Orgonakoncert-sorozat Nagyvárad-Szöllősön

Folytatódik a Nagyvárad-Szöllősi plébániatemplomban vasárnap, 2021. június 13-án, 18.00 órakor a Pap zeneszerzők orgonaművei című koncert-sorozat, a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség szervezésében. A sorozat második koncertjén Domenico Zipoli jezsuita szerzetes munkásságából ad elő válogatott műveket Józsa Domokos, a Nagyvárad-Szöllősi plébániatemplom kántor-orgonistája.

Műsoron:

„Sonate d’Intavolatura per Organo e Cimbalo”(1716) gyűjteményből

– Verso (d) I, II, III, IV, Canzona

– Verso (C) I, II, III, IV, Canzona

– Verso (F) I, II, III, IV, Canzona

– All’Elevazione (I, F)

– Al post Communio (F)

– All’Offertorio (C)

A koncert-sorozat célja emléket állítani és bemutatni azoknak a pap vagy szerzetes zeneszerzők munkásságát, akik hivatásuk mellett hozzájárultak a zeneirodalom gazdagításához is. A koncertek előtt a papokért és a szerzetesekért, valamint új hivatásokért is imádkoznak.

Ima a papokért

Szentlélek, ki az ajándék és az örök élet forrása vagy! Töltsd el papjaink szívét belső bizonyossággal, hogy szeretetre, dicsőítésre és szolgálatra vannak kiválasztva. Engedd, hogy megízleljék barátságodat, töltsd el őket örömöddel és vigasztalásoddal, segítsd őket, hogy legyőzzék a nehézségeket, s ha elestek, bizalommal tudjanak fölkelni; tedd őket isteni szépséged tükrévé. Adj nekik bátorságot, hogy fogadni tudják korunk kihívásait és kegyelmedet, hogy Jézus Krisztus jóságát és emberszeretetét elvihessék az embereknek. Ámen.

(Szent II. János Pál pápa)

Domenico Zipoli élete és munkássága

Guillermo Furlong SJ, Lauro Ayestaran és V. de Rubertis kutatásainak köszönhető az a tény, hogy egy sokat ígérő, élete beteljesedését meg nem élő, olasz származású zeneszerző nem maradt végleg elrejtve a feledés vastag fátyola alatt. Domenico Zipoli, hiszen róla van szó, Toscana tartomány Prato nevű helységében született 1688 október 16/17-én.

Az életszentségnek több lehetséges útja van. Mindegyik meredek. De ezek közül egyesek különösen elbűvölhetnek minket: mint például a zenészeké. A szentek kiemelkednek az evangélium hirdetése és megélése közötti következetességben. Domenico Zipoli egy ilyen személy: Istenbe szerelmes nagy egyházzenész, aki az Istent kereső népeknek vitt nagy ajándékot: a zenét. A fiatal orgonisták képzésében alapvető az ő életműve, ízlése, eleganciája, harmóniás bölcsessége és dallami szépsége miatt. De nem csak ezért, hanem azért is, mert rövid földi életének (38 év, 1688-1726) fő célkitűzése a “Szeretek, tehát zenélek” (Diligo, ergo sono) volt.

Az indios testvérek szolgálatába állt, közvetítővé vált Európa és Latin Amerika között, a zene által. Spontánul születik meg bennünk a kérdés: hogyan lehetséges, hogy egy ilyen tehetségű művész, egy első rangú zeneszerző, akit Európa szerte elismertek és értékeltek, egy ilyen radikális döntést hozzon, az Úr és a más fajhoz tartozó, más földrészen élő testvéreinek szolgálatára, akik a zene terén írástudatlanok voltak, az inkulturáció kezdetleges szintjein álltak: a Chiquitos indiánok. Zipoli felismeri, hogy az emberi művészet tökéletesedése nem a versengés által, hanem az önátadásban valósul meg. A zene nem csak kiváló tudomány és művészet, hanem önátadás is egyben a felebarát javára, az ő esetében az indios testvérek javára, akiket a többiek csak rabszolgaként kezeltek.

Felmerül a kérdés: számunkra, európaiak számára, akik ma egyre távolabb kerülünk az evangéliumi élet forrásaitól, lehet-e még a zene egy hatékony evangelizációs eszköz, mint az Zipoli idejében volt? Tekintsük meg életének főbb eseményeit!

Az Úr 1688. esztendejében, október 17-én virradóra, Toscana Prato nevű városában egy újszülött sírása törte meg az éjszaka csendjét, és vetett véget annak várakozásának, aki a jó hírt várta. Még aznap reggel, amikor a kismama, Eugenia boldogan pihent a szülés után, az apa, Sabatino Angiolino, a pratói székesegyház keresztelő kútjához sietett gyermekével, ahol a plébános a keresztség szentségében részesítette, Antonio di Francesco Giullari keresztapa jelenlétében. Az új keresztény Domenico Zipoli. Nagy családban született. Bátyja is, Giovanni Francesco Giuseppe Zipoli zeneművész volt. Másik bátyja, Giovanni Battista az egyházi rend útját választotta, pappá szentelték. Ő fiatalon halt meg. Öccse Anton Francesco is pap lett, miközben Maria Maddalena nevű huga harmadrendi kármelita volt. Mindannyian életük harmincas éveiben hunytak el. Annak ellenére, hogy népes és összetartó volt a Zipoli család, igen nagy szegénységben éltek. Domenico esetében már egészen korán jelentkeznek a zenei tehetség első jelei, kedvelte a hangszereket, elkezdett zenét írni.

