A Romániai Püspöki Konferencia őszi ülését tartották Nagybányán

Az ország római- és görögkatolikus püspökei a Romániai Püspöki Konferencia napokban tartott ülésén kiértékelték Ferenc pápa hazánkban tett történelmi látogatását, illetve azokat a lehetőségeket, amelyeken keresztül az ő jelenléte és tanítása maradandó gyümölcsöket hozhat számunkra. Az ülés munkálatai 2019. szeptember 25-27. között zajlottak Nagybányán, házigazdája pedig a Máramarosi Görögkatolikus Egyházmegye volt. Első alkalommal vett részt a konferencia ülésének munkálatain az új jászvásári megyéspüspök, Iosif Păuleț.

A Szűz Máriáról nevezett plébániatemplomban bemutatott nyitószentmisén részt vett, illetve az ülés munkálatait megnyitotta Románia apostoli nunciusa, Mons. Miguel Maury Buendía, aki apostoli áldásában részesítette a jelenlévőket. A nuncius kiemelte, hogy a pápalátogatás osztatlan sikert aratott Romániában, és a szentatya több alkalommal is elismerően beszélt az országunkban tett apostoli útjáról.

A konferencia ülésén részt vett Mohos Gábor, budapest-esztergomi segédpüspök és Dr. Fábry Kornél a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus (NEK) főtitkára, akik a 2020. szeptember 13-20. között Budapesten tartandó NEK előkészületeiről tájékoztatták a jelenlévőket. A főpásztorok megegyeztek abban, hogy Románia minden egyházmegyéjéből indítanak majd csoportokat a NEK közelgő rendezvényeire.

A Romániai Püspöki Konferencia tagjai Aurel Percă, jászvásári segédpüspököt bízták meg a külföldi román ajkú római katolikus hívek lelkipásztori ellátásával, illetve Iosif Păuleț, jászvásári megyéspüspök vette át a Migránsokért és a Hivatásokért Felelős Bizottságok vezetését.

Az ülés munkálatain az alábbi napirendi pontok szerepltek: felkészülés a szentségekre és azok kiszolgáltatása, 2019 októbere – Rendkívüli Misszós Hónap, hittanórák és katolikus hittanolimpiák kérdése, a Mária Rádió tervei, Ferenc pápa kezdeményezései egy igazságosabb gazdaság és nevelés érdekében, más országok püspöki konferenciáival épített kapcsolatok helyzete.

A Romániai Püspöki Konferencia következő ülését 2020. május 18-20. között tartják Temesváron, a Temesvári Római Katolikus Püspökség szervezésében.

Az évente két alkalommal ülésező Romániai Püspöki Konferenciát az ország római katolikus és görögkatolikus püspökei alkotják, kifejezve az egyházmegyék szoros kapcsolatát, illetve az egységet Szent Péter utódával, Ferenc pápával.

Ft. Francisc Ungureanu

főtitkár

 

Nyílt Levél a Migránsok és Menekültek Világnapjára 2019

Excellenciás Püspök Urak,
Kedves Paptestvérek,
Kedves Munkatársak és Mindannyian,
akik a migránsok megsegítésén fáradoztok!

Nagy örömmel tudatom veletek, hogy a 2019. szeptember 29-én tartandó Migránsok és Menekültek Világnapjára Ferenc pápa a következő témát választotta: „Nem csak a migránsokról szól, hanem mindannyiunkról szól.”

A szentatya szeretné kihangsúlyozni, hogy a migránsokkal, a menekültekkel, a kirekesztettekkel és az emberkereskedelem áldozataival kapcsolatos kijelentéseit a perifériákon élőket felkaroló Egyház tanításának egészeként kell értelmezni. Az éhező, a szomjazó, az idegen, a ruhátlan, a beteg és az ajtónkon kopogtató személy maga Jézus, aki találkozni akar válunk és törődést vár tőlünk.

Ugyanakkor nem csupán a migránsokról van szó, hanem saját magunkról, a mi félelmeinkről, a mi reményeinkről. A Migránsok és Menekültek Világnapján fel kell tennünk magunknak a kérdést: Mire hív bennünket az Isten, amikor ezeket az embereket elénk állítja? Mi kellene megváltozzon bennünk ahhoz, hogy megközelíthessük őket? Milyen társadalmat építhetnénk a bennünket követő nemzedékek számára, ha már most elkezdenénk békében és egyetértésben élni másokkal?

2019. február 15-én a Róma közelében fekvő Sacrofano kisvárosban Ferenc pápa a következőket mondta: „Ezen emberek személyében maga Jézus közeledik felénk, még akkor is, ha nehezünkre esik felismerni őt: szakadt a ruhája, koszos a lába, eltorzult az arca, sebzett a teste, és még arra sem képes, hogy a mi nyelvünket beszélje.”

Annak érdekében, hogy ez a nap közösségeink számára gyümölcsöző legyen, a Romániai Püspöki Konferencia keretén belül működő, Migránsokért és Menekültekért Felelős Bizottság, a pápával és az egész anyaszentegyházzal egységben mindenkit társadalmi érzékenyítésre hív a hozzánk érkező, illetve a már közöttünk élő, kiszolgáltatott testvéreink érdekében.

Bízva abban, hogy közös munkálkodásunk a javukat szolgálja, Isten irgalmasságára és a Boldogságos Szűz anyai gondoskodására bízzuk magunkat.

Iosif Păuleț
Migránsokért és Menekültekért Felelős püspök
a Romániai Püspöki Konferencia keretein belül

Follow by Email
Facebook