváltóra.

 

Az esemény a “Csendes éj” hagyományos karácsonyi ének magyar, román és német nyelvű közös eléneklésével ért véget.

 

KÉPEK    |   VIDEO

Follow by Email
Facebook