A közös imádság kegyelmeivel ajándékozták meg egymást

Nagyváradon tizenegyedik éve ünneplik együtt a város keresztény felekezetei a Krisztus-hívők egységéért rendezett imahetet, amely ebben az évben január 18-28. között zajlik. Az imahét mottója: „…igen emberségesen bántak velünk…” (ApCsel 28, 2), és arra a meglepően emberséges bánásmódra utal, amelyben Málta szigetén a pogány lakósok részesítették a hajótörést szenvedett Pál apostolt és utastársait.

Foto: Eugen Ivuț

A város keresztény felekezeteinek képviselőivel való egyeztetés alapján határozták meg az imahét felépítését, ennek értelmében már szombaton, 2020. január 18-án este, 18.00 órakor, a görög katolikus székesegyházban tartották meg a keresztény egységért való ifjúsági imaórát.

Vasárnap, január 19-én, 18.00 órakor a római katolikus székesegyházba érkeztek a keresztény felekezetek elöljárói, a város plébánosai és számos hívő, válaszolva Böcskei László megyés püspök meghívására, hogy a Krisztus-hívők egységének fontosságáról elmélkedjenek, ezt kérjék az Úrtól.

Egyházunk előírásainak megfelelően, az igeliturgia formáját használják, és nem szentmise keretében tartják az ökumenikus imát. Az egyházmegye elöljárója nyitotta meg az imaórát, köszöntve a vendégeket, és rávilágítva az imahét eredetére és idei alakulási módjára. Az imában Istent Atyánknak szólítjuk, egymást pedig testvéreknek. Az imádság nyelvén, egy közös nyelven akarunk most megszólalni, amikor az emberiség – megoszlás okozta – tragédiáinak megannyi formáit tapasztaljuk. Ezeket az egységet kifejező lehetőségeket keressük és akarjuk megragadni, Isten teremtett világának a szolgálatában. A kölcsönös megismerés, elfogadás és öröm megosztás jegyében kezdjük el ezt az imahetet – mondta a házigazda püspök, majd a testvériség kifejezésére hívta meg a jelenlevőket, akik békejelet váltottak egymással.

A megegyezés alapján, az imahét alatt minden egyes felekezet templomában vagy imaházában egy meghatározott lelkipásztor prédikál, minden más képviselő rövid imával járul hozzá a közös együttléthez. Vasárnap este a prédikációt Virgil Bercea görög katolikus püspök mondta. Szent Pál apostol és útitársainak viszontagságaira tért ki a szónok, a felolvasott szentírási rész alapján. Szent Pálnak a hullámoktól hányt-vetett hajója lehet az Egyház is, amelyből ki kell dobni a fölöslegest, mindazt a túlsúlyt, amely megakadályozza a biztonságos előrehaladásban, vagyis önzőségeinket, bűneinket.

Egy történettel szemléltette a szónok a távollét ellenére való egységet. A történet szerint egy indián minden naplemente előtt egy rituális mozgásokból álló táncot végzett. A megfigyelői egy idő után megkérdezték tőle, hogy mi a jelentése ennek a pontos órában elvégzett szertartásnak, mire a történet hőse azt felelte, hogy feleségével megegyeztek abban, hogy bárhol legyenek, meghatározott órában mindketten elvégzik ezt a táncot, és arra a rövid időre együtt lesznek, még akkor is, ha fizikailag távol egymástól. Egy családnak a lényege az, hogy a felek együtt legyenek, együtt haladjanak az úton, még akkor is, ha néha távol vannak egymástól. Így Krisztus Egyházának is a küldetése, hogy tagjai együtt haladjanak az üdvösség felé vezető úton. Bercea püspök felidézett egy jelenetet Ferenc pápa evékenységéből, amikor Dél Szudánból érkező politikusoknak megcsókolta a lábát, erős jelét adva így annak, hogy a különbözőségek, nézeteltérések ellenére is lehet együtt haladni, hogyha az Úr az útitársunk. Sajnos sokszor túlságosan emberi módon gondolkodunk, és sok lehetőséget elszalasztunk – állapította meg a szónok.

A prédikációt követően a keresztény felekezetek képviselői szólaltak meg egyenként az imádság hangján: az Ortodox Egyházat Radu Valer Rus képviselte, a Református Egyház nevében Csűry István püspök imádkozott, a Messiási Zsidó Közösség részéről Avner Prescura mondott imát, a Tábor Pünkösdista Közösség nevében Popa Gheorge lelkész fohászkodott, az Evangélikus Egyház helyi lelkésze Mátyás Attila következett, majd Bálint Pál baptista képviselő, Kardos József unitárius lelkész, végül pedig Tiberiu Bulzan, a Betania közösség lelkésze szólalt fel.

A közös imaalkalom végén a különböző felekezetű és nemzetiségű jelenlevők magyar, román és héber nyelveken mondták el a Miatyánkot, majd a két katolikus püspök, Böcskei László és Virgil Bercea áldásában részesültek.

A zenei részt a Székesegyház Szent László Kórusa és Zenekara biztosította, Kristófi János karnagy vezetésével. Az imaórát az Erdélyi Mária Rádió élőben közvetítette.

Nagyváradon az imahét az ITT található program szerint folytatódik . Böcskei László megyéspüspök idei első körlevelében kéri a nagyváradi lelkipásztorokat, hogy tájékoztassák és buzdítsák híveiket a részvételre. „Nagyon fontos, hogy elinduljunk egymás felé és megajándékozzuk egymást a közös imádság kegyelmeivel” – írja a főpásztor.

KÉPEK