Ösztöndíjakat adott át a Szent László-lovagrend

A regensburgi Szent László Rend Egyesület vezérkara ösztöndíjat adott át a nagyváradi Szent László Római Katolikus Teológiai Líceum hét diákjának az intézmény kápolnájában pénteken, 2019. november 29-én.

Hatodik alkalommal adtak át ösztöndíjakat, melyek száma az évek folyamán háromról hétre bővült, többek közt Szabó Ödön egyesületi tag és Koncsek-Vadnai Zita tagjelölt felajánlásainak is köszönhetően. Az ünnepségen megjelenteket Konrád Katalin igazgatónő köszöntötte, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az ösztöndíjakat olyan diákok kapják, akiket az osztályfőnökeik ajánlanak, mivel ügyesek, tettek valamit az iskolájukért, és a társaik számára inspiráló példát mutatnak a magatartásukkal, ahogyan tanulnak, illetve a segítőkészségükkel. Fodor József, az egyesület lelki vezetője (perjele) arról beszélt, mit jelent Szent László keresztény és lovagi alakja évszázadok óta a váradiak számára, és miért tartotta a róla elnevezett rend fontosnak azt, hogy a felebaráti szeretet gyakorlásának jeleként ösztöndíjat alapítson. Az okleveleket és a borítékba tett pénzösszegeket Kiss Gábor Iván, Magyarország és a Regensburg-Kárpátvidék főkapitánya adta át, aki ezt megelőzően a környezetvédelemmel, az egészséges életmóddal és az anyanyelv-használattal kapcsolatos gondolatait osztotta meg az egybegyűltekkel.

Idén ösztöndíjban részesült Kele Bíborka, Hirka Dániel, Hasas Beatrix, Bajusz Eszter, Fodor Zsombor, Kovács Ilona és Mester Dóra, a rendezvényen zenés műsorral szolgáltak a Póra Gabriella tanárnő által felkészített diákok.
A Szent László Római Katolikus Teológiai Líceumot Fordor József általános helynök ajánlotta annak idején a Szent László Rend Egyesület vezetőségének figyelmébe. A lovagkirályról elnevezett 200 euró összegű tanulmányi ösztöndíj eredeti célja a kimagasló tanulmányi teljesítmény elismerése, a tudásszint növelésére való ösztönzés, a líceumért és a diáktársak közösségéért végzett munka megbecsülése, valamint a katolikus hit elmélyült, hivatást előkészítő gyakorlására való buzdítás. A Szent László Rend Egyesület jogelődjét 1861-ben alapította társulatként az egri érsek azzal a céllal, hogy kizárólag karitatív és magyarságmegtartó munkát végezzen, mely tevékenység napjainkban nem csupán Magyarország, hanem a Kárpát-medence valamennyi magyarok lakta területére kiterjed. Az egyesület első világi elnöke gróf Károlyi István volt. Jelenleg körülbelül félszáz tagja van ennek a regensburgi székhelyű civil szervezetnek, akik Németországban, Magyarországon, a Délvidéken és a Partiumban élnek, utóbbit Fodor József és Szabó Ödön képviselik.

Ciucur Losonczi Antonius

Follow by Email
Facebook