Hittantábor volt Szilágysomlyón

Az előző évek hagyományát folytatva, idén is hittantábort szerveztek gyermekek számára a szilágysomlyói plébánián. Kedden, 2019. június 18-án, 9.00 órakor szentmisével kezdődött az első nap programja. Ozsváth József plébános biztatására, a gyermekek bebátorkodtak a szentélybe és ott vettek részt a szentmisén, amelyre a székelyhídi gyermekotthon 4 lakója is eljött, hogy együtt táboroztak a szilágysomlyói gyerekekkel. Az evangélium a szőlőtőről és szőlővesszőről szólt, amit a prédikációban interaktívan, a gyerekek válaszaira is alapozva magyarázott a lelkipásztor. A szentmisét követően finom sandwiches, teás reggeli várta a gyerekeket a plébánián. Ima után mindenki rohant már játszani, kipróbálták az ugráló várat és jól szórakoztak. A fiúk fociztak, bicikliztek, míg a lányok tollasoztak vagy szaladgáltak. 11.00 órától a közösségi házban ismerkedős játékok zajlottak, egyrészt azért, mert kint már nagyon meleg volt, másrészt azért, mert a gyerekek még nem igazán ismerték egymást. Az első játék keretén belül mindenki elmondta a nevét, az életkorát és a hobbiját. Azután József atya kérésére Kazinczy István nevelő plakátot készített: megrajzolta a plébániai közösséget jelképező fát, a gyerekek pedig a kezüket körberajzolták, mint leveleket és beleírták neveiket. A plakát mottója a Zsoltárok Könyvéből vett idézet volt: “Minden forrásom belőled fakad.” (Zsolt 87,7). 13.00 órakor ínycsiklandozó levesből és második fogásból álló ebédre hívták a résztvevőket. A plébános a desszertről, vagyis fagylaltról is gondoskodott, amit a gyerekek nagy örömmel fogadtak. 14.00-15.00 óra között a nagyváradi vincés nővérek kézműves feladatra hívták a gyerekeket. Blanka és Cecilia nővérek a csütörtöki Úrnapjára készítettek képeslapokat, amelyen az Oltáriszentség egy kehely és ostya formájában volt ábrázolva, körülötte virágok díszelegtek. A gyerekek munkáját József atya egy táblára plakátolta és az úrnapi szentmisén az oltár elé helyezte, hogy mindenki láthassa a gyerekek szebbnél-szebb munkáit.

Másnap, június 19-én, szerdán szintén 9.00 órakor szentmisével indult a nap. A gyerekek közül néhányan ismét az oltár körül, a szentélyben foglaltak helyet, mások az első padban ültek. Az evangéliumban az irgalmas szamaritánus történetét hallhatták, a prédikációban pedig a plébános rávilágított arra, hogy ne csak a táborban szeressük egymást, hanem a nagyvilágban is szeretettel legyünk egymás iránt. 10.00 órától ismét reggeli várta a gyerekeket, ezúttal krumplis és kapros-túrós lepény teával. A reggeli után a gyerekek önfeledten játszadoztak. 11.30-tól László Iván sakkmester sakkozni tanította a gyerekeket. Volt, aki már ismerte a játékot, de volt olyan is, aki most ült életében először sakktábla mögé. Bár nehezen indult, egy-két lépés elsajátítása után az addig ismeretlen játék élvezetessé vált. Kora délután a Biblia gyerekeknek című fél órás filmet néztek meg, amely az irgalmas szamaritánus történetét dolgozta fel, hogy a gyerekek nyelvén jobban megismertesse a szentírási történeteket.

Június 20-án, csütörtökön, Úrnapján 13.00 órakor ebéddel kezdődött a program. A plébános arra kért mindenkit, hogy 14.00 órára menjenek fel a templomba. A gyerekek nem is sejtették, hogy mit tartogat számukra a plébános. Amikor azonban megtudták, hogy virágszirmokat fognak szórni az Oltáriszentség elé, már nagyon várták a 18.00 órakor kezdődő szentmisét. A nap többi részét játszással töltötték, mert József atya jónak látta, hogy a gyerekek ne csak tanuljanak, hanem szórakozzanak is. 16.45-kor uzsonnáztak, majd 17.30-kor elindultak a templomba, hogy ki-ki elfoglalja a maga helyét, akár az első sorban, akár a szentélyben. Ez az ünnep jelentette a tábor csúcspontját.

Pénteken, június 21-én a 9.00 órakor bemutatott szentmisén József atya az evangáliumban a tékozló fiú történetét olvasta fel. A prédikációban a táborozó gyerekek is részt vettek és válaszolgattak az atya kérdéseire. A válaszok azt tanusítják, hogy a tábor nem csak testi feltöltődét, hanem lelki nevelést is biztosított. 10.00 órakor ismét finom lepény várta a gyerekeket és ezúttal választani lehetett kakaós kávé és tea között. A Szilágycsehből érkezett László Renáta néptáncra tanította a gyerekeket és népi játékokkal örvendeztette meg őket. Ebédig még egy vicces mese-film is belefért a programba, amelyet a közösségi házban vetítettek. Az ebéd ismét nagyszerű, ízletes volt, és nem hiányzott a jól megszokott desszert sem az asztalról. A legynagyobb meglepetést László Iván sakkmester okozta, aki sakkbajnokságra hívta meg a valamennyire már sakkozni tudó gyerekeket. Az első három helyezést elért versenyző ajándékcsomagot nyert, az bajnok pedig egy kupát is magáénak tudhat László Iván sakkmester jóvoltából.

A tábor utolsó előtti napján kiránduláson vettek részt a gyerekek. A város szélén, a Magura peremén haladtak egy panzióig, ahol a hatalmas zöld téren kedvükre rohangálhattak, csúszdázhattak, hintázhattak, a nagyobb fiúk pedig biliárdoztak. A véndéglátó család finom bográcsossal vendégelte meg a résztvevőket.

Vasárnap a gyerekek ünneplőbe öltöztek. Évvégi hálaadó, táborzáró szentmisén megköszönték Istennek az elmúlt iskolai év sok-sok ajánékait. A tábozozó gyerekek aktívan bekapcsolódtak a liturgiába, ők vitték az oltárhoz az adományokat. A szilágysomlyói római katolikus templomban ünnepelt szentmisére József atya meghívta a tasnádszántói fiatalok gitáros csoportját is, énekükkel és zenéjükkel ők tették szebbé a vasárnapi liturgiát. Az oltár előtt a plakát és a gyerekek úrnapi kézműves munkái álltak. A szentmise végén a plébános arra kérte a gyerekeket, hogy a képeslapokat, amit a nővérek utasításai alapján készítettek el, vigyék haza és őrizzék meg emlékként. A plébános szentmise végi áldásával véget ért az idei hittantábor is. A gyerekek nagyon élvezték és sajnálkoztak, hogy ilyen rövid volt, máris várják türelmetlenül a folytatást.

Orosz Balázs

Follow by Email
Facebook