Budapesti vendégművész Váradszöllősön

A Váradszöllősi Zenei Estek címet viselő idei koncertsorozat nyitó előadását tartották 2019. szeptember 7-én, szombaton este 19.00 órától a Nagyvárad-Szöllősi plébániatemplomban. A közös ünneplés Pálos István kanonok, plébános vezetésével egy hálaadó vesperás eléneklésével vette kezdetét, melyet az előadó művésznő hangversenye követett. Plébániatemplomunk orgonája – melyet Budavári Attila vezetésével a Pécsi Orgonaépítő Manufaktura KFT készített – idén tíz éves. Ez a sorozat ennek a kerek évfordulónak szeretne emléket állítani. A koncert elején Szlopp Bernadette köszöntötte az előadót és a jelenlévőket, valamint a koncertsorozat létrejöttéről, annak hasznosságáról, céljáról és folytatásáról beszélt.

Az orgonaest meghívott előadója Varga Petra zongora és orgonaművésznő Budapestről, aki visszatérő vendég városunkban és lenyűgöző játékával most is elkápráztatta hallgatóságát. Az ünnepi koncertprogramot Liszt Ferenc egy-egy orgonaműve keretezte, közrefogva Kodály egy, illetve J.S. Bach négy remek alkotását.

Elsőként Liszt Ferenc (1811-1886) 1883-ban Weimarban, a rigai dóm nagy Walcker-orgonájának felavatására komponált – Nun danket alle Gott – Jer dicsérjük Istent – címet viselő monumentális, romantikus eszközökben bővelkedő korál feldolgozása csendült fel hozzáértő tolmácsolásban, változatos és színgazdag regisztrációval, melyben az orgonista nagyon jól érzékeltette a romantikus mű hangulatainak váltakozását. A mű alapjául egy 17. századi evangélikus korál szolgált, melynek bibliai ihletésű szövegét Martin Rinckart verse (Sir 50,24-26 alapján) képezte és dallamát Johann Crüger szerezte.

A folytatásban Kodály Zoltán (1882-1967) Csendes Miséjéből a Glória – tétel hangzott el, mely szöveg nélkül is teljes mértékben képviseli a kompozíció liturgikus üzenetét, szépségét. Kodály 1942 április 9-18. között a Galyatetőn töltött üdülései alatt, korábbi vázlatok alapján véglegesíti e művét, melyet 1944 május 7-én mutat be először Pécsi Sebestyén a budapesti Szt. István bazilikában. (Csekély változtatásokkal sikerült e tisztán hangszeres misét vegyeskarra és orgonára átdolgozni, mely később a Missa brevis címet kapja.)

Üde kontrasztként hatott J.S. Bach (1685-1750) elsősorban pedagógiai célzattal, orgonára írt, háromtételes d-moll Triószonátája BWV 527. Az orgonára írt, komoly igényességet támasztó 6 Triószonáta (1727-1732) (is) a zeneirodalom legnagyobb gyöngyszemei közé tartoznak. „Bach triószonátáiban – bármilyen apparátusra fogalmazódtak is, s akár négy, két vagy egyetlen előadó szólaltatja is meg őket – a dallamvezetés nemes szépsége, az ellenpont mesteri volta, a szólamok ritmikájának komplementer játéka, a harmónia gazdagsága tökéletes egységben egyesülnek, s ekként e kompozíciók a háromszólamú szerkesztés apoteózisává váltak.” (Farkas Zoltán) A fenti idézet kiegészítéseként az előadó felszínre hozta a műben lévő egységes és nagyon gazdag stiláris elemeket ötvözve a zenei játék, tréfa és a kamarazenei éneklő könnyedséggel.

A triószonáta kamarazenei jellegét követően Bach monumentális és nagyon jelentékeny, lendületes fiatalkori műve (1700-1708) a többszakaszos D-dúr Prelúdium és Fúga BWV 532 következett. A harsogó virtuozitást egy elmélyült, bensőséges éneklő korálfeldolgozás követte az Orgelbüchlein gyűjteményből mely a Wenn wir in höchsten Nöten sein BWV 641 (Amikor a legnagyobb szükségben vagyunk) címet viseli.

Bach életének utolsó időszakában még egyszer utoljára visszatér az egyetlen témából épülő hatalmas kontrapunktikus fúgasorozat gondolatához. Ennek a tervnek megvalósítását szolgálja életének utolsó legzártabb szerkezetű filozofikus műve, a Kunst der Fuge BWV 1080 (a Fúga művészete) néven ismert grandiózus sorozat. Hogy mennyire nem törődik most már a megvalósítás eszközeivel és apparátusával, mutatja, hogy semmi utasítást nem ad az előadás mikéntjére, hangszeres apparátusára vonatkozóan.

Ebből a ciklusból hallhattuk az utolsó, Contrapunctus 14 fuga befejezetlen alakját. A14-es szám Bach késői műveiben gyakran szerepel, a számszimbolika szerint BACH=2+1+3+8=14. Itt már kizárólag a zenei szerkesztés művészete, a kombinálás szenvedélyes öröme vezeti Bach gondolkodásmódját.

Az orgonaest záródarabjaként Liszt Ferenc legismertebb orgonaműve, a Bach monogramjára épülő

B-A-C-H Fantázia és Fúga hangzott el. Az 1855-ben Winterberger-nek ajánlott mű sok orgonarajongó kedvenc alkotása melyben a bravúros virtuozitás, romantikus és hangnemi színgazdagság sajátos szintézisét véljük fölfedezni. A nagyon komoly technikai igényeket követelő mű tolmácsolását valamennyien élvezettel és ámulattal hallgattuk. A tudatos és alapos körültekintéssel választott és tolmácsolt darabok kiválóan képviselték az ünnepségsorozat nyitányát, melyben a zene mint párbeszéd és a beszélő zene kölcsönösen váltakozva képviselték egymást az előadó nagyszerű játékában.

A közönség szinte véget nem érő tapssal köszönte meg a remek előadást, mely összekötő kapocs volt Ég és Föld között. Ráadásként Bach Pedalexercitium BWV 598, illetve egy Kodály Ász-dúr (1.) Epigrammával köszönte meg a szűnni nem akaró elismerő tapsot.

Józsa Domokos

Follow by Email
Facebook