Búcsúünnepet tartottak Páduai Szent Antal tiszteletére

Az Isten dicsőségére és Páduai Szent Antal tiszteletére emelt Tokaji-telepi kápolna búcsúját ünnepelték Nagyváradon vasárnap, 2021. június 13-án.

A kápolna alapkőletétele 1931. szeptember 29-én történt, és 1932. szeptember 25-én áldotta meg a hajlékot Fiedler István akkori megyés püspök Halász Gyula esperes-plébános és Bernácsik József káplán lelkipásztorkodása idején. Az egyedüli templom Nagyváradon, melyet Páduai Szent Antal tiszteletére emeltek. Napjainkban évente csak egyszer mutatnak be itt szentmisét (2020-ban a koronavírus-járvány miatt ez is elmaradt), mégpedig a védőszentje ünnepéhez legközelebb eső vasárnap- az idén úgy adódott, hogy napra pontosan a halálának az évfordulóján gyűlhettek össze a hívek.

Prédikációjában Curaliuc Demeter nagyvárad-velencei plébános hálát adott Istennek, amiért egy év kihagyás után ezúttal meg lehetett ünnepelni a kápolnabúcsút, és kiemelte, hogy Páduai Szent Antal egy kedves szentje mindenkinek, nem csak a katolikusoknak, mert mindig segít, és gondoskodik azokról, akik vele együtt imádkoznak. Érezzük, ha hozzá fordulunk, hogy nem vagyunk egyedül- magyarázta.

A szónok szándékosan a pásztorról szóló szentírás részt választotta, mivel arról beszélt, hogy az örömüzenet közvetítése Krisztus óta megszakítás nélkül folytatódik, köszönhetően a tanítványok, majd a püspökök, áldozópapok, szerzetesek, apácanővérek és vértanúk által kifejtett missziós munkának, lelkipásztori szolgálatnak. Ők viszik tulajdonképpen tovább, teljesítik be Isten művét, és Szent Antal mestere, kiváló atlétája volt az evangélium terjesztésének, valóságos „szuperigehirdető”. Szobra minden katolikus templomban megtalálható, szívesen fordulnak hozzá segítségért az emberek, és ő meghallgat bennünket.

A szentmise befejeztével elhangzott a Szent Antal-litánia, majd a tisztelendő megáldotta a virágokat, melyeket aztán a hívek hazavihettek. Főleg fehér liliomokat, hiszen a hagyomány szerint június 13-a a liliomnyílás napja, és Szent Antal virága, legtöbbször ezzel a növénnyel a kezében szokták ábrázolni őt.

Forrás: erdon.ro