Margittai családok vettek részt lelki hétvégén Sólyomkőváron

A Szentatya által meghirdetett Szent József-évben a Nagyváradi Egyházmegye több ízben szervez lelki hétvégét családcsoportok számára Sólyomkőváron. Július 30. és augusztus 1. között a margittai családok vettek részt a lelki programon, Tóth Attila Levente plébános vezetésével. Összesen 9 házaspár, 11 fiatal és 6 gyermek volt jelen. A programban szereplő műhelyek, elmélkedések, feladatok főképpen a párkapcsolatok megerősítését, az egymásra hangolódást, a párok jobb kommunikációját célozták meg. Az alábbiakban a részvevő párok visszajelzéseit olvashatjuk.

A családi hétvégén, háromféle módon gazdagodtunk. Mindenekelőtt minden résztvevő számára egy kikapcsolódást jelentett, a hétköznapokból kicsit kiszakadni. Másodsorban házastársunkkal együtt töltöttük a hétvégét, a közös műhelymunkák során még finomabbra hangolhattuk kapcsolatunkat. Mindenkiben ott van a parázs, ami a kapcsolatot működteti, most ennek az intenzitását tudtuk növelni. Olyan élményeket, érzéseket osztottunk meg egymással, amelyek ott voltak bennünk, de nem minden esetben mondtuk ki. A harmadik mód pedig, hogy mindezt az élményt közösen éltük meg. Jó volt újra találkozni, minőségi időt eltölteni nemcsak a házastársunkkal, hanem a többi családdal együtt. Hiszem, sok értékes dolgot hallhattunk és oszthattunk meg egymással. A hétvége legszebb pontja pedig a közös szentmise volt, amely nekünk szólt, együtt imádkoztunk és énekeltünk, hálát adva az elmúlt napokért.

A családos hétvége margójára elmondhatom, hogy hála Istennek, hallhattam férjemtől olyan gondolatokat, amiket a mindennapokban nem hangoztat, vagy nem beszélünk meg. Mindenki másként éli meg és fejezi ki szeretetét. Ezért fontos megtalálni ezt az egymáshoz vezető utat, hogy ne távolságot, hanem hidat tudjunk építeni egymás felé. Szükségem van arra a biztonságra, amit Isten tud biztosítani családom számára. Törekedni fogok arra, hogy megfogadjam Csucsi atya tanácsát: esténként jó lenne leülni együtt a családnak, gyertyát meggyújtani, és együtt – egymásért imádkozni.

Tamás és Tekla

Nekünk ez a hétvége teljes feltöltődéssel telt, lelki békével. Látom ilyenkor a férjemen is, hogy kedvesebb hozzám és figyelmesebb. De ahogy telnek a napok, úgy visszazökkenünk a régi kerékvágásba. Próbálom őt erre figyelmeztetni, hogy ne felejtse el ezt a hétvégét. Én maradok a szeretettel telített nő, anya, akiből árad a férj és a gyerekek felé a ragaszkodás és a szeretet. Nagyon jók ezek az évente megszervezett lelkigyakorlatok minden házaspár részére. Köszönünk mindent: a foglalkozást, a bátorítást, hogy soha ne feledkezzünk el egymásra figyelni, törődni, még ha nincs is időnk, egy ölelés mindenkinek lelki feltöltődést ad, egy jó beszélgetés is sokat ér. A közös kártyázást is szerettem. Remélem, hogy lesz még ilyen összejövetelekre alkalom a családosok számára. Köszönünk mindent!

Levente és Tímea

Sokkal fontosabb a lelki nyugalom, a családi béke, mint a körülöttünk zajló világ. A legfontosabb, hogy legyek odafigyelőbb, megértőbb, ölelőbb a párommal, hogy érezze mennyire fontos nekem!

Az együtt töltött idő a legfontosabb! Ezért törekednünk kell, hogy minél több időt töltsünk egymással, beszéljünk mindenről, ami bánt vagy örömöt okoz. Éljünk boldogan, figyeljünk egymásra.

Levente és Kriszta

A hétvége megerősített minket abban, hogy mennyire fontos a házastársi egymásra odafigyelés. Mivé váltam párom mellett; hogyan működöm jól, társként a házasságban; miben vagyok áldás számára; mennyire fontos a mosoly, az ölelés, a megértés, a szenvedély férj és feleség között – együtt kerestük rá a válaszokat.

Megérintettek a magyarországi házaspár őszinte gondolatai, gondjai, melyeket levélben osztották meg velünk. Megerősítettek bennünket abban, hogy Isten segítségével, lelkigondozással, mindkét fél tenni akarásával a gondokat meg lehet szüntetni, a házastársi szeretetet újra át lehet élni, újra lehet és kell építeni a házastársi kapcsolatot.

Megható momentuma volt a családokért, közösségünkért bemutatott szentmisében az, amikor a párunktól kértünk bocsánatot. Halkan a fülébe súgtuk azt, amivel megbántottuk az eltelt napokban, s bocsánatot kértünk.

Csongor és Nelli

Idén két másik alkalommal szerveznek még lelki hétvégét Sólyomkőváron: augusztus 20-22. között a váradi, szeptember 3-5. között az érmihályfalvi családok vesznek részt ezeken a programokon.