Gyertek, nézzétek meg! – Papok és szerzetesek zarándokoltak Szentjobbra

Az egyházmegye papjai és szerzetesei zarándokoltak Szentjobbra Szent István király ereklyéi átvitelének ünnepét követően, 2021. május 31-én. Böcskei László megyés püspök főcelebrálásával 11.00 órakor szentmisét mutattak be a Boldogságos Szűz Mária születésének tiszteletére felszentelt helyi plébániatemplomban, amelyet az egyházmegye főpásztora 2016-ban zarándokhelyként erősített meg. A Pray-kódex naptára szerint Szent László király 1084. május 30-án Szentjobbon talált rá Szent István ereklyéjére és az ő tiszteletére bencés monostort is alapított.

A hétfői zarándoklat a résztvevő papok és szerzetesek számára az egység kifejezésének és megélésének az alkalmas lehetőségét jelentette, ahol együtt imádkozhattak és töltekezhettek, különösen a járvány nehéz hónapjai után, amikor kevés alkalom adódott a találkozásra.

Prédikációjában a megyés püspök köszönetet mondott paptestvéreinek és a szerzeteseknek, hogy vállalták a zarándoklatot, és különösen a nehéz járványhelyzetben tanúsított kitartásért a szolgálatban, majd kitért az evangélium egyes részeire, ahol Keresztelő Szent János „tiszta vizet önt a pohárba”, mégpedig azzal, hogy tisztázza: nem ő a Messiás, viszont amikor elérkezett a kellő pillanat, megmutatta Jézust. Én kicsi vagyok, de Ő az, aki megváltoztatja életeteket – hangsúlyozta a szónok, keresztelő János szavaira utalva. Az apostolok meghívásáról is szó esik az evangéliumban: amikor bemutatták nekik Jézust, amikor megtalálták Őt, hozzá szegődnek, majdnem ismeretlenül követni kezdik. Amikor Jézus észreveszi őket, megkérdezi: mit akartok, miért követtek? Azok így feleltek: Rabbi, azaz Mester, hol laksz? Jöjjetek, nézzétek meg, válaszolta Jézus (Jn 1,39). Hivatásuk mélysége van ezekben a szavakban. Fontos, hogy egy kicsit foglalkozzunk ezzel a történettel és ezzel a párbeszéddel. Fontos, hogy meghalljuk Jézus válaszát: jöjjetek és nézzétek meg. Amikor megismertük hivatásunkat és elfogadtuk azt, megtaláltuk a Mestert, de ne feledjük el, hogy ennek a kérdésnek és válasznak állandó aktualitása kell legyen a mi életünkben. Ha megnézzük papi életünk utóbbi heteit, hónapjait, talán gyakrabban előjött ez a kérdés, mint máskor: Mester hol laksz? Hol vagy ilyen próbatételek között Mester? Hol keressünk? Hol találunk meg? Ez nem az elbizonytalanodásnak a jele, ha ilyen kérdés fogalmazódik meg bennünk. A válasz is jön, ha eléggé nyitottak vagyunk. Indulj el minden nap ha kell, és nézd meg., hol lakik a Mester. Van-e bennünk elég lelkesedés elindulni ma is, felkutatni hol van Ő embertársaim életében, vagy talán szemeim vannak elborítva és nem látom, hogy Ő ott van.

Megvan-e bennem a kalandvágy feszültségeinek a dinamikája, ami arra késztet hogy megkeressem, hol lakik a Mester? Fontos, hogy átjárja életünket ez a keresés és ez a találkozás. Ez teheti vonzóvá a mi életünket és jelenlétünket az emberek előtt.

Megkísérthet az a gondolat, hogy kevesen vagyunk, és egyre kevesebben. De gondoljuk meg: teszünk-e eleget azért, hogy életünkkel vonzóvá tegyük a hitet, hogy másokat is meghívjunk: jöjjetek és nézzétek meg. A mi hivatásunk kialakulásában is voltak papi példaképek. Mi tudunk-e áldozatvállalásukkal, egyenességünk által példát mutatni? Mi az Ő útjain járunk-e, vagy keressük mindig a magunk útjait. Tudatosítanom kell, hogy amikor pap vagy szerzetes lettem, nem a magam útjait akartam járni, hanem az Úrét. Jézus felolvas a zsinagógában, majd becsukja a tekercset, és tanítani kezd. Minden szem rászegeződik. Nekünk is az Ő útjait kell járjuk, hogy minden szem ránk szegeződjön, hogy az általunk közvetített Isteni üzenetre mindenki figyeljen fel. Ne legyünk közönséges emberek, hanem maradjunk Isten üzenetének hiteles közvetítői.

