Egy hiteles ember – filmvetítés Székelyhídon

Számunkra történelmi eseményhez kapcsolódva, Ferenc pápa júniusi csíksomlyói látogatásához közeledve, 2019. február 7-én filmvetítést szervezett a székelyhídi római katolikus plébánia, a katolikus közösségi házban.

Kuglis Gábor helyi plébános, az est házigazdája köszöntötte az egybegyűlteket, röviden ismertetve a film gyártásának a körülményeit, majd a jelenlevők együtt tekinthették meg a filmet.

Ferenc pápa főszereplésével készült, Egy hiteles ember című svájci-amerikai dokumentumfilmet tekinthették meg az érdeklődők. A mű azon ritka alkotások egyike, amely a Vatikánnal szoros együttműködésben készült. A három Oscar-díjra jelölt Wim Wenders (Berlin felett az ég, Buena Vista Social Club) filmjében Ferenc pápa utazásaiba és vallással kapcsolatos nézeteibe nyertek betekintést. Olyan aktuális témákkal kapcsolatban felmerülő kérdésekre ad őszinte és komoly válaszokat, mint a halál, társadalmi és gazdasági egyenlőtlenségek, bevándorlás, ökológia, a család szerepe, szinte minden olyan témáról, ami a jelenkor emberét foglalkoztatja.

 

Különleges, egyben elgondolkodtató élményt jelent, hogy a nézők járhattak elítéltek, haldoklók között, bepillanthattak abba, ahogy a katolikus egyházfő helikopteren ülve közelített egy esemény helyszínére, vagy egy börtöncellában éli át egyedül, magányosan az előtte ott szenvedő ember elhagyatottságát.

A történelemben először szerepelt dokumentumfilmben egy katolikus egyházfő. De nem csak ettől egyedülálló a két éven át készült alkotás. Ez a dokumentumfilm vallásos emberek számára iránytű lehet a mindennapokban.

 

A másfél órás film vetítését és megtekintését követően, kötetlen beszélgetéssel, családias hangulatban folytatódott az est. Macskási Edit erre az alkalomra készített ízletes sós-sajtos kiflikkel kedveskedet a résztvevőknek.

A plébános megköszönte, hogy ilyen szép számban eljöttek a hívek, és mindenki jól érezte magát. Reményét fejezte ki, hogy még sok hasonló eseményben lesz részünk a továbbiakban, Isten áldását kérve mindenkire.

 

Tatai István

Follow by Email
Facebook