Beszéljenek a tetteink - beszélgetés Józsa Nándor szilágysomlyói hitoktatóval

Képzeljük magunk elé egy pillanatra az örökmozgó „gépecskét”, amelyet ha egyszer beindítunk, örökké mozgásban marad úgy, hogy közben nem vesz el energiát a környezetétől. Aktuális beszélgetőtársamat talán ezzel a képpel jellemezném… Jellemzés helyett inkább beszélgetés, amelyből kiderül, milyen pezsgő egy hitoktató élete, ha Szilágysomlyón él, lételeme a közösség és Józsa Nándor Lórándnak hívják.

 

Elég régóta ismerlek, mindig az „aktívabbak” közé tartoztál. Ez gyerekkorodban is így volt?

 

Gyerekkoromban is elég nyugtalan voltam, sokat jöttem-mentem-tettem, és szerintem ez a jellemvonásom megmaradt. Hála Istennek, nagyon jó családba születtem, sok mindent köszönhetek szüleimnek, tényleg megkaptam az otthoni hét évet elméletileg és gyakorlatilag is, de azon kívül a személyiségem és a magatartásom azért tart ott ahol, mert szüleim beírattak a helyi cserkészcsapatba. Sok köszönettel tartozom Erdei János csapatvezetőnek. Tehát úgy gondolom, a szüleim nevelése és a cserkészéletmód tett annyira életkésszé, amilyen most vagyok.

 

Mit tanultál a cserkészettől, aminek most is hasznát veszed?

 

A cserkészet egy életforma. Benne van a felebaráti szeretet, az Isten iránti szeretet, ez a kettő, ami az egész világot is összefogja. Jézus is erről beszél a főparancsban, és ezt nagyon apró részecskére lehet bontani, de a legfontosabb szó, ami vezet engem az a szolgálat, a cselekvés. Nem a tettekről kell beszélnünk, hanem a tetteink kell rólunk beszéljenek. Így azt gondolom, nem szükséges az, hogy valakinek bemutatkozz, hanem a tetteid már bemutatnak téged mások előtt.

 

 

Egyházi iskolába jártál – a nagyváradi Szent László-líceumba. Hogy alakult később a pályaválasztásod?

 

Szerintem nem én választottam a szakmát, a hivatás talált meg engem. Végzettségem szerint teológia–történelem szakos vagyok. Valószínűleg minden tanár azt mondja, hogy az ő tantárgya a legfontosabb: teológia nincs történelem nélkül, és a történelemben nyilatkoztatja ki magát az Úristen, tehát a kettő kéz a kézben jár. Azt gondolom, a világ két legfontosabb tárgyát tanultam, illetve próbáltam a teológiát nem csak tanulni, hanem magamévá tenni a jézusi életmódot, a szentek, vértanúk életmagatartását. A történelem pedig – sokszor mondják, hogy megismétli önmagát – segített megfigyelni, hogy ha a múltban egyes döntések bizonyos következményeket hoztak, akkor az a jövőben is megismétlődhet. A negatívat, amennyire lehet, ki kell küszöbölni, és a pozitív utat kell járni.

Miért költöztél vissza szülővárosodba, Szilágysomlyóra?

Lokálpatrióta vagyok, és úgy érzem, ott is van küldetésem. Nagyon szívesen tevékenykedek otthon, de szívesen megfordulok más helyeken is, főképp olyan programokon, ahol az ifjúság kerül szóba. Szeretek velük lenni, a legfontosabb a következő generációt normális erkölcsi, morális és keresztény úton terelgetni, hiszen a jövőt mindig a múltra építjük, és a múltba íródik a jövő.

 

Hitoktatás, cserkészet, és bármennyire furcsán is hangzik, rohammentős önkéntesség. Utóbbi miért?

 

