Názáretnek mása – hittantábort szerveztek Székelyhídon

Idén is megszervezték a székelyhídi római katolikus plébánián az immár hagyományossá vált hittantábort. Augusztus 10-15. között zajlottak a játékos foglalkozások. Az idei Szent Józsefnek szentelt egyházi évben a Szent család témáját választották a szervezők: Kuglis Gábor helyi plébános, Meleg Beáta hitoktató, valamint több lelkes pedagógus. A többéves tapasztalat és egy kis újítás is megnyilvánult a programokban. A már eddig is egy-egy napra jól bevált helyszín, a Gyermek Jézus-otthon sűrű lomboktól árnyékos hatalmas kastélyudvara, a játszótérrel körülvett focipálya, a kemencével is büszkélkedő nyárikonyha, nem csak ideiglenes, hanem állandó otthona lett a körülbelül 80 gyereknek és számos segítőnek. Ezúttal is hálásan köszönjük az otthont vezető Tóth Andreának a szíves vendéglátást!

A négy tematikus nap, mint minden évben, szentmisével kezdődött, amiket az idén is Kuglis Gábor atya celebrált gyerekközpontú prédikációkkal, amivel bevezette a nap témáját: Jézus családja – Szűz Mária és Szent József; Jézus nagyszülei – Szent Joachim és Szent Anna; Jézus tágabb értelemben vett családja – a tizenkét apostol; helyünk, apostoli küldetésünk az egyházban. Béres Csilla zene szakos tanárnő irányításával a szentmisék után énektanulással folytatódott a program, amiben Péter Tibor, székelyhídi kántor és Braun Orsolya óvónő is segédkeztek. Ezt követően az óvodásoktól a nyolcadikosokig terjedő korosztályú gyerekek külön csoportokban vettek részt a foglalkozásokon, amiket mozgásos játékok, kézműves munkák tarkítottak. A finom ebéd után minden nap valami meglepetés várta a gyerekeket, volt staféta, közös lubickolás a helyi strandon, a kézműves napon Szabó Ferenc segítségével kipróbálhatták a fafaragást, Báthori Szabolcs gyékényfonásra tanította a gyerekeket, a létavértesi Rozsnyai István Muzeális Gyűjtemény szervezésében pedig szappant is készíthettek. A szervezőket is meglepve a pénteki napon Csaba testvér látogatta meg táborunkat, az általa celebrált szentmise előtt Várnagy Andrea, Liszt Ferenc-díjas zongoraművésznő és nem kevésbé tehetséges Lili nevű lánya kortárs költők verseivel fűszerezett komolyzenei koncerttel örvendeztették meg a gyerekeket.

A szombati nap a pihenésé, az önfeledt feltöltődésé volt, ezúttal Szilágy megye nevezetességeit látogatták meg a gyerekek és szüleik: a zsibói Botanikus Kertet és Wesselényi kastélyt, a furcsa mészkő alakzatairól híres Sárkányok kertjét.

Mint minden évben, idén is a vasárnapi hálaadó szentmisével zárult a tábor.

Köszönjük mindenkinek a segítségét, akik imájával, adományával, tehetségével vagy nyitott szívű részvételével hozzátett ahhoz, hogy az együtt töltött hat nap alatt a hittantábor a tanult Szent József imához hasonlóan: ,,Názáretnek legyen mása”.

Jagos Helén