Tizennyolc éves korában annyira fejlett zenei szinten, hogy egy pratói karitatív egyesület 1707. szeptember 12-én ösztöndíjat kínált fel neki, hogy tanulmányait Firenzében folytathassa, itt tökéletesíthesse zenei tudását és tehetségét. Amint az Pratóban is történt, Firenzében sem vesztegette az időt a fiatal Domenico. Ennek ellenére firenzei tartózkodása eléggé rövidnek bizonyult: ugyanazon év június végén már Rómában volt, Giuseppe testvérével. Az Örök Városban tovább folytatta tanulmányait Alessandro Scarlatti mester irányításával, akit elkísért Nápolyba. Ez a diák-oktató kapcsolat sem tartott azonban túl sokáig. Egy rövidebb bolognai tartózkodás után Domenico visszatért Rómába, ahol ezúttal Bernardo Pasquini diákja lett, sajnos csak rövid ideig, hiszen a nagy művész 1710  november 22-én meghalt, így tehát alig csak néhány hónapig oktathatta Zipolit. Ezek után az il Gesú római templom hivatalos orgonistájává nevezték ki,  itt az eredeti Hermans-orgonán játszott. Ez a hangszer meghatározta Zipoli munkáját, amely híressé tette őt szerte Európában: Sonate d’Intavolatura per Organo e Cimbalo (1716 január).  Az orgonára írt művek egy hosszú toccatat, öt rend verses-canzonát (Re minor, Do maggior, Fa maggior, Mi minor, Sol minor), két Elevazionét, egy Offertoriumot, egy Postcommuniót és egy Pastoralet foglalnak magukba. Művének előlapjára írta: “A római Il Gesú templom orgonistája”. De nem csak orgonára írta műveit, hiszen közismert két oratóriuma is: Szt. Antalés Szt. Katalin szűz és mártír, amelyeket 1712 illetve 1714-ben mutatott be Rómában. A szonáták megírását követően, pontosan hat hónappal később, alkotói tehetségének és munkájának csúcspontján, Zipoli belép a jezsuita rendbe. Mindössze néhány hónappal az őt Európa szinten híressé tevő műveinek publikálása után, 1716. április 21-én Domenico otthagy mindent, amit fáradozással, odaadással és sok verejtékkel sikerült elérnie, és elindul. Előbb Genovába, majd Sevillába, végül pedig Paraguayba megy. Ettől a perctől kezdve, az öreg földrészen a feledés sötét leple borul személyére és munkásságára. A XVIII. század elején kezdi el dél amerikai missziós tevékenységét, a zene segítségével. Sajnos az őslakók inkultúrációját célzó eljárások az előző századokban nem voltak erőszakmentesek, és mély, negatív emlékeket és sebeket hagytak ezek leszármazottainak emlékezetében. Egyszerűen nem létezett egy elképzelés, egy rendszer az újonnan felfedezett földrész lakósainak az inkultúrációjához, ez csak később alakult ki. Éppen ezért a jezsuita misszionáriusokat sem mindig nézték jó szemmel, nem fogadták jó szívvel. Zipoli érkezésekor nehéz helyzetek uralkodtak a jezsuita missziókban, a redukciókban, sokat megtámadtak és tönkretettek, misszionáriusokat megöltek. Előtte azonban sok jezsuita társa előkészítette a pályát, a zene területén is, megbarátkoztatta az indiosokat az európai zenével, ez bizonyult a leghatékonyabb evangelizációs eszköznek. Ilyen termő talaj várta a fiatal missziós Domenicot Dél Amerikában. 1717. áprilisában indul három hónapos útjára többek között a P. Pedro Lozano atyát, Giovanni Battista Primoliés más testvéreket Rio del Plata irányába szállító hajó. Ekkor Domenico 28 éves. Három hónapos hajózás után, több rendtársával együtt Domenico Buenos Airesbe érkezik júliusban, majd néhány hét pihenést követően, augusztusban szamárháton érkezik a cordobai noviciátusba, az egyetem székhelyére, ahol teológiai tanulmányait folytathatja, készülve a papszentelésre. 1724-ben harmadéves teológus volt. Az oktatás novemberben vagy legkésőbb decemberben ért véget az akkori tanrendszer szerint, tehát jogosan feltételezhető, hogy minden körülmény megvolt ahhoz, hogy még azon év végén pappá szenteljék. Egy valami hiányzott mégis: a szentelő püspök. Mons. Alonso de Pozo y Silva, 1724. október 9-én hagyta el az egyházmegyét, míg utóda, Juan Sarricolea y Olea, csak több mint egy évvel később foglalhatta el a püspöki széket. Amikor végre megérkezett az új püspök, Domenico meghal, egyesek szerint pappá szentelésének előestéjén (1726). Mindmáig nem tudjuk pontosan hová temették: Cordobába, vagy Estancia Santa Catalinába, a jezsuitáknak egy pihenő helye, 50 km távolságra Cordobától.

Évekkel később, néprajzkutatók és történészek, akik felkutatták a Zipoli által evangelizált törzseket, visszahallották tőlük az ő zenéjét. Hihetetlen akaraterőről tanúskodott rövid földi életében, szakértők szerint életműve egyedi, sajátságos és megismételhetetlen. Otthagyta a hírnevet, és elment az ismeretlenbe, misszióba, számára idegen népeknek a szolgálatába állt.