Átadták Nagyváradon a magyar zarándokházat

Új magyar zarándokházat áldott meg Böcskei László megyés püspök kisebb ünnepség keretében kedden, 2021. július 6-án. Az új létesítmény, amelyet a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség egykori papnevelő intézetének épületében hoztak létre, az egyházmegye pasztorális- és kulturális központjának fontos részét fogja képezni. A Magyar Kormány támogatásával 2017-ben megkezdett felújítási munkálatok lehetővé tették az ingatlan korszerűsítését, vendégszobák, irodák, valamint konferenciaterem és étkezőhelyiség kialakítását, mindezt azzal a céllal, hogy a vallásos közösségi életet szolgálja.

Az egykori Aranyfácán (ma Traian Lălescu) utca 1. szám alatti felújított magyar zarándokházban megtartott ünnepségen Böcskei László megyés püspök elmondta, hogy az ingatlanegyüttes több részletben épült, már Patachich Ádám püspök idejében létezett a székesegyház közelében egy olyan épület, amely a papnevelés célját szolgálta. Az ilyen formában történő papképzésnek a megszűnése után, szociális testvérek tevékenykedtek itt, folyamatosságot biztosítva ezáltal az egyházi jellegű rendeltetésének. A huszadik század viszontagságai után, a felújítás révén az épület most visszakapja eredeti rendeltetését, hiszen ismét vallásos célokat szolgálhat.

Az egyházmegye elöljárója arról is beszélt, hogy a közösségépítésre szeretnék továbbra is fektetni a hangsúlyt, az épületnek ebben a újabb szárnyában, amelyet most felújítottak, míg a régebbi szárny még felújításra vár. A zarándokház kiegészíti azonban mindazt a pasztorális, szociális és kulturális jellegű tevékenységet, amelyet a püspöki palotával kapcsolatban terveztek, illetve ami a Kanonok soron működik, beleértve ide a Caritas Catolica tevékenységét is. Egy olyan környezet kialakítása volt a cél, ahol mindenki otthon érezheti magát, ahol az értékek megőrzésén fáradoznak, hogy azokból merítve, tovább építsék a jövőt. A magyar zarándokház vendégek fogadására lesz alkalmas, de nem csak az átutazóknak nyújt majd szállást, hanem irodák is működnek itt, amelyek tevékenysége által erősödnek úgy a nagyváradi, mint a vidéki közösségek. Mindez pedig összhangban van mindazzal, amit őseink kezdtek el, mégpedig a családok támogatása és a gyerekek, fiatalok felkarolása. “Nemcsak falakat építünk ezáltal, hanem közösséget is” – mondta Böcskei László. Ezt a kijelentést támasztja alá a Kanonok soron és a püspöki palota kertjében zajló két, összesen száz gyermeket egy hétig foglalkoztató gyermektábor is: az egyik a Partiumi Háló Egyesület, a másik az Egyházmegyei Zeneközpont szervezésében. Nagyváradra való érkezésükkor a vendégeket a táborozó gyermekek zenés-táncos-játékos programmal fogadták a székesegyház előtti téren, és meghívták őket, hogy rövid időre kapcsolódjanak be a tevékenységbe.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzeti kapcsolatokért felelős államtitkára is a közösségépítés és erősítés fontosságáról beszélt, amelyet a Magyar Állam igyekszik felkarolni és támogatni, és amelyet sok esetben pontosan a megfelelő ingatlanok építése vagy felújítása által sikerül megvalósítani.

A közelmúltban a legtöbb látogató csak átutazott ezeken a vidékeken, ahol romos épületekre leltek. Most azonban az ingatlanok megszépültek, és érdemes hosszabb időt eltölteni Nagyváradon. Megmaradni csak közösségeink erősödése által lehet, csak így lesz a magyarságnak jövője, bármennyire is ellenszenvesen nézik egyes politikai irányzatok a Kormánynak ilyen jellegű intézkedéseit – mondta az államtitkár.

A beszédeket követően, az eseményen résztvevők imádságos jelenlétében Böcskei László megyés püspök megáldotta a felújított épületet.

KÉPEK  |  VIDEÓ 1 VIDEÓ 2