Franz Kett pedagógiájának útján járva…

A nagyváradi Posticum Keresztény Kulturális Központban 2020. január 3–7. között tartották a Franz Kett-pedagógia multiplikátorképzésének negyedik és egyben utolsó modulját, a csehországi Dr. P. Tomás Cyril Havel és Dr. Eva Muronova oktatók vezetésével.

A képzéssorozat 2018-ban kezdődött, a Posticum Keresztény Kulturális Központ szervezésében, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség támogatásával, a Németországi Püspöki Kar Renovabis Alapítványa és az Augsburgi Római Katolikus Püspökség Lelkipásztori Irodájának Missziós Osztálya közös finanszírozásával. A kurzuson hazai és magyarországi pedagógusok, szociális munkások vettek részt.

A megnyitón Böcskei László megyés püspök köszöntötte a résztvevőket, aki a Jézussal megélt hit örömének elvitelét, az egymásra való odafigyelést hangsúlyozta. Tomas Cyril Havel a képzés legfőbb célját szimbolikusan így fogalmazta meg: „Nem halat adunk nektek, hanem megtanítunk benneteket halászni.” Örömét fejezte ki, hogy a képzésben résztvevő erdélyi-partiumi és – ugyanebbe a projektbe bekapcsolódott – jászvásári csoportok tagjai hamarosan az önállóság útjára lépnek. Eva Muronova így biztatta a jelenlévőket: „Minden vég egy új kezdet.” A résztvevők a Franz Kett-pedagógia elveinek elmélyítése mellett a műhelymunkák során lehetőséget kaptak arra is, hogy az eddig elsajátított ismereteket gyakorlatba ültessék: a csoportmunkák során és azok eredményeinek értékelése által is tanuljanak. Mindez a Kett-pedagógia alkalmazásában való megerősödést hozta számukra. Az értelemorientált, egységes pedagógia lényegét a neves németországi valláspedagógus, Franz Kett így fogalmazta meg: „Ez a valláspedagógia az egész ember nevelésére irányul. A gyermekre egészként tekint és egészként szólítja meg: az értelmét, az érzelmeit és a képességeit, azaz a fejét, a szívét és a kezét. A beszéd mellett a képalkotást is felhasználja, és arra fekteti a hangsúlyt, hogy az élmények az érzékszerveket is bevonják a tanulás folyamatába. Ez a módszer pozitív képekkel dolgozik, amelyek reményteljes jövőképet sugallnak, és gyógyító erőket mozgatnak.”

A vasárnapi hálaadó szentmise után egy közös visszaemlékezésre került sor Nemes István projektfelelős szervezésében. Ennek során Böcskei László megyés püspök, Nagy Enikő M. Kriszta mallersdorfi ferences nővér, Ozsváth Judit, Sipos Edit, Nemes István és Benedek Ramóna elevenítette fel a Kett-pedagógiával való találkozását, az iránta való elköteleződését, mindazt, ami később gondviselésszerűen vezetett a képzéssorozat beindításához. Az említett projekt keretében szervezett bázis- és a multiplikátorképzést több mint harmincan végezték el, de a kisebb, tematikus kurzusokon már több százan vettek részt Erdélyben és Magyarországon is.

Böcskei László püspök meghívásánk eleget téve, utolsó este a résztvevők ellátogattak a felújított püspöki palotába, ahol közös énekléssel, imával köszönték meg a főpásztornak, hogy végig kísérte, támogatta a képzéssorozatot és azt, hogy szívén viseli a hitoktatás szemléletbeli és gyakorlati megújulásának ügyét.

A program végén az előadók okleveleket adtak át a résztvevőknek és ismertették azokat a lehetőségeket, amelyek a tanulmányok folytatását biztosítják/biztosíthatják számukra. Nemes István projektkoordinátor elmondta, hogy új kezdetet jelez az is, hogy 2020-tól kezdődően a Franz Kett-pedagógia útját Romániában a Romániai Franz Kett Pedagógiai Intézet fogja egyengetni, amelynek alapítása a németországi anyaintézet felhatalmazása alapján folyamatban van.

B. R., Cs. Cs., O. J.

Follow by Email
Facebook