A helyükre emelték Patachich püspök címerének első darabjait

A sajtó képviselőinek jelenlétében emelték helyére Patachich Ádám püspök címerének második darabját pénteken, 2020. június 26-án. Néhány hét múlva múlva az új dombormű fogja ékesíteni a nagyváradi püspöki palotát.

Az 1762 és 1776 között épült nagyváradi római katolikus püspöki palota főhomlokzatát, a kor hagyományainak megfelelően, az építtető, Patachich Ádám püspök domborművű címerével díszítették. E címer a palota fennállásának kezdetétől, annak 1968-ban megkezdett felújításáig állt a főhomlokzat középső rizalitját koronázó timpanonban, amikor is az épület múzeummá alakításáról döntő kommunista hatóságok a műemlékhez szervesen tartozó dombormű levételéről és elpusztításáról határoztak. A történeti és műemléki szempontokat messzemenően követő újabb felújítási terv elkészítésekor, döntés született az elpusztult címer-dombormű rekonstrukciójáról és visszahelyezéséről.

A sajtótájékoztatón Böcskei László megyés püspök úgy fogalmazott: lassan már hozzászokunk ahhoz, hogy a palota külseje megújul. Ezt mindenki megcsodálja és örül annak, hogy sikerült ezt így megvalósítani. Azonban az elhelyezésre kerülő címer emeli ki az igazi jellegét ennek a monumentális rezidenciának, ha szabad azt mondani, ez „a hab a tortán”. Egyrészt kiegészíti azt, ami a szemnek való és gyönyörködtet- mivel nem sok ilyen címerrel találkozunk a környékünkön-, másfelől pedig emlékeztet arra, hogy milyen gazdag és értékes örökségnek vagyunk a hordozói, hiszen Patachich Ádám püspök (akinek a címeréről van itt szó), egy nagyon sokat alkotó főpásztora volt az egyházmegyének, amit ki kell hangsúlyozni, illetve erre emlékeztetni kell a mai világot. Ő nemcsak a vallásos élet, az egyházi tevékenységek előremozdításán fáradozott, hanem mindent, ami a kultúrához tartozik, felkarolt. Neki köszönhetően itthonra talált Váradon egy sor olyan személyiség, mint például a sokat emlegetett Michael Haydn és Karl Ditters von Dittersdorf, de más területeket is említhetünk. Ezt jó, ha nem felejtjük el, és ilyen formában is tudunk tisztelegni előtte és megtanulni tőle azt, hogy az alkotás egy állandó feladat. „Én ezért örülök annak, hogy megtaláltuk a megfelelő embereket, akikkel együtt kidolgoztuk a címer kihelyezésének a tervét, hiszen tudjuk, hogy az eredeti nem maradt meg, mi csupán a képekből, rajzokból, az aktákban fellelhető adatok alapján tudtunk rekonstruálni egy olyan címert, ami ideillik. Itt is a stílusról, egy reprezentatív barokk épületről van szó, ezért nem lehetett egy akármilyen konstrukcióval előállni. Az 51 részt össze kell rakni, hogy a címer a maga teljességében és szépségében gyönyörködtessen bennünket”- közölte a főpásztor. Hozzátette: bár rengeteg még a munka, lassan a végéhez közeledik az épület belső felújítása. Van haladás, és arra törekednek, hogy az év végéig be tudják fejezni a munkálatokat. Utána pedig következik a berendezés, ami nem kis munkát fog jelenteni, akárcsak a tárlatoknak a kialakítása, azonban a következő évet már úgy szeretnék kezdeni, hogy egy felújított épületben terveznek újabb és újabb lépéseket. A kertnek az infrastrukturális jellegű beavatkozásokat érintő elrendezése lezárult, de az emberi munkához hozzá kell még számítani a természetét is, hiszen nem szabad elfelejteni, hogy a tér komoly átalakításán esett át. „Én annak örvendek a leginkább, hogy az egyre több idelátogató észreveszi, hogy történik valami, hogy valami mást akarunk, hogy ne laposodjunk el”- közölte a megyés püspök.