Ma különösképpen vagyunk zarándokok, úton vagyunk, de ne feledjük, hogy nem csak ma zarándokolunk, hanem egész éltünk egy zarándoklat, ami nem az ismeretlenbe, a semmibe, hanem a célhoz vezet. Ez nem csak a mi célunk, hanem ezen a zarándokúton másokat is vezetnünk kell, segítenünk, célba vinnünk. Ezek pedig a híveink, de nem csak a legbuzgóbbak, hanem mindenki, akivel kapcsolatba kerülünk. Ez az a nyáj, amelyet nekünk Istenhez kell vezetnünk.

Jöjjetek! Ez a kijelentés a meghívás imperativizmusáról szól, a megszokottból való kiemelő meghívás, amely elindít egy átalakulást, átváltozást a mi életünkben. János evangéliumában később olvassuk Péter meghívásának a jelenetét: megtaláltuk a Messiást, mondják neki. Jézus rátekint: te Simon vagy, János fia, ezután Péter lesz a neved. Nem magyarázza ezt Jézus, hogy hogyan is gondolta, mit tervezett ezzel, csak kijelenti, hogy te ez vagy, mostantól fogva pedig az leszel, az én közelemben te szikla leszel, szilává válsz.

Sokszor vigyáznunk kell hivatásunkra, gondozni, ápolni kell azt, de ne felejtsük el, hogy Jézus már kimondta, hogy te a követéseddel, szolgálatoddal szikla kell legyél azokban a közösségekben, ahova mész, azoknak az embereknek az éléteben, akiket rád bíz.

Amikor útra készül az ember, vannak dolgok, amikre külön odafigyel. Ilyenkor előkeszítjük a járóezközt (pl. bicikli), aztán gondoskodok arról, amit fel kell csomagolni, hogy biztonságban legyek, mire van szükségem, hogy biztonságosan célba érjek, hogy ne keljen a cél előtt feladjam. Nekünk megvan-e a csomagunkban mindaz, amire szükségünk van, hogy célba érjünk? Nincsen-e csomagunkban olyan, ami megakadályoz a haladásban? Van-e felesleges lom, kacat, ami megnehezíti a haladást? Ugyanakkor gondoljunk arra, hogy a zarándoklat folyamán van menetelés, de van pihenés is, amikor meg kell állni, vizet kell inni, meg kell pihenni, nyújtózni, izmainkat pihentetni, hogy aztán új lendülettel tovább tudjunk haladni. A papi/szerzetesi életemben van-e ilyen idő, a töltekezés ideje? Nem a kényelmesség miatt, hanem azért, hogy kellő energiát gyűjtsek a tovább haladáshoz. Néha az aktivizmus megakadályoz abban, hogy elcsendesedjünk, megálljunk és megnézzük, hogy hol lakik az Úr. Legyenek tehát nekünk is ilyen töltekezési pillanatok az úton. Ne hordozzak magammal felesleges, haladásomban megakadályozó terheket.

János evangéliumának 1. fejezete 45. versében elhangzik a kérdés: Jöhet-e valami jó Názáretből? Mi is kérdezhetjük: jöhet-e valami jó Nagyváradról, Szentjobbról, Diószegről stb.? Igen, jöhet. De nem mert ki akarjuk azt, hanem mert bele tudunk helyezkedni Isten tervében, munkatársai akarunk lenni tervének megvalósításában. Nem szabad engednünk a mai kor kihívásainak, a szorongásnak, félelemnek. Jöhet valami jó közösségeinkből általunk is, ha Isten vonzásába helyezzük magunkat. Ehhez kívánom Isten áldását, ebben próbáljunk összetartani, összefogni egymásra vigyázni és így Isten boldogító üzenetének a közvetítői maradni – ezzel a buzdítással fejezte be az egyházmegye elöljárója szentbeszédét.

A szentmise után a különböző pasztorális területeken tevékenykedő munkatársak bemutatták az erre az évre kidolgozott lelkipásztori tervet és javaslatokat. Ezeknek célja az, hogy a Szentatya által meghirdetett Amoris Laetitia Család Évében valamint a Szent József évben, az elmúlt esztendőben elmaradt közösségteremtést és megerősítést alátámasszák, valamint a két tematikus évnek a lelkiségét ismertessék és terjesszék az egyházmegye híveinek a körében. Imaszándékos dobozt is adott át a főpásztor a plébánosoknak, hogy azt a plébániatemplomokban a Szent József szobor vagy kép közelébe elhelyezve, ezekbe gyűjtsék a hívek Szent Józsefhez intézett imaszándékait, amelyeket decemberben, az év lezárásakor a nagyváradi székesegyházban, Szent József pártfogásába ajánlanak közösen.

A következő egyházmegyei zarándoklat Szentjobbra szeptemberben lesz, akkor az egyházmegye hívei érkeznek a szentélyhez, a Szűzanya oltalmát és szent királyaink közbenjárását kérni.

KÉPEK VIDEÓ