Szerzetesrendek elöljárói találkoztak a Jászvásári Egyházmegyében

A romániában működő szerzetesi közösségek előljárói (CRSM- CSMR) és képviselői 2019 október 21-24. között tartották meg hagyományos találkozójukat, melynek idén a Suceava megyei Voivodeasa falucska biztosított otthont.

Az Általános Gyűlésen 55 magát Istennek szentelt személy vett részt, képviselve Románia különféle részeiben működő szerzetesi közösségeket. Bihar megyéből a Páli Szent Vince Szeretet Leányainak Társulata – a Vincés Nővérek és a Mallersdorfi Ferences Nővérek képviseltették magukat e jeles eseményen. A találkozó központi témája a szolgálat volt, mely az Istennek szentelt élet mozgató rugója.

A Szent Szűz példáját szem előtt tartva, aki első volt az ő igenjével Isten szolgálatában, a szerzetesek október 23-án Cacicara zarándokoltak, hogy kérjék a legnagyobb Szolgáló közbenjárását, mindennapi szolgálataikra, tevékenységeikre.

A szentmisén Iosif Păuleţ jászvásári megyéspüspök három fő vonását emelte ki az igazi keresztény szolgálatnak: az imában való egységet az Istennel; egyházépítő lelkületet, hiszen minden szolgálattal Isten országát építjük; a missziós lelkületet – amely annyira aktuális, most a Missziós Hónapban – hogy merjünk nyitni minden ember felé. A Püspök atya örömmel fogadta a szerzetesek által ajándékként átnyújtott kötényt, mely a szolgálatra emlékezteti a találkozó résztvevőit.

Az esemény lezárásaként a szerzetesek meglátogatták a helyi közösségek műveit, megtekintették a híres ortodox kolostorokat Puna, Sucevița, Margine helységekben. Gazdagodtak új ötletekkel, kapcsolatokat alakítottak, ápoltak, de legfőképpen Isten országának továbbépítésén gondolkodtak.

Szerafina nővér, FdlC

Follow by Email
Facebook