Lángra lobbant a harmadik adventi gyertya a székesegyház előtti téren

Egy rendőr gyújtotta meg szombat este a nagyváradi székesegyház előtti adventi koszorú harmadik gyertyáját, ugyanis az imalánc ezen alkalmával a közbiztonságért és a közellátásért dolgozókért imádkoztak.

Böcskei László megyés püspök arra hívta fel a figyelmet: a harmadik koszorú lángja tagadhatatlanul jelzi azt, hogy a sötétség ereje megtörik a fény megjelenésekor. Ahol megjelenik egy szikrányi fény, ott a sötétség menekülésre kényszerül. Egy szikrányi fény megsokszorozva fényáradattá válik, biztonságot, irányt és örömöt mutat a követőinek. Adventi várakozásunk pedig most már azt is jelzi, hogy fontos és érdemes életünkben a fényre összpontosítani. Életünk sokféle fénypontjaira, melyek megvalósítják bennünk az újdonságot, a megújulást, ami elől életünk sokféle sötétsége miatt el szoktunk zárkózni. Fontos azonban odafigyelnünk életünk fénypontjaira, és arra: mi és ki biztosítja számunkra a világosságot. És arra is kell gondolnunk: viszünk-e mi világosságot a környezetünkbe?

Arról is beszélt a főpásztor: a gyulafehérvári papnövendékek Jöjj világosság címmel adventi gondolatokkal leptek meg bennünket ebben az évben is. Megköszönve ezen ajándékukat, egyikőjük felhívását idézte, amely a jánosi felszólításra igyekszik választ keresni a hozzánk érkező Messiás befogadásakor. Azt írja: “jelen időszakunk különösen alkalmas arra, hogy újraértékeljük életünket, cselekedeteinket és szavainkat, hogy egyre jobban őhozzá hasonlítsunk, ugyanis Jézus mindannyiunk példaképe. Hiszem, hogy aki az Úr törvénye keresésének és megélésének útján jár, az igazán boldog ember.”

Advent harmadik üzenete legyen: nem mondunk le a boldogságra hívó jogomról, ezért készítem az Úr érkezését az életembe, hogy sokan megismerhessék őt általam- tanácsolta a főpásztor, aki a szertartás végén hangsúlyozta: rendkívüli időket élünk, s ezért eltérünk a megszokottól, de nem szabad eltérnünk a lényegtől. Ezért Istenre hagyatkozva figyeljünk egymásra és próbáljunk imádsággal egymást erősíteni, kísérni, hogy mindenki a maga helyén, becsületesen és eredményesen elássa a szolgálatát a közösség javára.

Forrás: erdon.ro

KÉPEK  |  VIDEO