Böcskei László megyés püspök húsvéti üzenete

„A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Odaérve látta, hogy a követ elmozdították a sírtól.” (Jn 20, 1)

Kedves Ünneplő Testvéreim!

Egy fontos dologban serénykedő ember képét állítja elénk az ünnepi evangélium kezdő mondata. Korán reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna elindult a sír felé.  Sokaknak az édes álom ideje lehetett ez, számára azonban még mindig nem elég korán ahhoz, hogy kiürítse lelkének fájdalmát Jézus sírjánál. Mert nem tudott megvigasztalódni a történtek miatt. Ebben a korai órában Mária Magdolna észreveszi, hogy a követ elmozdították a sír bejáratától. Az éj leple alatt valami történt Jézus sírjánál, és ez egy új irányt ad életének. Mária Magdolna azonban még mindig a lelkét nyomasztó szomorúságban, a világot beborító sötétségben él anélkül, hogy tudná, hová vezeti őt ez a korahajnali sietség.

Ezt a húsvéti történetet szemlélve, megelevenedik előttem az a szívbe markoló jelenet, amelynek az egész világ tanúja lehetett március 27-én este, amikor a római Szent Péter téren  Ferenc pápa rendkívüli szentségimádást tartott és áldást osztott Róma városára és az egész világra, Isten irgalmába ajánlva a járvány miatt szenvedő emberiséget. A tér, amely áldás osztáskor a zarándokok és turisták gyűjtőpontja szokott lenni, most üres volt. A sötétség lassan beborította a várost, a fokozódó eső pedig, mintha a tisztulás reményét akarta volna élesztgetni a szomorú világban. Az egyszerű szertartást egy megrázó jelenet tette még emlékezetesebbé. Miután Szűz Mária ikonja előtt az Istenanya közbenjárását kérte, a pápa a csodatevő feszület elé állt, hogy szemlélve a világ legnagyobb botrányát, erőért könyörögjön és szabadulást esdjen a járvány sújtotta világra.

Ebben az esztendőben húsvét ünnepére való előkészületünk egy egészen sajátságos hangulatban telt el. Bűnbánatunkat és a megtérés utáni vágyunkat beárnyékolta egy olyan megpróbáltatás, amely sok aggodalmat és félelmet árasztott az egész világra. Az istenkeresés egyre fokozódott az életünkben, hisz tőle várjuk a segítséget, aki most mintha túl sokat váratna magára. Sokan azt mondhatják, hogy Isten vagy túlértékelte teremtményét, azt gondolván, hogy a magát mindenhatónak tudó ember most is kézben tartja a helyzetet, vagy egyszerűen magára hagyta őt, és olyan erőknek szolgáltatta ki, amelyek felülkerekedtek az ő tudományán, gyorsan felemésztve azokat a tartalékokat, amelyekre ez a szegény, törékeny ember az ő életét és boldogulását alapozta. Hogy megvédje magát a fertőzéstől, az emberiség bezárkózásba kényszerült, miközben fogyatkozó tartalékait méricskélve, az életmentő reménység forrásait keresi.

A korábban említett két jelenet között keresem az összekötő kapcsot, amely mögött ebben az évben is, teljes ragyogásával és magával ragadó erejével feltárulhat előttünk a húsvéti csoda: az élet csodája és az életre hívó megújulás lehetősége. Ezt az összekötő kapcsot, talán nem véletlenűl, azokban az előzményekben tudtam felfedezni, amelyek, bár fájdalmasak, de szorosan húsvét reggelének eseményéhez kötődnek: nagypéntek tragikusan megdöbbentő eseményei adják azt a kapcsot, amely összeköti Mária Magdolna útját azzal az élethelyzettel, amelyet Ferenc pápa is megjelenített az ő imádsága közben és amelyet mi magunk is átélünk ezekben a napokban, amikor a bennünket körülvevő sötétség ellenére hiszünk a fényben, hiszünk a győzelemben, hiszünk az életben. Mert húsvét ünnepe a kora reggeli elindulásról szól a mi életünkben is. 

