Mariazellbe zarándokoltak a nagyváradi Szent József plébánia hívei

Mariazell messze földön híres zarándokhely, Közép-Európa legjelentősebb Mária-kegyhelye, amelyet évszázadok óta látogatnak zarándokok százezrei, a csodatevő Szűzanya segítségében bízva. A világjárvány okozta szigorítások bevezetése előtt, évente közel egymillió zarándok kereste fel a mindössze 1.500 lakóst számláló osztrák települést.

A máriazell kegyhelyet választotta zarándoklati úticélul a nagyváradi Szent József plébánia hívőközössége is 2019. július 27-28. között, amikor Bărbuț Petrică plébános szervezésével ötven hívő indult el felkeresni és köszönteni a Szűzanyát. A zarándokok lelki vezetésében segítséget nyújtott Karácson Tibor, az Erdélyi Mária Rádió műsorigazgatója is. A két lelkipásztor mutatta be a szentmiséket a kegytemplomban, illetve ők vezették az imákat, elmélkedéseket a buszos utazás idején. A híres zarándokhelyen a nagyváradi csoport részt vett úgy közösségi, mint magán szentmisén.

Bár a legfőbb, és több millió látogatót vonzó látványossága a bazilika, Mariazell azért nem csak és kizárólag a zarándoklatról és a templomról szól, hiszen van itt még más látnivaló is, nem is kevés. A magas hegyek között megbújó városka kedvez mind az épített örökséget, mind a természetet kedvelőknek. A nagyváradi csoport mindkettőt kihasználta, hogy a zarándokok lelkileg és szellemileg is gazdagodjanak.

A hazafelé vezető úton kitérőt tettek a zarándokok, és a pannonhalmi bencés apátságot is meglátogatták, itt  is imádkoztak.

Nagyon jó alkalom volt ez a zarándoklat a lelki és szellemi töltekezésre, de ugyanakkor a csapatépítésre is, hiszen a híveknek alkalmuk volt közelebb kerülni egymáshoz, több időt tölteni egymással, és mindezt egy nagyon pozitív és építő környezetben, hangulatban.

A zarándoklatot a Bethlen Gábor Alapkezelő ZRT támogatta közel félmillió forinttal. A zarándoklat szervezői és résztvevői hálájukat fejezik ki a támogató iránt.