Szakmai továbbképző katolikus papoknak és hitoktatóknak

A Nagyváradi Római Katolikus Püspökség Katekétikai Központja és a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetségének Partiumi Oktatási és Módszertani Központja 2019. március 21-23. között vallásmódszertani továbbképzőt szervez, amely az elsőáldozásra való felkészítés hatékonyabbá tételét szolgálja és folytatása a már múlt év őszén megkezdett képzésnek. A 2019. március 21-23. között zajló program keretében az előadó Nagy Enikő M. Kriszta mallersdorfi ferences nővér az egyéves terv második felét dolgozza fel a Kett-pedagógia segítségével.

A képzés lényegét Kriszta nővér így fogalmazza meg: „A szentáldozáshoz vezető út a gyerekek és a felnőttek (szülők) számára is a hit titkaiba vezető út. A mi módszerünk szerint, a gyerekek elsősorban tapasztalatokat szereznek, új látásmódot nyernek és így lassanként közelednek Jézus Krisztus személyéhez. Célunk, hogy felébredjen bennük a Jézus utáni vágy, hogy Jézus hívását meghallják: „Ma nálad akarok lakni”, és – mint Zakeus – örömmel tudjanak válaszolni. Zakeus története az elsőáldozási katekézisünk kulcstörténete. Ebben a találkozástörténetben számos kérdéssel foglalkozunk: Ki Jézus? Hogyan találhatom meg? Hol tér vissza? Milyen az út felé? Mikor vagyok nyitott? Mit tesz bennem az ő „visszatérése”?

Velük tartunk, a gyerekekkel együtt haladunk ezen az úton, hogy a hit titka bennük élő hitté, átélt tapasztalattá, életgazdagsággá váljon. Megosztjuk azt, amiben hiszünk, így a foglalkozások a megosztások helyévé válnak.

Jelentkezni 2019. március 15-ig lehet az alábbi internetes címen vagy telefonszámom: benedek.ramona@yahoo.com, tel: 0723 30 90 44. A képzésre 30 személyt tudunk fogadni, azokat, akik részt vettek a 2018. október 29-30. közötti továbbképző első részén. A létszámtól függően még tudunk fogadni újabb érdeklődőket is.

 

Helyszín: Laikusképző Központ, Kanonok sor 13 sz., Nagyvárad

Előadó: Nagy Enikő M. Kriszta mallersdorfi ferences nővér

 

PROGRAM

 

2019. március 21., csütörtök:

15:00 – 16:00 – érkezés, regisztráció

16:00 – 19:00 – bevezető, témák feldolgozása/szünet

19:00 – vacsora

 

2019. március 22., péntek:

08:00 – 08:45 – reggeli

09:00 – 13:00 – témák feldolgozása/szünet

13:00 – 14:30 – ebéd

14:30 – 20:00 – témák feldolgozása/szünet

20:00 – vacsora

 

2019. március 23., szombat:

08:00 – 08:45 – reggeli

09:00 – 12:00 – témák feldolgozása/szünet/kiértékelő

12:00 – 13:00 – ebéd

Follow by Email
Facebook