Ez az elindulás a nagypénteki sötétséghez vezet, amikor Jézust Pilátus elé állítják, hogy ő mondja ki a halálos ítéletet. Többször is felidéztük ezt a jelenetet, amelyben ez a két férfi találkozik egymással. Pilátus, akinek kezében ott van a döntés hatalma, bizonytalankodik, és próbálja elhárítani magától a felelősség terhét. A nép erőszakosságára átengedi nekik Jézust, hogy feszítsék keresztre.  Azt a Jézust, aki a kiszolgáltatottság pillanataiban is Isten Országának hirdetője, ahová minden embert el akart vezetni, még Pilátust is. Ráérezhetett a helytartó is arra, hogy ennek a meghívásnak súlya van, de nem vállalta fel az Igazságot (Jn 18, 37-38), hanem a másik lehetőséget választotta: kiszolgáltatta Őt a népnek.

Nemde kapcsolódik ez a jelenet húsvét üzenetéhez!? Az Atya egyszülött Fiát küldte hozzánk, hogy meghirdesse számunkra az új életet. Ennek az új életnek a szövetségét Fia kereszthalála által pecsételte meg számunkra. Ő mindent megtett értünk és ezzel valamennyiünket döntés elé állított: vele élünk vagy nélküle?  Elpártolok mellőle a megpróbáltatás idején vagy kitartok mellette egész életemben? Találkoznom kell vele, fel kell ismerjem őt minden élethelyzetben ahhoz, hogy ki tudjak állni mellette!

A húsvéti eseményhez vezető úton nagypénteknek egy másik jelenete is sokat mondó számunkra a jelen helyzetben. Jézust leveszik a keresztről, anyja ölébe helyezik, majd eltemetik. (Mt 27, 57-61, Lk 23, 53-56).  Nagyobb sötétséget senki sem élhet át annál, mint amikor elveszíti azt, ami a legértékesebb számára. Az utolsó remény is kialudt, és mindazok, akik Jézus ellen hangoskodtak, uszítottak, vagy éppen tétlenségük miatt vádolják magukat, a „beteljesedés” (ld. Jn 19, 30) után behúzott nyakkal elvonulnak. Elvégezték a munkát, ami végérvényesen leszegényítette őket. Mária azonban a Jézushoz tartozó kis sereggel együtt emberi módon élik át ezt a nagy veszteséget. Az édesanya karjaiban tartja éllettelen gyermekének testét, majd sírba helyezik azt, akit a világ gonoszai megvetettek és megöltek.

Emberileg átélni Isten szeretetének végtelenségét, amely a teljes önkiüresedésben a kudarc keserű élményéhez vezet, és mégis ragaszkodni az Istenhez, aki a halálba ment értünk, hogy a pusztulás sötétségével szemben az élet világosságára hívjon meg minket – ez az új virradat előkészítő jele az ember életében. Egy újabb döntésre szóló meghívás ez a csend, ott a sírkertben. A csend, amelyben újra megfogalmazódik istenkeresésünk mély és őszinte vágya.

Kedves Ünneplő Testvéreim, ebben az esztendőben szokatlan körülmények között üljük meg a feltámadás ünnepét. Nem tudunk elvonatkoztatni azoktól az akadályoktól, amelyek nem teszik lehetővé, hogy a kereszténység legnagyobb ünnepén együtt legyen a közösség: a templomban együtt a pásztor a híveivel, a családban együtt a szülők a gyermekekkel, a nagyszülők az unokákkal, együtt azokkal, akiket szeretünk, kedvelünk és akikkel meg szeretnénk osztani az ünnep örömét. Nem tagadhatjuk, hogy mindez hiányzik nekünk, és megnehezíti ünnepi örömünk megosztását. De nem akadályoz meg abban, hogy most is Isten csodálatos tervében találjuk magunkat. Ezért, miután újra Jézus mellett döntöttünk, éljük át türelmesen az újjászületés csendjét, hogy a kora reggeli órában, amikor még sötétség van körülöttünk és bennünk, Mária Magdolnával együtt elindulhassunk Isten titokzatos tervének útján. Mert nyitott a sír, belőle pedig életet hozó fény árad az egész világra!

Mindenkinek azt kívánom, hogy Jézus Krisztus feltámadásának ünnepe hozzon megújulást az életben, megerősödést a hitben és bátorságot a tanúságtételben! Ámen.

Nagyvárad, 2020. húsvétjának ünnepén

†László

püspök s.k.

VIDEO