A Romániai Püspöki Konferencia sajtóközleménye

A katolikus püspökök tárt karokkal várják Ferenc pápát Romániába

 

Az ország római- és görögkatolikus püspökei a Romániai Püspöki Konferencia napokban tartott ülésén többek között Ferenc pápa látogatásának legújabb részleteiről folytattak tárgyalásokat. Az ülés házigazdája a Bukaresti Római Katolikus Főegyházmegye volt, a munkálatok pedig a sarutlan kármeliták Ciofliceni-i rendházában zajlottak 2019. április 10-12. között.

Az esemény megnyitóján részt vett Mons. Miguel Maury Buendía apostoli nuncius, valamint Mons. Mauricio Rueda Beltz és vatikáni munkatársai, akikkel Ferenc pápa 2019. május 31. és június 2. között esedékes romániai látogatásának előkészületeiről folytattak tárgyalásokat az ország főpásztorai.

Ugyanakkor a Romániai Püspöki Konferencia statutumának megfelelően Ioan Robu, bukaresti metropolita-érsek személyében megválasztották a konferencia elnökét, az alelnöki helyet pedig automatikusan Lucian Mureșan bíboros, a Romániai Görögkatolikus Egyház nagyérseke vette át. A konferencia Állandó Tanácsába az elnök és az alelnök mellé a jelenlévők beválasztották Vasile Bizău máramarosi görögkatolikus, valamint Böcskei László nagyváradi római katolikus püspököt.

A püspökök fontosnak látták, hogy buzdítást intézzenek a katolikus hívekhez és minden jóakaratú emberhez, hogy vegyenek részt a 2019. május 26-án tartandó európai parlamenti választásokon.

A munkálatok utolsó napján, április 12-én a püspökök találkoztak Victor Opaschi vallásügyi államtitkárral, akivel párbeszédet folytattak a Vallásügyi Államtitkárság és a katolikus egyház társadalomban betöltött szerepéről.

A konferencia jelen ülésén szó volt továbbá a Pápai Missziós Művek kezdeményezéseiről, egy Országos Családpasztorációs Bizottság felállításáról, a Katolikus Karitász tevékenységeiről, a más országok püspöki konferenciáival létrejött kapcsolatokról, valamint egy Lourdes-ba szervezendő országos zarándoklat lehetőségéről.

A Romániai Püspöki Konferencia következő ülését 2019. szeptember 25-27. között tartják Nagybányán, a Máramarosi Görögkatolikus Püspökség szervezésében.

A püspökök mindenkinek Áldott Húsvéti Ünnepeket kívánnak.

Az évente két alkalommal ülésező Romániai Püspöki Konferenciát az ország római katolikus és görögkatolikus püspökei alkotják, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát, illetve az egységet Szent Péter utódával, Ferenc pápával.

 

Francisc Ungureanu
főtitkár