Húsvétvasárnapi szentmise a székesegyházban

A húsvétvasárnapi ünnepi szentmisét 2019. április 21-én, 11.00 órakor celebrálta Böcskei László megyéspüspök a nagyváradi székesegyházban. A székesegyház Szent László Ének- és Zenekara Mozart C-dúr „koronázási” miséjét interpretálta, Kristófi János karnagy vezetésével.

 

A szentmise bevezetőjében Böcskei László megyés püspök a Húsvétvasárnapi evangélium első szavaira hívta fel a figyelmet, amelyeket Mária Magdolnának tulajdonít a szent író, és amelyek mozgásba hozták az egész világot. Előbb az apostolok és a tanítványok indultak el, majd utánuk sokan mások is, hogy megbizonyosodjanak a tényről, arról, hogy azt, akit keresztre feszítettek és eltemettek, nincs már a sírban, nem halott, hanem él. Kellett az üres sírnak a tapasztalata, hogy az ember elinduljon az igazi élet felé. Húsvét minket is arra hív, hogy számoljuk fel életünknek sírjait, amelyek sokféleképpen megbénítanak minket. Számoljuk fel azokat a sírokat, amelyek visszatartanak attól, hogy mi is megragadjuk az igazi életet. Ezért Húsvét a reménységnek is az ünnepe. Próbáljunk mi is ezen az ünnepen nyitottnak lenni, próbáljuk magunkat szabaddá tenni az életre – tanácsolta a főpásztor.

 

Prédikációjában a világ teremtésének leírásának sikertörténetéről beszélt a megyés püspök. Ez a történet bizalomkeltő üzenetet hordoz magában. Istennek volt egy álma, és nekilátott megvalósítani azt. Szépen, sorjában megalkotta a világmindenséget, elhelyezte benne a mi kis bolygónkat is, amely az első pillanattól nagyon megtetszett neki. Ezért tovább szépítgette, és úgy döntött, hogy saját maga is beköltözik ebbe a világba úgy, hogy megosztja az emberrel a világmindenség fölötti örömét, és elindul az emberrel, hogy ennek a világnak titkait feltárja, az örökkévalóság reményében. Úgy van megfogalmazva ez a történet, hogy érezhessük: Isten beleemelt minket is abba, amit akaratával megteremtett számunkra, hogy életünknek és boldogulásunk célja és eszköze legyen.

 

A Szentírás beszámolója szerint, Isten meg volt elégedve az Ő munkájával. Látta, hogy jó, hogy minden a helyén van, minden működik, ezért megpihent, hogy gyönyörködhessen művében. Ez egy sikerélmény, mert a jó és alapos munkának az eredményét, a biztosított és kiművelt élettérnek formáját állítja elénk, ahonnan bizalom és béke származik az ember számára. Mert Isten látta, hogy jó, mert Istennek tetszett a jó. De arról is olvasunk a Szentírásban, hogy ez a csodálatos alkotás sokszor veszélybe került, mert maga az ember, Istennek képmása, olykor túlértékelte önmagát. Sokszor túl tökéletesnek és erősnek adta ki magát azzal szemben, akinek vonásait hordozta. Még szembe is szállt vele, tőle idegen és hozzá nem illő jogokra hivatkozva, önkényesen teremtő akart lenni úgy, hogy tervéből kizárta a teremtés őselméjét, az életre hívó szeretetet, amelynek ki nem apadó forrása maga az Isten.

 