László Attila restaurátor elmondta, hogy nagy darabokat kell beilleszteni. A címerpajzsot körbefogja még egy zsinóros, bojtos rész, az egész tehát olyan, mint egy puzzle. Fekete Tibor szobrász római cementből megcsinálta, kiöntötte, ők pedig a helyére kell tegyék, és „elvarrják a szálakat”. Pénteken a címerpajzs egyik alsó részét húzták fel, a már korábban felhúzott másik mellé. Ezt megelőzően pedig az állás megépítése után, mivel közel 700 kg súlyú a címer, próbafúrásokat végeztek a timpanonon, és azt tapasztalták, hogy jóval vastagabb a fal, mint amire számítottak. Minden elemet inox csapokkal rögzítenek a falba, és az egészet a padlástérben kikötik, úgyhogy nem kell félni attól, hogy leesik a címer- magyarázta a kivitelező.

A címer rekonstrukciójához a 19-20. század fordulóján készült fényképeket, valamint Patachich Ádám püspök egyéb, fennmaradt címerábrázolásait használták fel, elsősorban a váradi püspökként kiadott, hivatalos nyomtatványain megjelenő változatot.

A 18. század egyházi és világi joggyakorlatában a római katolikus egyház minden papja személyi (vagyis nem öröklődő) nemességet élvezett, amelyhez kötelező módon címerrel és jelmondattal kellett rendelkeznie. Az egyházi címertan ma már rendkívül pontos és szigorú szabályai éppen ez idő tájban voltak kialakulóban. Az egyházi méltóságok, a mai gyakorlattal ellentétben, címereiket nem saját elképzeléseik szerint állították össze, hanem – főként azokban az esetekben, amikor örökletes nemességgel is rendelkeztek – családjuk címeréből alakították át, kibővítve egyházi méltóságuk és hatalmuk jelképeivel.

A homlokzatra kerülő címer központi eleme az ívelt oldalú, úgynevezett csücskös talpú címerpajzs. Négy mezőre van osztva, átlósan azonos két-két címeralakkal: a bal felső és a jobb alsó mezőben sasszárny, a jobb felső és a bal alsó mezőben pedig, a korábbi történeti irodalomban a szerencse istennőjeként azonosított, ám a heraldikai rendszertanban egyszerűen csak „szűz”-ként meghatározott, meztelen női alak, akinek a feje fölött ívben lobogtatott kendője, a kor erkölcseinek megfelelően, az alak ágyékát is takarja. Mindkét címeralak megtalálható a család legkorábbi és legegyszerűbb címerváltozatain. A női alak kezdetben egy gömbön állt, amelyet később, akárcsak Ádám püspök címerében a horgony vált fel. A sasszárny egy korábbi, egész sast ábrázoló változatból egyszerűsödhetett le, mivel a családi címer bizonyos változataiban a madár egész alakban tűnik fel. Ezeknek, az eredetileg ősi, nemzetségi és családi jelképeknek az egykori jelentése, jelkép értéke a család középkori származásával együtt a történelem homályába vész.

A pajzs felső szélére helyezett koronás sisak, a címer tulajdonosának katonai kötelezettségekkel járó, öröklött nemesi rangjára utal. Ennek tetején, a címerképben is előforduló fél sasszárny szerepel oromdíszként. A főnemesi, esetünkben bárói rangot jelző hétágú korona a sisak büsztjének alapzatánál van elhelyezve.

A címerpajzs fölött jobbra és balra elhelyezett pásztorbot (bacula) és püspöksüveg (mitra), úgynevezett heraldikai méltóságjelvény: a püspöki autoritás és hatalom jelképei. Rajtuk kívül e jelképeket csak bizonyos, kiváltságolt szerzetesközösségek vezetői, az ún. infulás apátok használhatták.

Hasonló szerepet tölt be a címerképet koronázó kalap is, amely a 17. század második felétől minden papi címer kötelező méltóságjelvénye lett. Régen a papi civil viselet részeként hordott, egyes országokban még ma is használatban lévő, széles, lapos karimájú kalapokból származik, amelyet a késő középkorban, rangtól függetlenül a világi klérus minden tagja viselt. A kalap két oldalt lelógó zsinórjának bojtjai, festett címerek esetében pedig a kalap színe, a címer tulajdonosának a papi hierarchiában betöltött helyét jelzi: ez esetben az oldalanként három sorba rendezett, 6-6 bojt a megyéspüspöki tisztség jelzője, színes ábrázolás esetén pedig a kalap zöld színű lenne.

Forrás: erdon.ro

KÉPEK