Elkezdődik a székesegyház orgonájának szétbontása

Miután Böcskei László megyéspüspök és a Vox Humana kft. képviselője, Bartis Szabolcs, orgonaépítő 2020. február 6-án aláírta a székesegyház orgonája felújításának feltételeit rögzítő szolgáltatási szerződést, 2020. március 10-én, kedden elkezdődik az orgona szétszerelése és elszállítása. Az orgona javítására és bővítésére a szerződésben a felek 20 hónapos megvalósítási időben egyeztek meg.

Kánoni látogatás Tasnádon

Az Egyházi Törvénykönyv előírásainak megfelelően a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye főpásztora a kánoni látogatás (visitatio canonica) folytatását jelentette be, amely ebben az évben a tasnádi és a szilágysomlyói esperesi kerület plébániáit érinti. Az említett előírás értelmében „a püspök köteles az egyházmegyét évente részben vagy egészében meglátogatni úgy, hogy legalább ötévenként az egész egyházmegyét személyesen, vagy ha törvényesen akadályozva […]