Mindhármat szívesen végzem, mert ugye szolgálat… Az emberek felé szolgálsz. A fiatalokkal azért, mert neveled a jövő generációt, a rohammentősöknél (SMURD) viszont azért szeretek lenni, mert ez az a hely, ahol tényleg megláthatom Krisztust a szenvedő emberekben. Mindenki mondja, hogy minden emberben van egy istenarc. Sajnos én ezt nem szoktam túl gyakran tapasztalni, viszont ha egy nehéz helyzetben lévőhöz mész, akár menteni, akár segíteni, akkor megtapasztalod a szenvedő Krisztust. És ez tényleg segít, hogy a hitet ne elméleti, hanem gyakorlati szinten próbáljam minél jobban megélni. Véleményem szerint azért tartunk ott, ahol tartunk, mert sok a beszéd és kevés a tett. Pedig mindenki tud segíteni. Ott vannak az irgalmasság cselekedetei… Jézus azt mondja: éhes voltam, ennem adtatok. Most is folyamatosan vannak éhező emberek, annak ellenére, hogy minden üzlet tele van mindenféle jósággal. Lehet nekik adni ennivalót. Szomjas voltam… A víz világviszonylatban legnagyobb probléma lesz a jövőt illetően, és Jézus azt mondja, ha csak egy pohár vizet adtok… Márpedig ezt bárki megteheti, és ezt folytathatnám, hogy ha beteg voltam felkerestetek, ha börtönben voltam meglátogattatok… Tehát olyan lehetőségek, amihez kell két láb és az elhatározás, hogy igen, én akkor most ezzel az emberrel szeretnék jót tenni. Örülök, hogy lehetőségem nyílt a SMURD keretén belül önkéntes szolgálatra jelentkezni és az ehhez szükséges képzéseket elvégezni. Novemberben leszek egyéves… Ez nagyon jó dolog, önmagad lelkiismeret-vizsgálatában is sokat segít, hogy te éppen hol tartasz most a lelki utadon, mert azért nagyon sokakkal, akiknek jól megy, elszalad a ló, és aztán nem tudják magukat kordában tartani. Ezek a nyomorúságos helyzetek – mert egyes szituációk tényleg azért kerülnek sürgősségi esetben, mivel súlyos szociális problémák vannak a háttérben – emlékeztetnek arra is, hogy hálás legyek az életemért.

 

 

Megtanítod a gyerekeknek is például az elsősegélynyújtást?

 

Igen, az „Iskola másként” keretén belül szerveztem már hasonló programot, illetve a plébánián a fiataloknak, de így baráti beszélgetésekben is előjön, hogy mik a legfontosabb teendők. A leglényegesebb tényező az újraélesztés, fulladás okozta problémák esetén a Heimlich elsősegély-nyújtási módszer alkalmazása vagy az oldalfekvési biztonsági pozíció. Jó, ha erről minél több ember tud, mert akármikor az úton a szemünk láttára összeeshet valaki, beállhat a szívstop, és akkor tudjuk, hogyan kell újraéleszteni. Vagy étkezés közben a torkára szalad az étel, elkezd fuldokolni, és ha nem tudjuk, mi a teendő, csak bepánikolunk, szemünk láttára hal meg a másik ember anélkül, hogy bármit is tehettünk volna. Ezek olyan dolgok, amiket jó tudni alkalmazni.

 

Miért tartod fontosnak az önkéntes szolgálatot – korosztálytól függetlenül?

 

Jézus önként vállalta értünk a kereszthalált. Azt hiszem, hogy megmutatta a tökéletes példát és utat. A kereszt másik oldala üres, azért, hogy mi is feszítsük meg önmagunkat… A jézusi magatartás az, hogy amit én tettem veletek, ti is tegyétek másokkal. Ide minden belefér, mert mindenki kap talentumot. Aki csak egy talentumot, véleményem szerint az az időt jelenti, hogy kapsz egy időszakaszt, amit tartalmasan kitölthetsz. Aki többet, az pedig fel kell ismerje azt, hogy miben jó, és azt kell kamatoztassa.

Biztos vagyok benne, az Úristen mindenkinek adott talentumot a közösségszolgálatra vagy a közösségért való cselekvésre. A kérdés az, hogy kamatoztatjuk-e. Gyümölcseiről ismerjük meg ugye a fát, tehát a hitről és ezekről a talentumokról nem beszélni kell, hanem megélni, gyümölcsözővé tenni. Azt gondolom, hogy csak rajtunk múlik az, hogyan teszünk jót, mikor és kivel, mert visszatérve az irgalmasság cselekedeteire, az idő, a lehetőség és az eszközök mindig adottak arra, hogy ezeket a cselekedeteket akár napjában többször is gyakoroljuk.

 

Milyen módszereket használsz a hitoktatásban?

 

Igyekszem a hittanórákat inkább gyakorlatiakká tenni, és ne elméletiekké. Most, az év kezdetén az alsó osztályosoknál a teremtett világ szépsége volt a téma, és mivel az iskolához közel van a dombra épült templom, a szabadban tartottunk hittanórát. A gyerekeknek kicsit talán szokatlan, de élvezik, hogy nem sablonosan zajlik az óra. A lényeg, hogy minél interaktívabb legyen, viszont azt gondolom, sokkal jobb, ha egyenesen a téma közepébe visszük őket, és minden olyan eszközt felhasználunk, ami által ezt minél kézzelfoghatóbbá tesszük számukra.