És mivel kezdetben látta Isten, hogy mindaz, amit alkotott, az jó, de veszélyeztetet az emberi gőg és erőszakosság miatt, újra elindult kiigazítani azt, ami romlani kezdett. Újból nekilátott a munkának, hogy megmentse alkotását és megváltsa az embert, akit nem akart kizárni szeretetének köréből. Ennek a második teremtéstörténetnek fő állomásait követhettük a nagyhét folyamán, amikor végigkísértük Jézus Krisztust, Istennek egyszülött Fiát, aki értünk emberré lett, szenvedésének útján, átélve vele az elárulásnak és a tagadásnak keserűségét, a halálfélelemnek a gyötrelmét, a megkínzásnak és a keresztnek lesújtó terhét, a felfeszítettség kiszolgáltatottságát, a keresztre szegezés mozdulatlanságát, hogy azután belépjünk a nyomasztó csend és homály világába, annak megfélemlítő hangulatába, ahonnan nem is remélhetünk menekvést, vagy továbbvezető kiutat. A két történetet egymás mellé kell állítani: a sikerélményt és a teljes kudarcot: sikertelenség, be nem teljesült ígéretek, és teljes összeomlás. A vég! A semmi és a minden hiábavalóság lesújtó érzete, ami végül is titokzatos módon feloldódik bennünk és körülöttünk, mert a sötétségből fény fakad számunkra. Ez a fény, Húsvétnak átláthatatlan titka, tovább vezet minket. Életből életbe vezet. Újra feltárja előttünk a magasabb rendű, de mélyebbre ható létezésformát, amelyben minden ember fel tud egyenesedni, mert életének célja éppen az a jó, amit Isten az ő számára kigondolt. Az életből az élet felé. A kopott, szennyes, elcsigázott életből, egy igazán új élet felé, ami az Istennel való közösség boldogságához vezet. Jézus Krisztus az, aki átlépte ezt a küszöböt, amit mi emberek emeltünk, és építünk akkor, amikor elfordulunk Istentől. Jézus, aki legyőzte a halált, újra megnyitotta számunkra a jobb élethez vezető kaput, amit a bűn és az ebből származó önzés tartott zárva az emberiség előtt. Húsvét ünnepe ennek a második teremtésnek a csúcsa és egyben megvalósulása, amely a legtisztább örömnek a forrása lehet. Azért fontos ezt a két történetet egymás mellé állítani, mert sokszor veszélyeztet az a gondolat, hogy Isten elhagyta az Ő teremtését, hogy Isten hátat fordított a világnak, hogy Isten megfeledkezett rólunk. Ezért a sok baj, a sok igazságtalanság és szenvedés. Isten megelégelte azt, hogy jelen legyen világában, és félreállt. Az ember könnyel elfogadja ezt a kísértést, amely arra hívja, hogy boldoguljon egyedül: Isten lemondott rólad, nincs Isten.

 

Ő kilépett a világból, az emberé a világ, és csak az ember tehet valamit ezért a világért. Ez van akkor, amikor belefáradunk Krisztus történetének követésébe. Amikor csak azt mondjuk, amit róla az írásokban olvasunk, de nem Őt követjük, és nem vele járunk. Amikor csak szemlélői vagyunk az Ő történetének, és nem részesei annak, amit értünk tett, amit értünk szenvedett, és amit értünk felajánlott. Húsvét ünnepe ezért oly fontos a mi számunkra, mert nem csak a megemlékezésre hív, hanem a részesedésre helyezi a hangsúlyt. Ez az a nagy csoda, amit eddig senki nem tudott megmagyarázni, amit nem lehet letagadni és nem lehet kiirtani az emberek lelkéből és vágyaiból. Mert ahol él az Úr Jézus emlékezete, ott megelevenedhet az Ő története is, mint egy nyitott esemény, amelynek részesei vagyunk. Ahol megelevenedik az Ő története, ott igazán valami új történik. Olyan újdonság jelenik meg életünkben, amely megváltoztatja a világot és az ember helyzetét.

 

Jézus szenvedéstörténete egy olyan történet, amelyhez közünk van, és amelyben mi is szerepet kapunk. Húsvét napja arról szól, hogy a teremtéstörténetnek ma is van folytatása. Isten nem végez félmunkát, Ő látja és tudja, hogy mi az, ami jó számunkra: Isten látta, hogy mindaz amit alkotott, jó. Húsvét ünnepe tükröt állít elénk. Isten minket is jónak teremtett, és mert szükség volt Fia által újjáteremteni minket. Ezért nem maradhatok a régi. Gondolkodásomban és magatartásomban magamra kell öltenem az új ember erényes ruháját. És ezt már most és itt kell elkezdenem. Mert ilyen az igazi Húsvét, és így valósítom meg Húsvét csodáját az emberek között – állapította meg beszéde végén az egyházmegye elöljárója.

 

KÉPEK   |   VIDEO 1   |    VIDEO 2

Follow by Email
Facebook