Szentmise az Utolsó Vacsora emlékére

Nagycsütörtökön, 2019. április 18-án, az Utolsó Vacsora emlékére 19.00 órakor mutatott be szentmisét Böcskei László megyéspüspök. Jézus felebaráti szeretetének emlékére a főpásztor 12 férfinak mosta meg a lábát. A szentmisét 22.00 óráig tartó virrasztás követte.

 

A szentmise bevezetőjében a Böcskei László megyés püspök az ünnep jelentőségéről beszélt. Nagycsütörtökön az Utolsó Vacsora emlékére bemutatott szentmise, a találkozásról szól. Találkozik az Úr Jézus az Ő apostolaival és ismerteti velük és velünk is az Ő végakaratát. A történelem egy bizonyos pontjától, senki sem mondhatja, hogy a názáreti Jézus volt, hanem azt, hogy a názáreti Jézus van. Így akarta Ő, hogy velünk maradjon a kenyér és a bor színe alatt. Adjunk hálát a Jóistennek, hogy ilyen ajándékokkal látott el minket. Így jön létre a második találkozás, amikor Isten találkozik az emberrel: szeretetben, alázatban. Kicsi lesz az ember előtt azért, hogy kiemelje őt a halál sötétségéből és az igazi élethez vezesse az emberiséget. A harmadik találkozás a megvalósulás feszültségében várakozik, hogy döntsünk mi magunk is, és válaszoljuk Isten szeretetére. Tudunk-e mi is Jézushoz hasonlóan járni, közeledni egymáshoz? Tudunk-e mi is hozzá hasonlóan utakat keresni egymás felé? A ma esti liturgia ilyen kérdések megfogalmazására ösztönöz minket – mondta az egyházmegye elöljárója, majd köszöntötte a híveket és különös módon azt a tizenkét férfit, akik vállalták az apostolok szerepét, és akiknek a későbbiekben megmosta a lábát: voltak közöttük magyar, román, szlovák plébániák képviselői, két indiai, egy spanyol, egy francia, fiatalok, középkorúak és idősek, diákok és munkások. Külön együttérzésre szólította fel a főpásztor a híveket a francia testvérrel, az elmúlt napokban Párizsban történt tragikus események miatt.

 

Prédikációjában Fodor József általános helynök az Oltáriszentség ajándékát hangsúlyozta ki. Az Utolsó Vacsora agapéja bőségből, vágyból, valóságból, teljességből fakad, hogy valaki szívének legszebb álmait életté lényegítse át. Minden élőlény táplálékra szorul, mégpedig olyanra, amelyik megfelel az életnek. Az ember testi, lelki és szellemi ételre vágyik. Ahogy a test elsorvad táplálék nélkül, úgy a lélek is – Szent Bonaventúra szerint. Krisztus világosan hirdeti: ha nem eszitek az Emberfia testét, és nem isszátok az Ő vérét, nem lesz élet bennetek. Ezért írja elő egyházunk, hogy évente legalább egyszer, Húsvét táján vegye magához ezt a mennyei, égi táplálékot.

 

Ez gyógyítja a betegségeket, a bűnöket. Beoltja önmagát, emberségünkbe az Istent. Mécs László fogalmazza meg versében: Vadócba rózsát oltok, hogy szebb legyen a föld. Az Úr azt mondja: itt vagyok, nem az Ő emléke, hanem Ő maga folyton itt van, minden hálátlanság, hűtlenség dacára is, a valóságos Krisztus, a rejtett Isten. Elmondhatjuk Szent Pállal: Élek én, de már nem én élek, hanem Jézus él énbennem, és boldog, akit meghív lakomájára Jézus, az isteni Bárány. Reményünk bátorsággá változik az Oltáriszentség közelében. Rászorulunk, mert sokszor megszáll a csüggedés.

 

Nagy Szent Teréz azt írja, hogy a lelki életben ugyanolyan szükség van a reményre, mint a bátorságra. Az Oltáriszentség nem csak lelkünk tápláléka, hanem útitársunk földi zarándoklásunkban: velünk akart maradni a világ végéig – hangsúlyozta a szónok.

 

 

KÉPEK    |   VIDEO

Follow by Email
Facebook