Hamvazószerda a Püspöki Kápolnában

Hamvazószerdán elkezdődik a Húsvétot megelőző nagyböjti időszak. Hamvazószerda az elnevezését a bűnbánat és a vezeklés őskeresztény jeleként szolgáló hamuról kapta: az előző év Virágvasárnapján megszentelt barka hamujával a pap ezen a napon keresztet rajzol a hívek homlokára, miközben ezt mondja: „Emlékezz, ember, hogy porból lettél és porrá leszel!” Hamvazószerda egyben szigorú böjti nap is, azaz 18-tól 60 éves korig csak háromszor szabad étkezni és csak egyszer jóllakni, 14 éves kortól pedig kötelező a húsfogyasztástól való tartózkodás.

 

A püspöki kápolnában mutatott be szentmisét Böcskei László megyés püspök 2019. március 6-án, hamvazószerdán, amelyen részt vettek a püspökség alkalmazottai. A szentmise bevezető gondolataiban a főpásztor beszélt a hamvazkodás fontosságáról, majd megáldotta és szenteltvízzel meghintette a hamut.

 

Prédikációjában az egyházmegye elöljárója a farsangi időszakból a nagyböjti szent időbe való átmenetről beszélt. A nagyböjtöt megelőzi a farsang, amikor az ember kicsit túloz, úgy él, hogy az nem felel meg igazi énjének, akkor egy kicsit más akar lenni, a farsangra jellemző álarcok mögé bújik. A nagyböjt kicsit visszavezet a valósághoz. De melyik is a valóság? – tette fel a rétori kérdést a szónok. Hogyan is kell élni, ahhoz hogy megmaradjunk a kiteljesedés felé vezető úton. Az általános érzés az, hogy a böjtben az ember meg kell komolyodjon, vissza kell lépjen, le kell mondjon, úgy kell viselkedjen, ahogyan nem szeret.

 

Holott az igazság az ellenkező: az igazi életet, az Isten megtalálását szolgáló életet kell élni. A szentírási részek mind arról szólnak, hogy hogyan kell helyesen böjtölni, viszonyulni embertársunkhoz és Istenhez. Nem a külsőségeken van a hangsúly, hanem embertársainkhoz és Istenhez való viszonyulásunkon. A böjt nem egy szomorú lemondás valamiről, az ima sem keserűséggel kell eltöltsön, sőt az alamizsnálkodás sem ér semmit, ha nem örömmel tesszük. Önmagunkból való kilépés és másokra való figyelésről van szó. A nagybojti cselekedeteknek a forrása az önmagamra való őszinte figyelés: hol tartok most éppen? Mindennapjaimban csak magamra gondolok és világi előrehaladásomra, vagy lelkem fejlődésére is? Nagyböjtben is adok magamra, tudatosítom, hogy van bennem mélység, és ebből a mélységből fakadó vágy. Teszek valamit ennek kielégítése érdekében. El kell érnem a lelki békét, innen indulhatok tovább. Igényes kell legyek önmagammal szemben, ez vezet el az igazi énemhez, a mély énemhez.

Tudatosítanom kell, hogy képes vagyok a másik embert is befogadni életembe, azért mondok le bizonyos dolgokról, hogy másnak is jusson, több jusson. A másra való figyelés benne kell legyen a természetünkben, az alap beállítottságunkban. Észre kell vennem, hogy magamon túl van egy másik is, aki lehet jobb vagy rosszabb, akinek lehet szüksége van a segítségemre, akit rajtam keresztül akar megajándékozni az Úr. Nagyböjtben elindulok saját magam felé, hogy felfedezzem magamat. Szinte észrevétlenül rájövök, hogy ezen az úton Isten közelében vagyok. Ha nem másítom meg magamat, nem veszek fel a farsangi időre jellemző álarcokat, akkor észreveszem az úton embertársamat is.

 

Nagyböjt kezdetén hamvazkodni szoktunk. Ez jelzi a megújulás útjára való lépést, amely a Húsvét megünneplésére vezet minket. Hamut áldunk meg és hintünk meg szenteltvízzel. szenteltvizzel. Érdekes megfigyelni a kettő párosítását: a hamu a halál, mulandóság jele (Emlékezzél ember, hogy por vagy, és por leszel… – felszólít emberi mulandóságunk fölötti elmélkedésre), míg a víz az életnek a jele, a megtisztulásnak a kifejezője. Így a hamu a megújulásnak lesz az eszköze, amely arra készít minket, hogy fogadhassuk a húsvéti fényt. Ez nem egy kitalált hamu és víz párosítás, hanem kifejezője annak, amit Isten tesz velünk: a semmiből felemel és lehetővé teszi, hogy létezzünk. Létezésünk végcélja pedig a húsvéti fény megismerése.

 

Nagyböjtben felvállalom magam úgy, ahogy vagyok, még akkor is, ha nagyon mélyen vagyok, és tudatosítom, hogy ennek ellenére meghívást kaptam a fény megismerésére. Ehhez szükség van arra, hogy induljunk mindig egy újabb és újabb kihívás felé, beilleszkedve Isten tervébe.

Reménnyel és örömmel telített nagyböjti szent időt kívnát a főpásztor mindenkinek, egy olyan időt, amely meghozza az embertársainkkal való találkozás örömét. A hamvazkodás által ne csak külső cselekedetet fogadjunk, hanem bele tudjuk helyezni magunkat Isten tervébe – szólt Böcskei László püspök bátorítása.

 

A prédikáció után minden résztvevő a főpásztor elé járult, aki a szertartásnak megfelelően hamut hintett homlokukra.