 

 

Egy éve működik a Csillogó Mosoly Egyesületetek, amely keretet biztosít különböző programjaitoknak. Milyen foglalkozásokat szerveztek?

 

A Csillogó Mosoly Egyesület teljes mértékben emberközpontú. Statútumából kiindulva, a szociális helyzetektől egészen a kulturális eseményekig, teljes körű hálózatban gondolkodunk. A fiatal házasokat és családokat próbálja összefogni. Igaz, még csak most lesz egyéves… „Én egy másért, te egy másért, együtt egymásért” – ez a jelmondat, és úgy gondolom, ez mindent elárul. Főként Szilágysomlyón próbálunk tevékenykedni. A római katolikus közösségi házban történnek a foglalkozásaink, rendezvényeink. Hála Istennek, református testvéreink is részt vesznek ezeken az alkalmakon, mert jónak látják, jól érzik magukat, és azt hiszem, ennél több nem is szükséges. A célnak nevelői és oktatói irányultsága van. Nevelni a közös együttlétre. A mai világban virtuálisan mindenki szocializálódik, viszont a való világban, tehát amikor találkoznak a személyek, akkor probléma mutatkozik, mert nem tudnak kommunikálni. Ha ilyen légkörben nő fel a gyermek, számára már nem is fog veszélyt jelenteni a „virtuális álszocializálódás”. Ezekkel a foglalkozásokkal a családokat célozzuk meg, jön a szülő és a gyermek is.

Tematikus foglalkozásokat tartunk, havonként, ezeket általában Csóka Mónika Erzsébet selymesilosvai pedagógus vezeti. Most például, halottak napjára készülve, befőttes üvegeket festettünk, díszítettünk, a végén pedig mécseseket tettünk beléjük. Ezeket ki lehet vinni a szeretteink sírjára. Nem kerül sokba, illetve az igazság, hogy amit saját kezűleg készít az ember, abba törekszik bele tenni szívét-lelkét. Így még közvetlenebb a megemlékezés, és érezhető, hogy csak az hal meg, akit elfelednek. Fontos, hogy ez ne egy fájdalmas megemlékezés legyen, hanem inkább hálaadás azért, hogy ő volt, hogy a miénk volt. Rendszeresen szokott jönni László Renáta Szilágycsehből, akit a nyári tábor óta a gyermekek „jótündérként” ismernek. Népi énekeket, néptáncot, népi játékokat és illemórákat is tart az ifjaknak. Az említett személyek munkája áldás a gyermekek számára, aminek a későbbiekben nagy hasznát fogják venni.

 

A Petőfi Sándor Programba is bekapcsolódsz. Milyen tapasztalataid vannak ezen a téren?

 

Ebben a programban a mentori szerepet töltöm be. A mentorság nekem nem titulust jelent, hanem szolgálatot és feladatot. Minden erőmet beleadok, hiszen e program által is a gyermekek nevelésére és oktatására tevődik a hangsúly. Számomra nagyon lényeges, hogy mindent megtegyek annak érdekében, hogy a gyermekek fejlődjenek és erős identitásuk legyen. Hálás vagyok, hogy a Nemzetpolitikai Államtitkárság ennyire szívén viseli a határon túli magyarok sorsát. Imáimban sokszor megemlékezem róluk és hálát adok szolgálatukért. A Petőfi Sándor Program pedig egy külön áldás számunkra. Két évig Garamvölgyi Anett tevékenykedett nálunk ösztöndíjasaként, most pedig Barcsa Zsuzsanna az, aki e program keretén belül itt él és foglalkozik a gyerekekkel. Nagyon bízom abba, hogy a jövőben is mindig lesz Petőfi Sándor programos ösztöndíjas városunkban.

 

 

Ha azt kérdem, tervek, mit teszel még hozzá az eddigiekhez?

 

Az építés szó az, ami rögtön eszembe jut. A közösséget építeni, mert abban van a jövő. Jézus is, ha nem akarta volna az ő életútját másoknak megmutatni, akkor nem hívott volna meg apostolokat, és sorolhatnám tovább… Tehát legyen egy közösség, ehhez megfelelő hely, plébánia, templom. Azt mondom, hogy a jövő az három intézmény köré épül: az egyik a templom, a másik az iskola és a harmadik a család. Természetesen ezek közül a legfontosabb a család, mert onnan jön a humánerőforrás, aki a későbbiekben az iskolába és a templomba is fog járni, úgyhogy szükséges, hogy ez a három intézmény egységesen és harmóniában tudjon együttműködni. Ezen a téren dolgozom, illetve próbálok szolgálni.

 

Forrás: romkat.ro

Kövessenek minket a Facebookon is!