Megszépült a tenkegörbedi római katolikus templom külseje

A tenkei plébánia – amelynek Tenkegörbed filiája – egyik legnagyobb vállalása a közelmúltban a görbedi templom külső munkálatainak elvégzése volt, nyilatkozta az erdon.ro-nak Egeli József plébános. Mint megtudtuk, hatalmas munkálatnak bizonyult, melyhez az anyagi fedezet előteremtése után lehetett nekifogni.

Ennek érdekében pályázatot nyújtottak be a Magyar Miniszterelnökség Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. EGYH-EÖR-19 kiírására (Egyházi épített örökség védelme és egyéb beruházások). A kérelmüket pozitívan bírálták el, melynek betudhatóan 4 millió forint finanszírozásban részesültek. A támogatás beérkezése után nekiláttak a kivitelezésnek, Fazekas István és csapata figyelemre méltó munkát végzett. Nekik köszönhetően a templom szinte teljes egészében megújult. Az elmúlt télen, illetve idén januárban eltávolították a régi vakolatot, majd miután egy hónapig hagyták száradni a falakat, következett a külső vakolás, illetve festés. Mivel a rendelkezésükre álló anyagi eszközök nem bizonyultak elégségesnek, a munkálatokat folytatni fogják az elkövetkezendő időszakban is: le szeretnék festeni a tornyot, illetve rendbe tenni a tetőzetet. Köszönjük közbenjárónknak, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökségnek és főtámogatónknak, Magyarország kormányának a segítségét!”hangsúlyozta a plébános.

Tenkegörbed Nagyváradtól délre, Tenkétől 6,5 kilométerre fekszik, a Gyenes-patak mellett. Első említése 1300/1338-ból származik, Gurbeth néven. A római katolikus templom alapkövét 1809-ben Sauer Kajetán püspök, nagyprépost tette le. A szent hajlék 1811-ben készült el, klasszicizáló barokk stílusban, majd 1873-ban újraépítették. Utolsó felújítása több évtizeddel ezelőtt, a 20. század második felében történt.

Forrás: erdon.ro