Húsvét vigíliája a székesegyházban

Tűzszenteléssel kezdődött a székesegyház előtti téren Húsvét vigíliája. Az ünnepi szentmisét, amelynek fontos része a vízszentelés és a keresztségi ígéretek megújítása Böcskei László megyéspüspök celebrálta. A szentmise után feltámadási körmenetet tartottak és megáldották a húsvéti ételeket.

 

A húsvéti öröméneket (latinul Exultet) Blaga Antóniusz, nagyváradi egyházmegyés kispap énekelte, majd ezt követően elhangzottak az üdvösségtörténetet összefoglaló szentírási részek, a világ és az ember teremtésétől, egészen Krisztusnak, a Megváltónak eljöveteléig.

 

Prédikációjában Kovács F. Zsolt irodaigazgató sötétségről és fényről beszélt. A sötétség megakadályozza az embert, hogy szemével lássa a szépet, hogy ajkával mondja az igazat, hogy értelmével felismerje a jót, és szívével szeretni tudjon. Amikor eltűnik a fény hideg és idegen lesz minden és mindenki. Amikor az ember elveszíti azt a képességet, hogy szeretni tudjon, hogy a belsejében hordozott isteni képmást felszínre hozza, akkor az ember megszűnik ember lenni. Az isteni szeret nem pusztító, hanem átalakító leheletére volt szükség, hogy a megkérgesedett emberi szívnek a ridegbezártság acéldrótjait felolvassza, és ismét járni tanítsa az embert a szeretet útján.

 

A húsvéti éjszaka fénye és tüze egyszerre világít és éget, éltet és felemészt, megújít és megsemmisít, tisztít és pusztít. A húsvéti fényben visszatér a szemünk látásképessége, ajkunkat megtisztítja az igazra, megvilágítja értelmünket és újjáolvasztja szívünket, hogy ismét szeretni tudjon. Húsvét éjszakáján templomunk előtt egy tűzfészek köré gyülekeztünk, mely olyan, mint egy meghívás arra, hogy megváltásunkat jelző fényt ne hagyjuk kialudni.

 

A nagyheti szertartások drámai pillanatai Istennek az emberét vitt harcát, küzdelmét, vívódását, végül pedig önfeláldozását jelenítették meg. Mert hogyne sietne az ember segítségére az, aki éppen megalkotta őt, hogyne mentené meg a Teremtő a teremtményét, még akkor is, ha ő ebből mit sem ért, még ha meg sem érdemli, még akkor is, ha a teremtmény hátat fordít Teremtőjének, és arcát elfordítva a fénytől, ismét a sötétségnek él. Hányszor elhangzott már a történelem folyamán Isten ajkáról az aggódó keresés: Ádám! Ádám, hol vagy? De a dorgáló szavak után, Isten mindig a hazaváró Atya, az irgalmas szamaritánus képébe burkolózva keresett meg minket, a legrejtettebb helyeken is. Akkor kerít igazában hatalmába a sötétség, amikor az önmegvalósításra hajlandó és hajlamos lényünk, a magunk tervezte útját járja, amikor itt-ott elhullatunk apró vétkeket, amikor ajkunkkal és kezünkkel bántunk, amikor szívünkkel nem szeretünk. Milyen jó lenne sokszor elkövetett tetteinket meg nem történtté tenni, milyen jó lenne, ha nagy vétkeink, főleg a mások ellen elkövetett vétkeink csak rémálom lennének, és de jó lenne ilyenkor, egy másik világban felébredni. Isten csendben kötözeti lelkünk vérzéseit. Sőt, megteszi azt, amit csak Ő maga tehet meg: magára vállalja bűneink után járó büntetésünket. Nem büntet, nem szidalmaz, nem minősít. Ez a megváltás, ez a Húsvét! Jézus, amikor földi életében az önzetlen szolgálatról, a feltétlen irgalmasságról és az önfeláldozó szeretetről tanított, azt Húsvétkor teljesítette be.

 

Néhány nappal ezelőtt, mindenki szeme láttára, élő közvetítésben vált tűz martalékává a párizsi székesegyház tetőszerkezete. Döbbenetes kép járta be a világot: kereszthajó közepén több évszázados, az imádság lelkületével átitatott, de szénné égett füstölgő gerendák. Fölötte pedig, csodával határosan, sértetlenül ott állt a kereszt. Történt ez annak a társadalomnak a fővárosában, amely esőként tiltott ki minden keresztény szimbólumot közintézményeiből. Jel akar ez lenni, hogy Isten önfeláldozó szeretete minden veszteség ellenére is megmarad. Ugyanaz az Isten, aki az embert a teremtés hajnalán a föld porából megalkotta, nem lenne képes ma is, hogy a pusztulás és a pusztítás hamujából ismét életet teremtsen?

 

Most, Húsvét éjszakáján, szelídítsétek ti is a pusztító tüzeket világító fényekké, és alakítsátok át az indulat tüzét szeretet lángokká. Krisztus feltámadása akkor lesz feltámadás a mi életünkben is, ha lobbanékonyságunk csendes, világító, követendő fénnyé csillapodik, ha közelségünk vonzó, ha jelenlétünk azt a szeretetlángot sugározza, amely a feltámadt Krisztushoz fűződő kapcsolatunkból fakad. Ha igaz a megállapítás, hogy csak az tud megalázkodni, akit megaláztak, akkor az is igaz, hogy szeretni is csak az tud, aki megérezte, hogy milyen megvetettnek lenni. És igaz az is, hogy megtérni, megújulni is csak az tud, aki megérezte, hogy milyen elveszettnek lenni. Húsvét a megújulás képességével ajándékoz meg minket, hogy úgy tudjunk szeretni, ahogy az Isten volt képes szeretni az embert – állapította meg a szentbeszéd végén a szónok.

 

A szentmise a keresztségi fogadalmak megújításával, a víz megáldásával és a hívek ezzel való meghintésével folytatódott. A liturgia második részében következett a szentsír körüli feltámadási szertartás és a körmenet az Oltáriszentséggel, a húsvéti gyertya és a feltámadási szobor kíséretében.

 

A szentmise végén, amelyen jelen volt Mihai Vătămănelu görög katolikus általános helynök is, Böcskei László megyés püspök húsvéti jókívánságokat intézett a híveknek és megáldotta az erre a célra hozott ételeket.

 

KÉPEK   |   VIDEO

Follow by Email
Facebook